Forray Gábor szerint a rutinnak köszönhetően nyertünk

2023. 04. 01., 20:59
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője úgy véli, az elvárások felett teljesítettek az alapszakaszban.

Forray Gábor vezetőedző: Gratulálok a játékosaimnak, hiszen tizenöt győzelmet szereztünk az alapszakaszban, ami az elvárások felett van. Gratulálok a ZTE-nek is, hiszen nekik már tét nélküli is lehetett volna ez a találkozó, de mindent kiadott magából. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, hiszen egy olyan védekezést alkalmaztunk, amiből a hazaiak nem tudtak a korábbiaknak megfelelő helyzeteket teremteni. A második félidőben viszont sikerült begyorsulnia a házigazdának, és át is vette a vezetést. Akkor sikerült visszavernünk a ZTE támadásait, és a végén a végjátékban a rutinunknak köszönhetően győztünk.

Kucsera Dániel játékos: Nagyon nehéz és harcos mérkőzésen jutottunk túl, és nagyon örülünk, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. A rájátszásban már bent vagyunk, és ott is hasonló mérkőzések várnak ránk.

Szerző: Komáromy András

Kapcsolódó cikk