Énekszó zengett a törvényszéken

2025. 10. 09., 18:03
Különös helyszínen, a Kecskeméti Törvényszék csodálatosan szép, ám a nagyközönség számára jobbára ismeretlen dísztermében különleges koncertet rendeztek szerda este. A hangversenyen a Kecskeméti Fesztivál Kórus és svájci vendégeik, a choR inteR kultuR nevet viselő énekkar magyar és svájci kórusműveket szólaltatott meg közösen.
A galéria 10 képet tartalmaz

A Kecskeméti Fesztivál Kórus és a choR inteR kultuR svájci énekkar tagjai hosszú és intenzív felkészülés után előbb vasárnap délelőtt az evangélikus templomban énekeltek közösen a gyülekezettel az istentiszteleten – az alkalom végén rövid koncertet is adtak –, majd szerda este szintén együtt léptek fel, ezúttal a Kecskeméti Törvényszék dísztermében. A hangverseny bevezetéseként dr. Kiss Katalin köszöntötte a megjelenteket, és a házigazda kórus alapítójaként, karnagyaként a két énekkar együttműködésének történetét, közös fellépéseik előzményeit osztotta meg a szokatlan koncerthelyszínt zsúfolásig megtöltő hallgatósággal.

A kóruszene, illetve a zeneoktatás területén széleskörű nemzetközi gyakorlattal és hírnévvel rendelkező karnagynő elmondta, hogy a 2018/19-es tanévben egy igen tehetséges fiút tanított karvezetésre a Kodály Intézetben, aki itteni tanulmányai végeztével előbb hazament, majd egy idő múlva elkerült Svájcba. Korábbi tanítványa, Francisco Santos azután idén februárban megkereste őt azzal, hogy vendégkarnagya lett egy olyan kórusnak, amelynek tagjai évről évre mindig egy-egy konkrét projekt megvalósítása érdekében jönnek össze. Ez az énekkar idén egy külföldi kórust keresett egy speciális program közös véghezvitelére. „Francisco nemcsak egy szokásos cserekapcsolat kiépítését szorgalmazta – mesélte dr. Kiss Katalin –, hanem közösen alakítottunk ki egy zenei programot részben magyar, részben svájci zeneszerzőktől, és úgy döntöttünk, hogy az összes darabot mindenki énekli majd. Tehát a magyar nyelvű műveket is megtanulják ők, és az ő komponistáik német, olasz és francia nyelvű darabjait is mi. Február környékén kezdtünk el dolgozni. Hatalmas munka várt ránk, a nyelvvel ugyanis nagyon meg kellett küzdenünk – a zenével is, de a nyelv talán még nehezebb volt. Remélem, hamarosan tapasztalni fogják, hogy erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, szép kiejtésben szólalnak majd meg a művek.”

A  choR inteR kultuR vezetője és vendégkarmestere

Fortunat Frölich svájci zeneszerző és karmester, a choR inteR kultuR alapítója és művészeti vezetője. Tanulmányait cselló, ének és zenekarvezetés szakon végezte Zürichben, Nápolyban és Lipcsében. Pályafutása során olyan együttesek tagja volt, mint a Bündner Kamarazenekar (szólócsellista), a Basler Madrigalisten és a Svájci Kamarakórus. Karmesterként többek között a Bázeli Szimfonikus Zenekarral, a Hamburgi Szimfonikusokkal és a Zürichi Kamarazenekarral dolgozott együtt. Kompozícióiban és zenei projektjeiben gyakran jelenik meg a különböző kultúrák közötti párbeszéd – ezek az interkulturális produkciók világszerte rangos fesztiválokon szerepeltek, például a MAWAZINE Fesztiválon (Marokkó), a Zürichi Színházi Fesztiválon vagy a Festival Mundial de Coroson (Mexikó). Francisco Santos Portugáliában született. 12 éves korában kezdett zongorázni. 2017-ben kezdte meg tanulmányait kórusvezénylés és zeneoktatás szakon a Lisszaboni Zeneakadémián (Escola Superior de Música de Lisboa). Tanulmányai második évét az Erasmus-program keretében Magyarországon, a Kodály Intézetben töltötte 2018 szeptembere és 2019 júniusa között. 2024 júliusában kitüntetéssel szerzett mesterfokozatot egyházzene és kórusvezetés szakon a Zürichi Művészeti Egyetemen (Zürcher Hochschule der Künste). Karnagyi tevékenysége mellett szólistaként és énekegyüttesek tagjaként is aktív. Fellépett többek között a Zürcher Sing-Akademie és a Graubünden-i Ensemble Origen együtteseivel is.

A szerda esti hangverseny folytatásában a természet hangjain keresztül Svájc és Magyarország találkozott a vokális zenében. A choR inteR kultuR és a Kecskeméti Fesztivál Kórus közös koncertprogramjának középpontjában a 20. századi svájci és magyar vokális zene állt. A közönség többek között Fortunat Frölich, Adolf Brunner, Ivo Antognini, Farkas Ferenc, Kálmán Tamás és Kodály Zoltán alkotásaiban gyönyörködhetett. A műsorban felcsendülő magyar és svájci kórusműveket – melyek elsősorban a természetről szóltak – az egyesített kórus az eredeti nyelvükön énekelte Francisco Santos és mestere, dr. Kiss Katalin vezetésével. A koncert egyik kiemelkedő pillanata a svájci zeneszerző, Fortunat Frölich kifejezetten erre az alkalomra írt alkotása volt, mely a „nüvel cotschen” (vörös felhők) címet viselte. A mű alpesi kürtre és a cappella kórusra íródott – a különleges hangszeren Niklaus Badrutt játszott –, és ritkán hallható rétoromán nyelvű szövegeken alapult.

Az összevont énekkar tagjai látható örömmel, időnként átszellemülten szólaltatták meg a műveket. Együtt éneklésükből sugárzott a zene szeretete és egymás feltétlen megbecsülése. Ahogyan dr. Kiss Katalin fogalmazott: „Nagyon érdekes egy ilyen találkozás esetében megtapasztalni a különböző kultúrákat és tanulni egymástól, tanulni a zene által és tanulni a privát életben is. Biztos vagyok abban, hogy nagyon jó beszélgetéseink lesznek még!”

A két kórus közös munkája hamarosan folytatódik: október 17-én Zürichben, a Grosse Kirche Flunternben, valamint 18-án a Martinskirche Churban lépnek majd fel.