Fővárosi kórustalálkozón énekelt a Scherzo Vegyeskar

2025. 11. 17., 15:26
Az együtt éneklés örömét hirdető, meghitt hangulatú kórushangversenyt rendeztek vasárnap este Budapesten. A szervezők Kodály Zoltán gondolatát – „Örvendjen az egész világ” – választották a koncert mottójának, és Kecskemét neves szülöttjének kívánsága a Nádor teremben megjelentek számára valóra vált: a fellépő három kórus – a házigazda Musica Nostra Nőikar, a Viva Voce Kórus és a hírös városból érkezett Scherzo Vegyeskar – tagjainak önfeledt éneke a hallgatók szívét-lelkét is megvidámította.
A galéria 6 képet tartalmaz

„Itt a következő koncertünk – egy kórustalálkozó –, a Musica Nostra vendégei két régi kedves tanítványom kórusai. Mindketten oszlopos tagjai voltak a Musica Nostrának!” – ezekkel a szavakkal invitálta a zeneszeretőket a szervezők nevében Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy a vasárnap esti hangversenyre. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott programon ugyanis az általa 1994-ben alapított ás mindmáig vezetett Musica Nostra Nőikar mellett a szintén fővárosi Viva Voce Kórus, valamint a kecskeméti Scherzo Vegyeskar lépett színpadra – utóbbi két együttes karnagyait, Csernyik Rékát és Závori Erikát az ELTE BTK Zenei Tanszékének nyugalmazott docense korábban éveken át tanította.

A koncert első részében a Scherzo Vegyeskar énekeiben gyönyörködhettek a Nádor termet zsúfolásig megtöltő zeneszeretők. A 2014 óta együtt éneklő kecskeméti kórus korokon átívelő műveket, többek között egy 15. századi tradicionális spanyol dallamot, valamint a késő romantikus ír komponista, Sir Charles Villiers Stanford és a kortárs erdélyi zeneszerző, Csíky Boldizsár darabjait szólaltatta meg. A Závori Erika vezette kecskeméti együttes produkcióját a közönség vastapssal jutalmazta, különösen a már régebb óta repertoárjukon tartott és így kotta nélkül előadott művekkel arattak szép sikert.

Az est folytatásában a Musica Nostra Nőikar énekelt. Mindszenty Zsuzsánna vezetésével nagy hatású műveket adtak elő, így például Josef Gabriel Rheinberger nőikari miséjének három tételét és Tóth Péter középkori latin és magyar népi szövegeket felhasználó, békére áhítozó kórusművét, a Mönj el, Sátán, mönj el!-t.

A hangverseny utolsó fellépője a Viva Voce Kórus volt. Műsorukban Mateo Flecha Teresica hermana című, balladai homályt idéző műve és Karai József Könyörgése mellett egy úgynevezett mouth-reel alkotás is szerepelt, amelynek ritmikussága és dallama akádiai, quebec-i hangszeres népi motívumokból építkezett.

A kórustalálkozó végén Závori Erika egy virágcsokrot nyújtott át mesterének el-elcsukló hangon mondott köszönőszavak kíséretében: „Amikor betettem a lábamat az ELTÉ-re, az első kórus, amit hallottam, az a Musica Nostra volt. Akkor én azt gondoltam, hogy: »Ó, ha én egyszer ebben a kórusban énekelhetnék, az de csodás lenne!« Boldog vagyok, hogy azután a Musica Nostrában 10 éven át énekelhettem, és nagyon-nagyon sok közös évet kívánok még Nektek!”

A Musica Nostra Nőikar honlapjának nyitóoldalán egy Robert Schumann-idézet olvasható: „Rokon szellemek között minden időben támad valami titkos kapcsolat. Fűzzétek szorosabbra a kört, összetartozók, hogy a művészet igazsága egyre tisztábban ragyogjon, örömet és áldást árasztva mindenfelé.” A vasárnap esti kórustalálkozó annak bizonysága volt, hogy a fővárosi együttes nemcsak hirdeti a romantika korának egyik legnépszerűbb és legkiemelkedőbb zeneszerzője, zenekritikusa hitvallását, de annak megvalósítására is törekszik.