Horváth Krisztofer az Eb-re készülő keretben!

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 14., 19:42
Kedden kihirdette keretét Marco Rossi szövetségi kapitány, aki már az Európa-bajnokságra készül a következő hetekben csapatával. A névsorban ott van a KTE támadója, Horváth Krisztofer neve is.

Horváth Krisztofer eddig két alkalommal léphetett pályára a válogatottban, tavaly nyár óta Marco Rossi rendszeresen meghívót küldött neki. A csehek ellen egy felkészülési mérkőzésen debütált, majd a Montenegró elleni Eb-selejtezőn is lehetőséget kapott. Ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve, 35 tétmérkőzésen 12 gólt és 9 gólpasszt adott a KTE színeiben.

A kapitány nem bő, hanem kész keretet hirdetett, így 26 játékos utazhat el az Eb-re júniusban, ugyanakkor tartalékokat kijelölt a kapitány. A torna előtt két mérkőzésen bizonyíthatnak a játékosok, június 4-én Írországban, majd június 8-án hazai környezetben Izrael lesz az ellenfél. Az Európa-bajnokság 15-én Svájc ellen rajtol el a magyar válogatottnak, 19-én Németország, 23-án Skócia következik a csoportkörben.

A KTE-ből behívott játékos még sosem vett részt Európa-bajnokságon, így az már önmagában történelmi siker, hogy Horváth Krisztofer utazhat. 

Tartalékok:

Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC)
Mocsi Attila (Rizespor)
Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Vancsa Zalán (Lommel SK)
Vécsei Bálint (Paksi FC)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu