Év végén elindulhat a tereprendezés a Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központ helyén

2026. 05. 01., 20:32
Néhány éves előkészítő munka eredményeként ez év végén már látható jelei lesznek Kadafalva első intézményének, a Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központ építésének. A Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központ létrehozása két különböző TOP PLUSZ-os pályázati és az önkormányzat saját forrásából kerül megvalósításra, összesen 800 millió forint értékben.

Az uniós és kormányzati TOP PLUSZ támogatásokból, illetve önkormányzati forrásból mintegy három év alatt, több mint 1,6 milliárd forintos beruházás valósul meg Kadafalván. A legnagyobb ezek sorában a maga nemében egyedülálló intézmény, a Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központ megépítése lesz. Már elkészültek a kiviteli tervek, rövidesen kiírják az uniós közbeszerzési eljárást. Sikeres közbeszerzési eljárás esetén ősszel írható alá kivitelezési szerződést a nyertes vállalkozással. A fejlesztés nyomán az épületegység két funkciót egészségügyi és közösségi feladatokat lát majd el. A létrejövő Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központban nem támogatható tevékenységként, saját forrás terhére fiókgyógyszertár is kialakításra kerül.

A tervek szerint a komplexumhoz parkolók, akadálymentes parkoló és kerékpártárolók is épülnek, így biztosított a könnyű megközelíthetőség mindenki számára. A beruházás megvalósításával az épület előtti terület új központi térré válik Kadafalván. A tér rendezése során térburkolat, zöldfelületek, utcabútorok és a közösségi emlékezet szempontjából is fontos Kada Elek-szobor elhelyezése is megtörténik. Az építési munka előkészítése, vagyis a tereprendezés várhatóan 2026. év végén indulhat el.