Enéh, Tirza és Náhum nevű kisbaba is született tavaly Kecskeméten – Kiderült, melyek voltak a legnépszerűbb és a legextrémebb utónevek

Az előző évekhez hasonlóan a Belügyminisztérium idén is közzétette a 100-100 leggyakrabban választott lány- és fiúnév listáját. Ez alapján továbbra is a Hanna a legnépszerűbb lánynév a szülők körében, ezt követi az Anna, a Luca, a Zoé és a Léna. Top 10-ben ott van az Emma, az Olívia, a Boglárka, a Lili és a Kamilla.
A legnépszerűbb fiúneveinek listáját évek óta a Dominik vezeti, nem volt ez másképp a tavalyi évben sem. Második helyen az Olivér, harmadikon pedig a Levente végzett. Ezt követi a Máté, a Marcell, a Bence, a Milán. De töretlen a Noel, a Zalán és a Dániel népszerűsége is.
Kecskeméten az anyakönyvi hivatal adatai alapján 2024-ben 2194 gyermek született, ebből 1125 volt fiú, 1069 pedig lány. A névadási divat városunkban is hasonló.
Persze mindig akadnak olyan szülők, akiket hidegen hagynak a névadási trendek, ők minél különlegesebb keresztnevet szeretnének adni csemetéjüknek. Aki nem tud választani az utónév listáról, benyújthat egy kérvényt a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz, hogy engedélyezzék az egyedi választását. Tavaly is sok szülő élt ezzel a lehetőséggel.
Összesen 551 névkérelemről kellett dönteniük 2024-ben az központ szakembereinek, ezeknek azonban alig 10 százaléka ment át a rostán. 2023-ban a Szentistvánt, tavaly pedig az Orbánviktor keresztnevet szerették volna bejegyeztetni, de egyik sem sikerült.
2024-ben engedélyezték a lánynevek közül többek között az Ájlát, az Annarózsát, a Draganát, a Kikericst, a Knevnevjókót és Sosánát is. A fiú nevek közül újdonságként adhatjuk például a Dárisz, a Gábrist, a Galahadot, a Pipót vagy épp a Legolászt.
A kecskeméti szülők közül is vannak, akik a különleges neveket részesítik előnyben. Tavaly született például városunkban Helka, Enéh, Tirza, Florencia, Zengő, Zenda, Aténa. De van olyan kislány, akit Berillnek, Dorotinak, Holdának, Alessziának, Lizandrának vagy épp Zenkének neveztek el.
A ritka fiúnevek közül előfordult a kecskeméti újszülöttek közül Zotmund, Belián, Zámor, Nátániel, Rami, Donoven és Ramirez is. És volt, aki a Náhum, a Mikeás vagy épp a Balián nevet kapta.
