Flashmob a könyvtárnál: 120 zenész és énekes adta elő az Örömódát

2023. 05. 09., 18:22
Villámcsődülettel kedveskedtek a kecskemétieknek a könyvtár munkatársai, valamint az M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai, növendékei kedden délután. Az Európa-nap alkalmából Beethoven Örömódáját adták elő a Kecskeméti Katona József Könyvtár előtti téren a zenészek, énekesek. A flashmobról a Kecskeméti Televízió egy kisvideót is készített.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 43 képet tartalmaz

Sorra érkeztek az érdeklődők ma délután a Kecskeméti Katona József Könyvtár előtti térre. Körülbelül 100 kecskeméti jött a város egyik ikonikus épülete elé, ugyanis 15 órakor egy villámcsődület vette kezdetét. Először furulyaszó töltötte meg a könyvtár előtti teret, ezt követően rendre szólalt meg a többi hangszer, majd becsatlakoztak az énekesek is.

Az Európa-nap alkalmából az Európai Unió himnuszát, Beethoven Örömódáját szólaltatta meg mintegy 120 zenész és énekes, a könyvtár és az M. Bodon Pál Zeneiskola közös szervezésében.

– Évek óta szoros együttműködésben dolgozunk az M. Bodon Pál Zeneiskolával. Tavaly januárban bemutattuk az M. Bodon Pál életéről szóló olvasókönyvet, aztán az év során az intézményt felterjesztettük egy városi kitüntetésre, amit a közgyűlésnek köszönhetően meg is kapott. Ennek az együttműködésnek egy újabb állomása, hogy egy közös flashmobot tartottunk az M. Bodon Pál Zeneiskola és a könyvtári kórus együttműködésével
— mondta Virág Barnabás, a Kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatóhelyettese.

Az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola már rutinos a villámcsődület szervezésében és lebonyolításában, ugyanis nem először fordul elő, hogy az intézmény tanárai és növendékei flashmobbal lepik meg a járókelőket. A zeneiskola vezetője elmondta, a mai eseménynek több célja is volt.

– Az apropó az, hogy minél több emberhez eljuttassuk a zenét. Beethoven Örömódáját azt hiszem, nem kell bemutatni, nagyon népszerű, de ebben a feldolgozásban még nem sokan hallhatták - nyilatkozta Miklósné Faragó Csilla intézményvezető. Hozzátette, emellett a növendéktoborzás szempontjából is hasznos egy ilyen megmozdulás.

A mai flashmobon többször játszották el az Örömódát, ugyanis a Kecskeméti Televízió egy videót is készít belőle, amely hamarosan a youtube-on, illetve a közösségi oldalakon is látható lesz.