Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

2022. 12. 08., 11:11
A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella hátsó régiójából érkezik az ellenfél, de nem a kötelező udvariasság mondatja Tóth Norbert vezetőedzővel, hogy nehéz meccsre számít, hiszen az Ajka szoros találkozókon maradt alul, többször az utolsó percekben – és ez a Kecskemét egyik gyenge pontja is. A találkozón mindkét gárda bízvást teljes erőbedobással harcol a pontokért.

A KK Ajka sereghajtó pozícióból várja a vasárnapi ütközetet; öt megszerzett pontjával jelenleg a 16. Két győzelem mellett egy döntetlent és tíz vereséget jegyez, érdekesség, hogy minden pontját idegenben szerezte, a Salgótarján (27-30), A Százhalombatta (20-24) és a Balatonfüred (31-31) ellen.

A KTE-Piroska Szörp kilenc egységével a 12. a bajnoki táblázaton; négy győzelem mellett egyszer döntetlent játszott, és nyolc alkalommal szenvedett vereséget. A Kecskemét igyekszik vasárnap javítani a mérlegen, amire minden esélye megvan, hiszen hazai közönség előtt rendre jól teljesít.

Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): - Nehéz mérkőzésre készülünk, nem téveszt meg bennünket a tény, hogy az Ajka jelenleg mögöttünk van a tabellán. Rendre szoros meccseket játszanak, ami az utolsó percekben dől el az ellenfél javára, ezzel mi is küszködünk, ahogy legutóbb a Vecsés ellen is. Bízom abban, hogy hazai pályán a szokásos formánkat mutatjuk. Felkészültünk, ha rend lesz a fejekben és gátlás nélkül tudunk játszani, akkor jó esélyünk van arra, hogy itthon tartsuk a két pontot az év utolsó hazai mérkőzésén, és győzelemmel forduljunk az őszi szezon utolsó, Tata elleni összecsapására.

KTE-Piroska Szörp – KK Ajka

Férfi kézilabda NB I/B, 14. forduló
2022. december 11. vasárnap, 14:30
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezeti: Győr, Hadas