Gazdasági Ablak - Megjelent a TOP 100 kiadvány

2022. 12. 08., 09:48
December 6-án mutatta be a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022. című kiadványát. A hiteles gazdasági adatokat tartalmazó füzetből kiderül, hogy a TOP 100-as cégek 90%-a növelni tudta árbevételét a 2020-as évhez képest. Így összesen 5008,4 milliárd Ft-ra nőtt a nettó árbevétel annak ellenére, hogy csökkent az adóalanyok száma.

Békeévként titulálta a 2021-es évet Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a TOP 100 - Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022. című kiadványbemutató rendezvényén. Az Iparkamara elnöke szerint ez egy hiánypótló és fontos forrás, egyfajta gazdasági iránytű. 

"A nettó árbevétel fele a feldolgozóiparból, közel egynegyede a kereskedelemből és gépjárműjavításból, 13%-a pedig az építőiparból származik. Emellett jelentős, mintegy 10%-os részt tesz ki a megyében a mezőgazdasági szektor"
— mondta a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke.

Gaál József kiemelte, hogy a megyei összesített árbevétel 60%-át a tisztán magyar tulajdonú cégek adták.

Idén az a vállalkozás kerülhetett bele a kiadványba, amelynek több, mint 6,5 milliárd forint fölötti volt az árbevétele. A listán szereplő cégek közül 40 Kecskemét területén, 50 a kecskeméti járásban található. A TOP 100-as ranglistát az éves nettó árbevétel alapján állítják fel 2002. óta minden évben.

A kiadvány bemutató rendezvényén dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, "A magyar gazdaság versenyképességének alakulása, a jövő évi kihívások" címmel tartott előadást a résztvevőknek. Idesorolta még az oktatási rendszer kihívásait és az ellátó rendszer kérdéseit. Kiemelte, szorosan együttműködnek a kormánnyal azért, hogy a vállalkozások számára a legjobbat hozzák ki az aktuális helyzetből. Ilyen intézkedés volt a kamatstop megállapítása a kkv-hitelekre, a Széchenyi Kártya Program kiterjesztése, vagy a Gyármentő program. Ezek ellenére súlyos veszteségeket kénytelen elszenvedni az ország gazdasága, és ez a következő időszakban is várható lesz.

A rendezvényen továbbá dr. Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetője az európai energiaválsággal foglalkozott előadásában. Az előadásának második felében azzal foglalkozott, hogy milyen kihívásokat okoz majd - meglátása szerint - a jövőben gyökeresen megváltozó energiapolitikai és energiapiaci helyzet. Dr. Hortay Olivér hozzátette, míg korábban azok a főbb fundamentumok határozták meg a piacot, amik a keresletre és kínálatra közvetlenül hatottak, most már sokkal nagyobb szerepet kapott a politika, valamint az Oroszország és az Unió közötti kereskedelmi konfliktus. 

A rendezvényről és a kiadványról készült részletes összefoglalót megtekinthetik a legújabb Gazdasági Ablak című összefoglalónkban, amely az alábbi linken, illetve a Kecskeméti Televízió honlapján bármikor visszanézhető.