Emléktáblát avattak a neves Kodály-tanítvány, Lantos Edit kecskeméti szülőháza falán

„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” Kodály Zoltánt idézve kezdte ünnepi gondolatait az alkalom első perceiben az emléktábla-avató szervezőinek nevében dr. Gordánné Oláh Márta, az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” Óvodapedagógusok Országos Szakmai Egyesületének elnöke –, majd meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket. Ezután Donátné Sárközy Edina óvodapedagógus irányításával a kecskeméti Hosszú utcai óvodások Szőnyi Erzsébet és Bartók Béla gyermekdalait énekelték szívhez szólóan.

Az alkalom folytatásában visszaemlékezések hangoztak el, prof. Lantos Edithez fűződő személyes élményeiket két tanítványa osztotta meg a megjelentekkel. Kicsiné Csák Csilla óvónő, aki az emléktábla felállításának kezdeményezője volt, így vallott róla: „Ez az a ház, ahol Osváth Edit (Lantos Rezsőné) született 1928. május 19-én. Nem tudjuk, hogy azon a napon sütött-e a nap, esett-e az eső vagy fújt-e a szél, de azt tudjuk, hogy csoda született. Egy csoda született, aki azután nagyon szorgalmasan tanult, és gyönyörűen énekelt. Istentől kapott tehetség volt. S azután, amikor iskoláit, itt Kecskeméten elvégezte, fölkerült Budapestre és Kodály Zoltán osztályában tanult tovább, tanulta azt a kodályi zenei megközelítést, amellyel később szárnyakat kapva bejárta a világot. [...] Úgy alakult az életem, hogy Kanadában voltam óvó néni, és énekeltem az ottani református templom kórusában. Egyik alkalommal megjelent egy gyönyörű, ősz hajú néni, aki segített nekünk, hogy a kórus minden hangja tényleg tisztán szóljon. Akkor szembesültem azzal, hogy ő nem más, mint Lantos Rezsőné, vagy ahogy ott hívták, Lantos Edit. Akkor már egyetemeken tanított egész Amerikában, Kanadában, és segítette a legkisebbektől a legnagyobbakig a zenei nevelést. Őszintén mondom, hogy meghatározó személyiség volt az életemben. Bármerre járok, az ő példája áll előttem, hogy a kicsiknek, a nagyoknak és a még nagyobbaknak mindig minőségi zenéből szóljak és tanítsak.”

A kanadai Királyi Zenei Konzervatóriumban tanító Ms Linda Song is nagy szeretettel emlékezett meg egykori tanáráról, aki nemcsak a mentora, hanem szinte a második édesanyja volt, olyan szoros személyes kapcsolat alakult ki közöttük.

Az ünnepségen prof. Lantos Edit életútját Csányiné Koós Ildikó foglalta össze. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete könyvtárának és archívumának vezetője egyúttal beszélt az emléktábla jelentőségéről és a nagy hatású zenepedagógus példaértékű munkásságáról is: „Egy emléktábla nem csupán egy műtárgy. Több annál: egy jel, egy híd a múlt és a jövő között. Az itt elhelyezett tábla nem csupán szavakkal, érzésekkel, de az örökséggel is összeköti a jelenlévő emlékezőket és a jövő generációját. Amikor ránézünk, emlékezünk. Emlékezünk mindazokra az értékekre, amelyeket Lantos Edit képviselt. Énekóráira, ahogyan oktatta a jövő zenetanárait a Kodály Zoltán nevével fémjelzett zenei nevelési módszert alkalmazva és terjesztve. S mindezt tette olyan példamutató, lankadatlan hittel, hogy tanítványai közül többen életpályájuknak választották az énektanítást. Aki egyszer is kapcsolatba került vele, soha nem felejtette varázslatos, elbűvölő egyéniségét. Emberi hitvallása példaértékű volt tanítványai és kollégái számára. Öröksége nem csupán múltunk része, hanem hatással van jelenünkre és formálja jövőnket is.”

Az emléktáblát dr. Márkusné Natter-Nád Klára, a KÓTA Sajtó- és Szerkesztői Szakbizottságának társelnöke egyedül avatta fel – az előzetesen erre a feladatra szintén felkért Nagy Jenőné, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának tanára, az Óvodapedagógusok Országos Szakmai Egyesülete tiszteletbeli elnöke, az ünnepség egyik fő szervezője betegsége miatt nem tudott részt venni az alkalmon –, közben Nagytiszteletű Vass Zoltán, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora mondott hálaimát.

Ezt követően Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere lépett a mikrofon mögé: „Ma a köszönet hangján szólok önökhöz. Kecskemét város vezetése nevében először is köszönetet mondok mindazért, amit prof. Lantos Edit életében és munkásságában képviselt. Köszönet azért az örökségért, amit ránk hagyott, és amely ma is nevel, formál, irányt mutat gyermekeknek, pedagógusoknak és közösségeknek egyaránt. Lantos Edit itt született, ebben a házban, nagyon közel Kodály születésének helyéhez. Innen indult el az életút, amelyen Kodály Zoltán tanítványaként a zenepedagógia nagykövetévé vált. A világ számos pontján tanított, kutatott, előadásokat tartott, de gyökerei ide vezetnek vissza, Kecskemétre, Kodály városába. Ez az emléktábla nemcsak egy kiváló pedagógusnak állít emléket, hanem egy közös gondolatnak is, annak a hitnek, hogy a zene nem csupán esztétikai élmény, hanem nevelő erő is, hogy a gyermekek lelki világát, értékrendjét, figyelmét és kapcsolódóképességét formálja már a legkorábbi években, épp ott, ahol a legnagyobb a fogékonyság: az óvodában. Kecskemét büszke arra, hogy ilyen szellemi örökség született, bontakozott ki a városban. Egy emléktábla általában a múltról szól, a múltról mesél. Ez viszont egy időtlen üzenetet hordoz, hogy a nevelés és a művészet összekapcsolása a jövőbe mutat, és hogy Kecskemét nemcsak emlékezik a kiválóságaira, hanem hálával, méltósággal és szeretettel őrzi az elődök emlékét.”

Az emléktábla-avató ünnepség – amelyen többek között részt vett Lantos Edit keresztfia, Osváth Zoltán karnagy, a Budapest-Soroksári Református Egyházközség kántora, valamint a sógornője, továbbá Szarka Tamás, a Budapesti Lantos Kórus vezető karnagya, illetve a szervező egyesület kecskeméti tagja, az alkalom lebonyolításában jelentős feladatokat vállaló Juhászné Szikszai Piroska óvónő, a Hosszú Utcai Óvoda nyugalmazott vezetője – a Kecskeméti Kodály Iskola második osztályos tanulóinak énekével zárult. Lantos Edit kedves dalait és a Még azt mondják, nem illik, a tánc a magyarnak kezdetű népdalt Kovács Tamásné vezetésével szólaltatták meg, ez utóbbi éneklésébe a megjelentek is bekapcsolódtak.