Három napirendi pontot tárgyalt ma az Aktív Város Bizottsága

2026. 09. 21., 21:04
Az Aktív Város Bizottsága mai napon 14:30-kor tartott ülést, melyen három napirendi pontról egyeztettek a bizottsági tagok. Az önkormányzati vagyon elidegenítésével és hasznosításával kapcsolatos döntésekről, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. új felügyelőbizottsági tagjának megválasztásáról, valamint az Aktív Város Bizottsága 2026. II. félévi munkaterve kapcsán születtek javaslatok a szeptember 24-i Közgyűlésre.

Elsőként az önkormányzati vagyon elidegenítésével és hasznosításával kapcsolatos döntésekről egyeztettek az Aktív Város Bizottság hétfő délután tartott ülésén.  Az első napirendi pont két kiemelt témával foglalkozott, a Messzi István Sportcsarnok öltözőfelújítása és a röplabda állványokhoz szükséges infrastruktúra kiépítése, valamint a Bóbis Gyula Edzőcsarnok súlyemelő öltöző felújítása kapcsán.

– Három napirendi pont szerepelt a bizottságnak a mai napirendi javaslatában. Ebből az első két fejlesztéssel kapcsolatos döntés volt, közgyűlés elé kerülnek majd, tulajdonosi döntést igénylő kérdések, és ennek több ilyen fölmerülő program kerül majd a testület elé. Ebből kettő érintette az Aktív Város Bizottságot, két létesítményfejlesztés, az egyik a Messzi István Sportcsarnokban öltözői felújítás, illetve röplabda állványok kiépítéséhez szükséges infrastruktúra megvalósítása, illetve a Bóbis Gyula edzőcsarnokban a súlyemelők öltözőjének felújítása. Azt hiszem, hogy mind a kettő indokolt és támogatható elképzelés
— mondta el Jánosi István, az Aktív Város Bizottság elnöke.

A bizottsági tagok elfogadták továbbá a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. új felügyelőbizottsági tagjának Alföldy-Boruss Dániel megválasztását, 2026. szeptember 22. - 2029.november 30-ig terjedő határozott időtartamra. Végül elfogadásra került a bizottság második féléves munkaterve is.