„Hatékony Logisztika – Versenyképesség a gyakorlatban” címmel tartottak konferenciát az egyetemen

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége és a Neumann János Egyetem. Az erről szóló dokumentumot a Hatékony Logisztika – Versenyképesség a gyakorlatban című szakmai konferencia kecskeméti állomásán írták alá június 10-én, az egyetemen.
A partnerség célja, hogy még szorosabb kapcsolat alakuljon ki a felsőoktatás és a logisztikai ágazat szereplői között. A felek szerint egyre nagyobb kihívást jelent a jól képzett szakemberek biztosítása, ezért fontos, hogy a hallgatók korszerű, versenyképes tudással és valódi piaci tapasztalatokkal lépjenek ki a munkaerőpiacra. Dr. Nagy Zoltán, a Neumann János Egyetem elnök-vezérigazgatója szerint az együttműködés tovább erősíti az egyetem gyakorlatorientált képzését, a szakmai innovációt és a tehetséggondozást.

Az együttműködés keretében az MLSZKSZ megosztja az egyetemmel a logisztikai piac legfrissebb trendjeit, szakmai elvárásait és gyakorlati tapasztalatait. A Neumann János Egyetem pedig ezekre építve fejlesztheti tovább logisztikai képzési rendszerét. A megállapodás része az is, hogy közös szakmai programokat, konferenciákat szerveznek, valamint támogatják a hallgatók és oktatók közvetlen szakmai kapcsolatépítését.
A konferencián a logisztikai ágazat aktuális kérdései kerültek fókuszba. A résztvevők hallhattak előadást többek között a biztonságpolitikai kihívásokról, az ukrajnai háború, a közel-keleti válság és a nagyhatalmi versengés európai biztonságra gyakorolt hatásairól is. Az MLSZKSZ a hazai logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. A mostani megállapodás hosszú távon járulhat hozzá ahhoz, hogy a magyar logisztikai ágazat nemzetközi szinten is versenyképes szakember-utánpótlással rendelkezzen.