Három erdei koncertet ad a hétvégén a kecskeméti Miraculum Kórus

Különleges koncerthelyszínek várnak ezen a hétvégén a Kecskeméti Kodály Iskola Miraculum Kórusára. A Durányik László vezette együttes a „Muzsikál az erdő” Körösök völgyében rendezvénysorozat vendége lesz, ahol két nap alatt három alkalommal is közönség elé áll.
A kecskeméti kórus először szombaton 11 órakor a Mályvádi erdőben, a nagy szilfánál lép fel. A koncerthelyszínt a közönség egy 2,8 kilométeres, szakvezetéses erdei sétával közelítheti meg, amelynek középpontjában az erdők világa, a klímaváltozás és az ökológiai vízpótlás áll. A koncerten a Miraculum mellett a Sans Paroles Duo is közreműködik.
A kórusnak délután újabb fellépése lesz: 14 órakor a városerdei programhelyszínen ismét koncertet adnak, ezúttal a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarával együtt. A szombati nap egyben az Erdők Hete regionális rendezvénysorozatának nyitánya is.
A Városerdei tölgy-kőris-szil ligeterdőben a kórus után a Békés megyei szimfonikusok a Sárik Péter trióval adnak koncertet az összetartás dombormű mellett.
A Miraculum vasárnap folytatja útját, méghozzá a határon túl. A „Muzsikál az erdő” harmadik napját a Nagyvárad közelében fekvő Szentjobbon rendezik meg. Itt helyi idő szerint 11 órakor lép fel a kecskeméti kórus, majd a Veronaki zenekar Erdővarázs című lemezbemutató koncertje következik.
A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatot idén 23. alkalommal szervezik meg. A program egyszerre kapcsolja össze a természetjárást, a zenét és a környezeti nevelést, idei kiemelt üzenete pedig az, hogy az erdő és a zene egyaránt segíthet a lelassulásban és a feltöltődésben. A szeptember 25. és 27. közötti Körösök-völgyi hétvégén a koncertek mellett erdei séták, természetismereti programok, kerékpár- és kenutúra, valamint környezettudatossághoz kapcsolódó bemutatók is várják az érdeklődőket. A Muzsikál az Erdőn a fenntartható életmódra nevelés zenei és közösségi élményekkel kapcsolódik össze.
