Harmadszor is versenyeztek a Fanyűvő Kupáért a Peszéri-erdőben

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 13., 16:55
Immáron harmadik alkalommal rendezték meg a Peszéri Fanyűvő Kupát a Peszéri-erdőben. A résztvevő csapatoknak ezúttal is a nagy természetvédelmi problémát okozó inváziós fafajok egyedeinek teljességre törekvő eltávolítását kellett végezniük. Mindez nem volt egyszerű feladat, mivel a nem kívánatos növényeket teljes gyökérzettel együtt kellett kihúzni és ráadásul úgy, hogy a kijelölt versenyterületeken lehetőleg egyetlen darab se maradjon belőlük.

A versenyt a Schneider Electric kunszentmiklósi csapata nyerte, mivel ők távolították el a legtöbb magoncot. A “Peszéri-erdő Doktora” különdíjat a Peszéri-erdőben rendszeresen tevékenykedő önkéntesekből verbuválódott csapat kapta, akik a legmagasabb arányban beszakadás nélkül, teljes gyökérzettel távolították el az inváziós fajok újulatát.

fanyűvő kupa
A versenyt a Schneider Electric kunszentmiklósi csapata nyerte.

A többi résztvevő is nagyszerűen dolgozott. A versenyen képviseltette magát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem keszthelyi Georgikon Campusa, valamint két csapattal a gödöllői Szent István Campusa. Továbbá a verseny résztvevői voltak a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságok, valamint a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársai is. 

A versenyzők nagyon hatékonyan dolgoztak, az inváziós fafajok (nyugati ostorfa, mirigyes bálványfa, zöld juhar és kései meggy) összesen 27.895 db egyedét távolították el. Ezzel közel 2 hektáros területet tisztítottak meg. 

A versenyzők az inváziós fafajok összesen 27.895 db egyedét távolították el.

Az inváziós növények térhódítása az egyik legnagyobb problémát  jelenti a hazai és a nemzetközi természetvédelemben is. Nagy területeken és gyorsan képesek terjedni, az őshonos fajokat kiszorítják, a természetes társulásokat átalakítják, elszegényítik. Ha nem avatkozunk be, nem tölgyek, nyárak vagy kőrisek alkotják majd alföldi erdeinket, hanem leginkább olyan inváziós fafajok, amelyek a Peszéri-erdőben is nagy területeket fertőztek már meg. A Felső-Kiskunságban elterülő Peszéri-erdőben évek óta folyik ez a rendkívül nagy kézimunka igényű tevékenység, melyben több száz önkéntes vesz részt, és már vannak sikereink, látjuk az inváziós fafajok visszaszorításának pozitív hatásait az erdő élővilágára.

fanyűvő kupa
A versenyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem keszthelyi Georgikon Campusa, valamint két csapattal a gödöllői Szent István Campusa is képviseltette magát.

A III. Peszéri Fanyűvő Kupa sikeres megvalósításáért köszönettel tartozunk minden résztvevőnek, versenybírónak, illetve a szervezésben közreműködőknek. Hálával tartozunk a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, hogy a program idejére rendelkezésünkre bocsátotta és felépítette a rendezvénysátort. Köszönjük a Szomor FARM-nak a szürkemarha- és  bivalyszalámi felajánlást, valamint Kecsekméti Istvánnak az ízletes ebéd elkészítését.

(Kiskunsági Nemzeti Park)