Földnapi hulladékgyűjtés a Széchenyivárosban

Egy tavaly elindult alapötlet nyomán jött létre a mai (kedd), Föld napjához kapcsolódó hulladékgyűjtési akció, melynek szervezői a Széchenyi István Közösségi Ház, a Bihari Természetbarát Egyesület, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház pszichiátriai osztályának nappali kórház részlege volt, akik krónikus pszichiátriai betegek rehabilitációjával foglalkoznak.

A mai szemétgyűjtő programon 22 beteg vett részt hozzátartozóikkal az Antistigma programjuk, az előítéletmentes elfogadás keretében. Mint megtudtuk, ők is szeretnék megmutatni, hogy mit tudnak adni a világnak. A környezettudatosság, a Föld óvása kiemelt jelentőségűvé vált napjainkra, ez az egyik tevékenység, melyet immár 20 éve végez a mai akció másik szervezője, a Bihari Természetbarát Egyesület is.

Megszűnőben a szemetelés, aktívabb a szemétszedés, illetve a környezettudatos életmód – mondta el a szervezet elnöke, aki szerint ez elsősorban a generációváltásnak köszönhető, mely a szemetet inkább szedi és nem dobja.
Csáki Anita, az egyesület egyik alapítója, egyben a Széchenyi Közösségi Ház vezetője ismertette a Földnapi szemétszedés közel 80 résztvevőjével a tudnivalókat, akik a 14 részre felosztott városrészben délig tisztították az utcákat, tereket.
Az első alkalommal létrejött széchenyivárosi Földnapi szemétszedést hagyományteremtő szándékkal indították útjára a szervezők. A három állomásra összegyűjtött hulladék elszállíttatását a Lendületben a Széchenyivárosért egyesület elnöke, Gál Zsombor szervezte meg.
Résztvevő szervezetek:
Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház
Hírös Főnix Madár Egyesület Kecskemét
Bihari Természetbarát Egyesület
Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület
Széchenyivárosért Egyesület
Zöldítő Civil Társaság
Kecskeméti Szatyor Egyesület
Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt
Veloroom Bike & Café belváros
CédrusNet Kecskemét