„Coca bácsi” ügye: Molnár János fideszes kapcsolati hálóról beszél, az érintettek reagáltak

Molnár kifogásolta önkormányzati képviselők foglalkoztatását a cégnél, és ismét felvetette Szabó István Pál alkalmazásának ügyét. Kispál Balázs korábban szerkesztőségünknek közölte: Szabó 2022. május 1-jétől dolgozott a Hírös Sportnál, míg ő 2023. szeptember 15-én lett ügyvezető, vagyis Szabó több mint egy évvel korábban került a céghez.
Kispál Balázs a három önkormányzati képviselő foglalkoztatásával kapcsolatban is reagált szerkesztőségünknek: „A három önkormányzati képviselő a végzettségüknek megfelelő munkakörökben dolgoznak napi szinten társaságunknál. Nyomatékosan szeretném kiemelni: ezek nem kamu állások, és nem kifizetőhelyek.”
Molnár hangsúlyozta: ha közérdekű adatigényléseik nyomán jogellenességre utaló információt találnak, megteszik a szükséges jogi lépéseket, akár feljelentést is. Emellett olyan szabályozási változtatást kezdeményeztek az illetékes minisztériumnál, amely kizárná önkormányzati képviselők foglalkoztatását önkormányzati cégeknél. A képviselő ismét felvetette Szemereyné Pataki Klaudia polgármester felelősségét is, és azt állította, hogy Szabó István Pált a büntetőeljárás idején a polgármester „kitüntette”. Az akkori tudósítások és az elismertek névsora alapján azonban nem személyesen Szabó István Pált tüntették ki.
Nem Szabó István Pált tüntették ki
Videósorozatának harmadik részében Molnár János azt állította, hogy Szabó István Pált 2024 februárjában – miközben ügyében már rendőrségi nyomozás zajlott – „kitüntette” Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.
A díjátadón azonban nem Szabó István Pált tüntették ki személyesen: az U18-as 3x3-as Jégkorong Országos Bajnokságon ezüstérmet szerzett csapat eredményét ismerték el, Szabó pedig az egyik felkészítőként kapott oklevelet.
A 2024. február 9-i eseményről megjelent tudósítások és az elismertek névsora szerint ezen a napon a 2023-ban kiemelkedő eredményt elért kecskeméti sportolókat és felkészítőiket köszöntötték a Városháza dísztermében.
A jégkorong sportágban a Kecskeméti Sportiskola versenyzője, Nagy Péter Tibor, az U18-as 3x3-as Jégkorong Országos Bajnokságon ezüstérmet szerzett csapat kapitánya kapott elismerést. Felkészítői Szabó István Pál és Horváth Kristóf voltak, akik az eredményes felkészítői munkáért kaptak oklevelet.
Kispál Balázs: Szabó már több mint egy éve a cégnél dolgozott, amikor ügyvezető lettem
Videósorozatának második részében Molnár János Szabó István Pál politikai és személyes kapcsolatairól beszélt. A Tisza országgyűlési képviselője egy szerinte kirajzolódó „fideszes kapcsolati hálóról” tett állításokat, és ennek részeként Kispál Balázst, a Kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjét is megnevezte.
Molnár szerint miközben Szabó István Pál ügyében már rendőrségi nyomozás zajlott, 2023 őszén belépett a Térségi Kulturális Korzó Egyesületbe, majd annak elnöke lett. A képviselő az egyesület több szereplőjét a Fideszhez kötötte, és felidézte azt is, hogy Szabó 2022-ben a Fidesz–KDNP színeiben indult a nagytarcsai időközi választáson.
Molnár ebben az összefüggésben beszélt Kispál Balázsról is, és azt állította, hogy az általa vezetett Hírös Sport Nonprofit Kft. a felfüggesztését követően alkalmazta Szabó István Pált.
Kispál Balázs a Kecskeméti Médiacentrum megkeresésére közölte: Szabó István Pál nem az ő ügyvezetősége alatt került a Hírös Sporthoz.
„Szabó István Pál 2022. 05. 01-től dolgozott jégmesterként, majd vezető jégmesterként a Hírös Sport Nonprofit Kft.-nél. Jómagam 2023. 09. 15-től lettem a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője” – közölte Kispál Balázs.
Kispál Molnár politikai kötődésére vonatkozó állítására is reagált: „Még annyi kiegészítés, hogy nem vagyok FIDESZ párttag.” Kispál Balázs a Térségi Kulturális Korzó Egyesülethez fűződő kapcsolatáról és Szabó István Pál egyesületi tisztségéről is nyilatkozott: „Egyesületi tagként csatlakoztam, mint magánszemély a Térségi Kulturális Korzó Egyesülethez, Szabó István Pál az elnöki pozíciójáról lemondott amikor az ügye bírósági szakaszba lépett.”
