Egy este Tompos Kátyáért – Segítsen ön is!

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 23., 07:20
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház június 6-ai Naptárlányok című előadásának teljes bevételét Kátya gyógykezelésére ajánljuk fel.

"Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte. Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai - a korábbiakkal elletétben már - az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget. Kátya kérésére eddig a pillanatig kizártuk a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönséghez forduljunk segítségért" – tette közzé a lesújtó hírt néhány héttel ezelőtt a Fábián Juli Emlékalapítvány.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház teljes társulata szeretne az ügy mellé állni, hogy az imák és támogató szavak mellett anyagi segítséget is nyújthassanak Tompos Kátyának ebben az embert próbáló harcban.

Kollégaként, barátként gondolunk Kátyára, annál is inkább, hogy a 2005/2006-os évadban vendégszereplőként is köszönhettük a teátrum falai között, amikor a Nebántsvirágban eljátszotta Denise de Flavigny szerepét. Emlékezetes alakítását ma is szívesen idézzük fel, de tehetsége mellett emberi mivoltáért is tiszteljük és szeretjük.

Fontos számunkra, éppen ezért teljes szívből kérünk mindenkit, hogy amennyiben lehetőségei engedik, segítsen Kátyának!

Mi kétféleképpen próbálunk segíteni. 

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház június 6-ai Naptárlányok című előadásának teljes bevételét Kátya gyógykezelésére ajánljuk fel, továbbá kihelyezünk egy dobozt a Kelemen László Kamaraszínház előcsarnokába, amelybe az előadás előtt, a szünetben, és az előadás végén is gyűjtjük majd az adományt.

Ha azonban a helyszínen nem tud jelen lenni, de szeretné támogatni Tompos Kátyát, az alábbi számlaszámra várják az adományokat:

Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány
Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000 

A megjegyzés vagy közlemény rovatba Tompos Kátya nevét kell írni.

Iban szám nemzetközi utaláshoz: HU06-16200151-18543755-00000000

A gyűjtés határideje a Kátyának szervezett jótékonysági gála napja, május 25.

Köszönjük, ha gondol Kátyára!