Hasba szúrta ivócimboráját a kecskeméti hajléktalan

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 24., 08:41
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a tegnapi napon gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a hajléktalan férfit, aki két hónappal ezelőtt, Kecskeméten egy szóváltás során hasba szúrta ivócimboráját.

A vád szerint a büntetett előéletű, visszaeső helybéli férfi – az ügy vádlottja – és a sértett is hajlaktalanként élt Kecskeméten. A két férfi jól ismerte egymást, gyakran együtt is italoztak. A vádlott 2024. február 25. napján elvesztette a mobiltelefonját és azt gyanította, hogy azt a sértett lopta el, ezért amikor másnap a késő esti órákban egy bolt előtt találkoztak, az ittas állapotban lévő elkövető kérdőre vonta cimboráját.

A felek között szóváltás alakult ki, amelynek során a vádlott elővette a 7,2 cm pengehosszúságú kését és azzal hasba szúrta a sértettet, aki 8 napon túl gyógyuló, súlyos, közvetett életveszélyt okozó sérülést szenvedett.

Az ügyészség a férfival közölte, hogy beismerése esetén lehetőséget lát az eljárásnak bíróság elé állítás keretében történő befejezésére, amit a terhelt elfogadott, így a főügyészség a letartóztatásban lévő férfit a tegnapi napon életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban – az elkövetéstől számított két hónapon belül – bíróság elé állította.

A Kecskeméti Törvényszék a vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért vele szemben 2 év végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség