Felszentelték a felújított Pataki-keresztet

Felszentelték a felújított Pataki-keresztet hétfőn délután az Izsáki úton, a Sugovica Halászcsárdával szemben. Dr. Mák Kornél, a KDNP vármegyei elnöke beszédében elmondta, hogy a párt „Fogadj örökbe egy keresztet” elnevezésű programjának célja a települések közterületein, az utak mentén álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára. Az elnök leszögezte, hogy amíg kereszteket tudunk felújítani, el tudunk mondani előttük egy imát vagy éppen csak keresztet vetni, addig Magyarországon nincs baj.

Cseh Tamás, a Járási Hivatal vezetője arról szólt, hogy „a múlt vallásos megnyilatkozásaként emeltetett kereszt azonban nem csak a hitet szimbolizálja, nem csak vallási emlék, hanem közösségi, kulturális és történelmi örökségünk része.” Dr. Latorcai Csaba parlamenti államtitkár pedig azt hangsúlyozta, a kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette. Az pedig a keresztény Európa – fogalmazott az államtitkár.

A rendezvényen részt vett Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester, Dr. Fekete Gábor és Engert Jakabné alpolgármester, valamint több önkormányzati képviselő is. A keresztet dr. Finta József érseki helynök és Feczák László görögkatolikus lelkész szentelte meg. Köszönetet mondott a munkáért Leviczky Cirill önkormányzati képviselő, a zárszót Varga László nyugalmazott püspök-helyettes mondta.

