Folytatódik a szeles, többnyire derült idő

Szerdán a Dunántúlon derült, illetve gyengén felhős időre számíthatunk, a Dunától keletre viszont gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést, de számottevő csapadék ezekből a felhőkből nem várható. Legfeljebb este keleten alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Az ország nagy részén élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Reggelre -4 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet, majd napközben 9-15 fokot mérhetünk.
Csütörtökön változóan napos-felhős időben lesz részünk. A Dunától keletre erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és errefelé helyenként futó záporok is kialakulhatnak, néhol apró szemű jég sem kizárt. Továbbra is sokfelé lesz élénk, erős az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, majd délután 8 és 16 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk.
Pénteken sok lesz felettünk a felhő, csak kevés helyen süthet ki rövidebb-hosszabb időszakokra a nap. Csak elszórtan alakulhatnak ki záporok. Az ország legnagyobb részén élénk, helyenként erős lesz az északi, északkeleti szél. Reggel -4 és +5, napközben pedig 8 és 14 fok között alakul a hőmérséklet.