Egyetemünk is bemutatkozott az Educatio Szakkiállításon – a KTV vendége volt dr. habil Fülöp Tamás rektor

2026. 01. 14., 20:19
A kecskeméti Neumann János Egyetem idén is bemutatkozott Magyarország legnagyobb felsőoktatási rendezvényén, a 26. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 8-10. között. Január 21-én pedig nyílt napot szervez az egyetem. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a KTV stúdiójában dr. habil Fülöp Tamással, a Neumann János Egyetem rektorával.

Lassan itt az egyetemi felvételi időszak. Ennek kapcsán január 8-10. között szervezték meg Budapesten a 26. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amelyen a Neumann János Egyetem is részt vett. Az intézmény január 21-én pedig nyílt napot szervez, ahol mind a három kar bemutatkozik. Ez már az egyetem második nyílt napja lesz, az előző ugyanis novemberben volt megrendezve. A reggeli időszakban a Gazdaságtudományi Kar mutatkozik be, majd 11 órától az aulában a duális partnerekkel találkozhatnak a fiatalok. Napközben megismerkedhetnek még a GAMF Műszaki és Informatikai, valamint a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karral is.

Az érdeklődőknek lehetőségük lesz többek között még a felvételi eljárás menetrendjével, a pontszámítás szabályaival, valamint a hallgatói önkormányzatokkal megismerkedniük. „Ez egy nagyon fontos döntés a fiatalok életében. A Neumann János Egyetem egy olyan képzést, egy olyan megbízható, stabil tudást és a munkaerőpiacon is elfogadott diplomát kínál, ami most már évtizedek óta azt a magas színvonalat képvisel”, mondta el Kiemelő magazinunkban dr. habil Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora. A stúdióbeszélgetés során szó esett még a Neumann János ösztöndíjprogramról, valamint az új képzésükről is.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: