Eljutott a székelyekhez Kecskemét adománya

2025. 07. 16., 09:25
Közel egymillió forint értékű segélyszállítmány ért célba a Kovászna megyei Nagyborosnyóra július 7-én. Az élelmiszerekből, higiéniai termékekből, ágyneműkből, takarókból és bébiételekből álló adomány nagy segítség az árvízkárosult honfitársainknak.

Tavasszal pusztított az óriási árvíz Székelyföldön. A háromszéki Nagyborosnyó volt az egyik olyan település, amely a legnagyobb károkat szenvedte el: 110 háztartás, ezzel együtt 125 gyermek otthona semmisült meg. Ezt követően a település megsegítésére indított adománygyűjtést Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere. Alpolgármestereivel együtt 600 ezer forintot ajánlott fel a nemes célra. Az akcióhoz az önkormányzat mellett csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Városi Szociális Közalapítvány, a Hírös Kecskeméti Fiatalok Egyesülete és a Kecskeméti Médiacentrum is.

Június elején indult el az első szállítmány Nagyborosnyóra több mint félmillió forint értékben. Akkor tea, keksz, törlőkendő, pelenka, kristálycukor, babapiskóta, nápolyi és készétel konzervek kerültek bele a segélycsomagokba, melyeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja vitt Székelyföldre.