Helytörténeti vonatkozású zománcművészeti alkotások elhelyezéséről döntött a közgyűlés

Balanyi Károly grafikus-zománcművész kereste meg ötletével az önkormányzatot, hogy a Kecskeméti Művésztelep alapító mestereinek festményeiből zománcozott reprodukciók elhelyezését javasolja a város közterületein. Nagybánya régi főterén és belvárosában 40 db ilyen zománcozott reprodukció található különböző művészek munkáiból, mely nagy sikert aratott, megjelenítve ezzel a múzeumokban rejtőzködő műalkotásokat. Ennek nyomán Kecskeméten a város képzőművésze legizgalmasabb korszakának, az 1909-1910-es éveknek állítanának emléket 10 db tűzzománc reprodukcióval.
Iványi Grünwald Béla, a művésztelep első vezetője, Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János, - akik az impresszionizmus, posztimpresszionizmus utáni modern művészeti irányzatokat akarták követni, megalapították a Kecskeméti Művésztelepet. Kecskeméten Kada Elek polgármester Jánszky Béla és Szivessy Tibor építészekkel nyolc műtermes villát építtetett művésztelep céljára. Az idetelepült művészek több festményen megörökítették városunk korabeli arcát.
Mint Nemcsik Mátyás felszólalásában elmondta, a Fejlődő Város Bizottság megtárgyalta a közterületi alkotások elhelyezésére vonatkozó előterjesztést. Két kecskeméti híres festő alkotásait, Iványi Grünwald Béla Kofák hóbuckák között és Bálint Rezső Kecskeméti tér című munkáját választották ki, hogy első ütemben elhelyezzék Kecskemét Főterén. A reprodukciók Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész munkái.
A tervek szerint az installáció alapja 5 mm-es kazánlemezből készülne antracitszürke porszórással, talplemezzel, merevítéssel ellátva. Felül vaskerettel a kép formátumának megfelelő változatban. A Főtér további zöldfelületi rekonstrukciója miatt a reprodukciók áthelyezhetőségét is figyelembe veszik.
Mint Nemcsik Mátyás a közgyűlésen kifejtette, az első két alkotás a Városháza jobboldali kertje melletti területen a Barátok templomával szembenéző részen, valamint a Kossuth-szobor és a Városháza közötti zöld sáv Nagytemplom felőli végén lenne elhelyezve. A művek különlegessége, hogy oda állítanák ki őket, ahonnan a festők egykor festővászonra vitték. A képviselő kiemelte, hogy a látványosság nem csak a kecskemétiek, hanem az idelátogató vendégek számára is élményt nyújt majd. Hozzátette, a modern technológiát is bevonják: a reprodukciók melletti információs táblarészen lesz egy QR-kód is, melyet beolvasva megtekinthető, hogy az eredeti festmény hol található. A felszólalásban az is elhangzott, hogy a továbbiakban szeretnék folytatni hasonló alkotások elhelyezését Kecskemét belvárosában. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
