Herceg Attila a KNKSE elnöke volt a Sportmagazin vendége
Herceg Attila a Kecskeméti Női Kézilabda Sportegyesület elnöke június közepe óta. Támogatóként került az egyesülethez, majd rövid ideig alelnök lett, később jött a felkérés az elnöki pozícióra, melyet örömmel elvállalt, hangzott el a hétfői Sportmagazinban. Jelenleg 11 tagú az elnökség, a munkatársak, edzők, technikai vezetők, játékosok együttesen kiváló munkát végeznek Herceg szerint.
Ami a csapat anyagi támogatottságát illeti, nagy lépésekre lesz szükség, de a klub elnök már tárgyal támogatókkal, azonban ezzel kapcsolatban nem kívánt egyelőre elárulni részleteket. A női kézisek jelenleg a G-H csoportban szerepelnek, hogy mik az elvárások velük szemben, azzal kapcsolatban elmondta, hogy a lányok véleménye szerint felülteljesítenek.
Sokkal nehezebb most győzni, viszont a lányok nagyon helytállnak, fűzte hozzá Herceg Attila. Új játékosok felkutatásán is dolgoznak az edzőkkel. A KNKSE NBI-be juttatása mellett közeli célként szerepel az ifi és serdülő csapatok erősítése, valamint egy U16-os korosztályú csapat indítása is jövőre. A teljes beszélgetés megtekinthető a Kecskeméti Televízió youtube csatornáján.