Molnár videójában kitért a Térségi Kulturális Korzó Egyesület támogatásaira is. Állítása szerint a szervezet az elmúlt időszakban összesen 29 millió forint támogatást kapott, többek között a Nemzeti Kulturális Alaptól, miközben szerinte nem volt látható tevékenysége. A képviselő ezek alapján önkormányzati cégek, politikai szereplők és közpénzből támogatott helyi egyesületek közötti összefonódásokról beszélt és jelezte, hogy videósorozatának következő részeiben is foglalkozik majd a témával.
Az első részben a gyermekbántalmazási ügyet idézte fel, erről így írtunk:
Már közel fél éve megszűnt a munkaviszonya a Hírös Sport Kft.-nél annak az edzőnek, akit gyermekbántalmazással vádolnak, és akinek ügyével Molnár János videósorozatának első részében foglalkozott. Molnár 63 érintett család közös panaszára hivatkozott, a Kecskeméti Sportiskola tájékoztatása szerint azonban hozzájuk 2023-ban egy névtelen levél érkezett, amelyet „a családok nevében” megjelöléssel zártak. Az ügyben büntetőeljárás is indult, Szabó István Pál következő bírósági tárgyalása információink szerint novemberben lesz.
Videósorozatát egy „gyermekvédelmi szállal” kezdte Molnár János, aki Szabó István Pál helyi utánpótlás-jégkorongedző ügyét idézte fel. A képviselő szerint az edző ellen már 2022-ben érkeztek panaszok amiatt, hogy az edzéseken megszégyeníti, illetve bántalmazza a gyerekeket. A Molnár által említett jegyzőkönyvben fejbevágás és ököllel történő ütés is szerepel. A képviselő azt állítja, hogy 2023 januárjában 63 érintett család közösen megfogalmazott panaszlevélben jelezte a történteket.
Megkerestük a Kecskeméti Sportiskolát, hogy megtudjuk, mit tudnak az említett panaszokról. Válaszuk alapján azonban nem igazolható, hogy a hozzájuk eljuttatott levél mögött valóban 63 család állt.
„Szervezetünkhöz névtelen levél érkezett 2023-ban, amely egy jégkorong edző tevékenységével kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat, és a családok nevében megjelöléssel zárult” – közölte a Sportiskola.
Hozzátették: a jelzést annak névtelen jellege ellenére komolyan vették, és azonnal szülői értekezletet hívtak össze, amelyen jogi képviselő jelenlétében, jegyzőkönyv vezetése mellett közel száz szülő vett részt.
„Az értekezlet alatt egyetlen szülő sem azonosult a levél tartalmával vagy szólalt fel gyermekét érintő bántalmazással kapcsolatban. A szülők nagy része ezzel szemben támogatásukról biztosították az edzőt, és kiálltak mellette” – áll a Kecskeméti Sportiskola válaszában.
A Sportiskola közölte azt is, hogy minden gyermekvédelmi és etikai jellegű jelzést kivizsgálnak, és erre külön etikai eljárásrenddel rendelkeznek. Szakképzett gyermekvédelmi felelőst alkalmaznak, kapcsolatban állnak a Családvédelmi Szolgálattal, a 18 év alatti sportolókkal foglalkozó szakembereknek pedig évente erkölcsi bizonyítványt kell bemutatniuk és gyermekvédelmi képzésen kell részt venniük. A szervezet hangsúlyozta: alapelvük a gyermekek számára biztonságos és támogató sportkörnyezet megteremtése.
Szabó István Pál – akit a gyerekek közül sokan Coca bácsiként ismertek – az utánpótlás-jégkorong mellett korcsolyaoktatást is tartott Kecskeméten. Ezek a foglalkozások népszerűek voltak, rendszeresen nagy létszámmal zajlottak. Stábunk 2024-ben egy ilyen edzésen is forgatott, ahol Szabó István Pál arról is beszélt, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség kérte fel arra, hogy Kecskeméten dolgozzon az utánpótlás-nevelésben.
Szabó István Pál munkaviszonya idén tavasszal megszűnt a Kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft.-nél. A társaság a Kecskeméti Médiacentrum megkeresésére korábban azt közölte: „Szabó István Pál munkaviszonya 2026. április 23-án megszűnt cégünknél.”
A Hírös Sport arról is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Molnár János szeptember 28-án közérdekű adatigényléssel fordult a társasághoz, amelyben számos kérdést tett fel Szabó István Pál ügyével kapcsolatban. A cég közlése szerint a jogszabályban meghatározott 15 napos határidőn belül válaszolnak a képviselő kérdéseire.
Az edzővel kapcsolatban ugyanakkor a Magyar Jégkorong Szövetséghez is érkeztek panaszok. Ezek nyomán az MJSZ 2023 nyarán ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, ezt követően pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amelynek során tanúkat is meghallgattak. Az ügy kirobbanását követően Szabó István Pál azt nyilatkozta: „Az utóbbi időben egyes szülők lejárató kampányt indítottak ellenem, névtelen aláírással a Sportiskola vezetősége felé.”
Információink szerint a járási ügyészség több mint két év után lezárta a nyomozati szakaszt, és vádiratot nyújtott be a járásbírósághoz. Az ügy következő tárgyalása novemberben lesz.