Gajdics Ottó a Kölcsey Körön: „nem hagyjuk tönkretenni az identitásunkat”

2023. 05. 25., 22:26
A Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata által szervezett 43. pódiumbeszélgetésen május 25-én este Gajdics Ottó vendégeskedett a Kocsis Pál Szakgimnázium dísztermében. Az újságíró, politikai közíró, a Szabad Föld főszerkesztője „Ádáz harc a béke pártján – Aktuális politikai és médiahelyzet hazánkban” címmel tartott előadást.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 29 képet tartalmaz

Az előadás népes közönségében az érdeklődők, civil szervezetek és az önkormányzat képviselői között megjelent Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és dr. Salacz László országgyűlési képviselő is. A vendéggel a másik Kecskemétet érintő választási körzet országgyűlési képviselője, dr. Szeberényi Gyula Tamás beszélgetett, a megjelenteket Lévai Jánosné tanácsnok önkormányzati képviselő köszöntötte.

Szeberényi Gyula Tamás felvezetőjében elmondta, Gajdics Ottó olyan újságíró, politikai közíró, aki felvállalja a kormánypártiságot, azonban a kritikát is megfogalmazza ott, ahol annak helye van. Hozzátette, előadása ezúttal a szomszédban zajló háborúról, annak magyar politikai vonatkozásiról szól, arról, hogy miért támogatja a magyar baloldal, valamint a brüsszeli elit, és ez a hozzáállás milyen veszélyeket hordoz magában.

A vendég bevezető gondolataiban rámutatott: az orosz-ukrán háború váratlanul csapott le, a józan ész és minden elemi emberi megfontolás a fegyveres konfliktus kitörése ellen szólt.

– Azonban komoly provokáció érte az oroszokat – szögezte le Gajdics Ottó. – A kelet-ukrajnai térségben az évek óta tartó mindennapos lövöldözés miatt puskaporos hordó volt a környék. Ekkor jutott el oda az orosz vezetés, hogy már nincs tovább hova hátrálni. Keményen fel kell lépni a NATO-terjeszkedés és az ukrán fasizmus ellen.

Ez utóbbit csak egy rossz elnevezésként értékelte az újságíró; ellenben Ukrajna szerinte mégis tele van olyan nacionalistával, radikálissal, akik arra is képesek, hogy az oroszok életére törjenek.

Véleménye szerint a helyzetről valódi képet nem kaphatunk. Mint hangsúlyozta, ő sem merne elemzésekbe bocsátkozni, hiszen a felderítést az amerikaiak irányítják, ezért nem jutunk valós információhoz, nem lehet hinni a híreknek.

Az viszont bizonyos, hogy a háború rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorol a világra.

– Meddig tart még, meddig kínozza Európát és az egész világot? Mi lehetne az igazságos végkifejlet? – tette fel a kérdést, meg is válaszolva: csak az, ha azonnal abba hagynák a háborút, mint ahogyan azt a magyar kormány a Vatikánnal egyetértésben szorgalmazza. – Egyetlen ember életét sem éri meg ez a harc – mi jól tudjuk a saját történelmünkből. Nem ölünk, annyit nem ér az egész.

Szerinte azonban úgy tűnik, mintha ezt rajtunk kívül senki nem értené meg a mi fogalmaink szerinti nyugaton. Pedig az ahhoz a térséghez tartozó államokon kívül az Oroszországot elítélő ENSZ-határozatot a világ nagy része nem írta alá.

Gajdics Ottó ezzel együtt elmondta, hogy azért a nyugati világ sem egységes ebben a kérdésben, ott sem egyöntetűen háborúpárti mindenki. Nem a teljes közösség képviseli azt az elvet, hogy csak akkor lesz béke, ha az oroszok kivonulnak az összes elfoglalt területről, majd ezt követően – ahogy mondják – várhatóan szét hullik Putyin országa, s megszűnik világhatalmi státusza.

– Vágy-vezérelt gondolkodás, ez az USA célja – mondta a fentiekkel kapcsolatban. – Elképesztő államadóságba miatt az USA elemi érdeke, hogy visszaszerezze világ- és gazdaságpolitikai pozícióit – hangsúlyozta az előadó, azzal, hogy Kína egyesek szerint már meg is előzte ezeken a területeken az Egyesült Államokat, a jüan kezdi átvenni a dollár szerepét. Vagyis az igazi ellenség: Kína.

E logika mentén kifejtette, hogy Oroszországot meg kell gyengíteni. Szerinte az USA ezzel két legyet üt egy csapásra: az uniót rávette az ostoba szankciós politikára, ami sokkal jobban fáj Európának. – Nem zárta le a háborút, semmit sem eredményezett, kivéve hogy az Oroszokkal együtt megyünk tönkre, de az EU gyorsabban – Németország már recesszióba került.

Mint elmondta, az Egyesült Államok célja nem új keletű. Európa ellenfeleinek mindig is az volt a stratégiája, hogy az európai tudást, innovációt leválasszák versenyképességének alapjáról: az olcsó keleti energiáról és nyersanyagforrásokról.

Ennél a témánál a magyar kormány szankciókkal szembeni kemény fellépéséről is szót ejtett. – Mit hőbörög Orbán – mondják kritikusai –, mindent megszavazott… Igen, de közben kedvező feltételeket harcolt ki Magyarország számára! Hozzánk még mindig jön az orosz gáz – hangsúlyozta, rámutatva, hogy nem a négyszeres árú amerikai palagázt kell megvásárolnunk. Így nyertünk egy kis időt arra, hogy más energiaforrások után nézzünk, mielőtt leválasztanák Európát az orosz beszerzési forrásokról.

Gajdics Ottó kijelentette, hogy „nem vagyunk unióellenesek”, csak a mostani elitet kell leváltani Európában, amire kiváló esély adódik a jövőre esedékes választásokon.

A tét ugyanis hatalmas szerinte: egyes kutatások szerint azok a tendenciák, amelyek a nyugati világban zajlanak – migráció, genderkérdés stb. –, alapjaiban ássák alá kontinensünk hagyományos értékeit. Mint mondta, egyes kutatások szerint akár már 2050-re a nagyrészt muszlim bevándorlók politikai csoportjai helyenként felülkerekedhetnek az eredeti lakosság érdekképviseletén. – S ha így lesz, akkor meg lehet szüntetni a nemzetállamokat, és így a Kárpát-medence is tartományi sorba kerülhet – mondta az előadó, kiemelve, „nem hagyjuk tönkretenni az identitásunkat”.