Hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyát szépítette meg a Hírös Sport Kft.
2024. 12. 19., 18:22
Első alkalommal rendezett karácsonyi adománygyűjtést a Hírös Sport Nonprofit Kft. a Kecskeméti EGYMI részére. Az összegyűlt ajándékokat ma (csütörtökön) adták át a Nyíri úti intézmény tornatermében.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 14 képet tartalmaz
Készségfejlesztő játékok, puzzle, sporteszközök, sőt még egy bicikli is van azok között az adományok között, amelyek a Hírös Sport Nonprofit KFT felhívására érkeztek be. A játékokat a Kecskeméti EGYMI hátrányos helyzetű gyermekei kapják karácsonyra.
– Két intézményegységünkben a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek több mint 40 százaléka rászoruló családból érkezik, őket fogjuk megajándékozni ezekkel a játékokkal
— Homoki Márta, a Kecskeméti EGYMI főigazgatója.
”
Az adományokat a Hírös Sport Nonprofit Kft. munkatársai adták át az EGYMI főigazgatójának és tagintézmény igazgatójának. Nagyjából ötven gyermek karácsonyát teszik idén szebbé ezek a játékok.
Nemcsik Mátyás, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sport, rendezvény és marketingigazgatója elmondta, példát szeretnének mutatni az adománygyűjtéssel. Ez volt az első, de biztos nem az utolsó alkalom, hogy ilyen kezdeményezést indítottak. A játékok mellet édességeket is csempésztek a csomagokba.