Húsz diák kapott STEM ösztöndíjat a Neumann János Egyetemen

Tehetséges középiskolások kaptak ösztöndíjtámogatást ma a Neumann János Egyetemen. A STEM Akadémia programra az egyetem korábban tízmillió forint pályázati támogatást nyert pályaorientációs programokra.
A pályázat kiemelt célja, hogy az egyetemen folyó oktatási és tehetséggondozási tevékenységek során felkutassák és támogassák azokat a tehetséges 11. évfolyamos gimnáziumi és technikumi diákokat, akik az MTMI területeken tervezik folytatni tanulmányaikat, és felmenő rendszerben figyelemmel kísérjék és segítsék pályaválasztásukat. A STEM Akadémia programjai során a diákok betekintést nyerhetnek a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karon folyó innovatív egyetemi projektekbe, tudományos munkába, szakmai tevékenységekbe, amelyek elősegítik a tudatos pályaválasztást.

64 kiemelkedően jó tanulmányi és versenyeredményekkel rendelkező középiskolás pályázott az ösztöndíjra, amelyet 20 diák nyert el. Ők fejenként 250.000 forintos támogatást kapnak két részletben. Mivel a benyújtott dokumentumok alapján nehezen választották ki a 20 ösztöndíjast, ezért úgy döntöttek, hogy a STEM Akadémia programjait nemcsak számukra, hanem minden pályázó számára nyitottá teszik. Így mind a 64 diák részt vehet az egész éven át tartó programsorozaton.