Fülei Balázs mesterkurzusával és koncertjével indult a speciális hét a Kodály Intézetben

2025. 03. 12., 10:48
A Kodály Intézet minden tanévben szervez egy úgynevezett speciális hetet, mely keretében hallgatóik eladásokon, mesterkurzusokon és műhelyfoglalkozásokon vesznek részt. A rendkívüli heti tanrend – ebben a tanévben Ludwig van Beethoven munkássága áll a középpontjában – kedden délután Fülei Balázs zongoraművész mesterkurzusával indult. Kecskemét Tehetség Nagykövete ezt követően a hallgatókat és az érdeklődő zeneszeretőket egy felejthetetlen koncertélménnyel ajándékozta meg.
A galéria 8 képet tartalmaz

A kedd esti hangverseny első perceiben Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója előbb köszöntötte a nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhely dísztermében megjelenteket, majd röviden ismertette az immár hagyományos programsorozat jelentőségét. „Minden évben egy hétre a Kodály Intézetben megváltozik a tanrend, és egy nagyon speciális menetrend szerint folyik a tanítás – mondta az Artisjus-díjas énekművész. – Ezek ugyanúgy kötelezőek a hallgatóknak, mint a szokásos, rendszeres órák, csak ilyenkor vendégelőadókat hívunk, és őket hallgatják. Az elmúlt évben azt találtam ki, hogy egy speciális zenei tematika mentén folyjék ez az egy hét. Tavaly Haydnnal »utaztunk«, és azt néztük meg, hogy milyen viszonyban volt Magyarországgal, most pedig, az idei évben – részben kapcsolódva az évfordulóhoz is – Beethovennel foglalkozunk ez alatt az egy hét alatt. Bősze Ádám lesz a vendégünk, aki két előadással készül, valamint jön hozzánk Bacsó Kristóf, akivel Beethoven-témákra egy dzsessz improvizációs kurzus zajlik majd. Itt tanító kollégánk, Szirányi Borbála egy speciális módszertani előadást fog tartani arról, hogy Beethoven műveit hogyan tudjuk bevezetni az általános oktatásba. És persze még lesz nagyon sok minden: így például a különleges hét záróeseményeként el fogunk menni Martonvásárra is a hallgatókkal. Utoljára hagytam Fülei Balázst, aki a speciális hetünket elkezdte egy mesterkurzussal, ma délután egy fantasztikusan intenzív képzésben lehetett részük a hallgatóknak.”

Rajk Judit bevezető gondolatai után Fülei Balázs lépett színpadra, előadásában a hét tematikájához illően  először egy Beethoven-darab hangzott el.

Kecskemét Tehetség Nagykövete – a hírös városban született zongoraművész három évre szóló megbízólevelét 2023 júniusában vette át – mély átéléssel, lenyűgöző szenvedéllyel játszotta az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb hatású komponistája f-moll szonátáját. Az Appassionata ihletett tolmácsolása után méltán zúgott a vastaps. Az est folytatása is felemelő perceket hozott, a hazai és a nemzetközi koncertélet elismert szereplője három nagy magyar zeneszerző művét szólaltatta meg. Liszt Ferenc A Villa d'Este szökőkútjai című darabja, Bartók Béla alkotása, az Improvizációk magyar parasztdalokra, valamint Kodály Zoltán Marosszéki táncai egyaránt hatalmas sikert arattak. A hosszas ünneplést Fülei Balázs egy ráadásszámmal köszönte meg.