Idegenben kezdi a szezont az alakulóban lévő Kecskeméti NKSE

KÖZLEMÉNY
2023. 09. 07., 10:04
Tavaly úgy tűnt, megoldhatatlan feladatként tornyosul a KNKSE előtt a versenyév befejezése, ám úgy tűnik, a klub túl van a nehézségek jelentős részén, és stabil jövőképpel vág neki az NB II-es szezonnak. A Kecskemét a G-csoportba kapott besorolást, ahol jónéhány ismerős gárdával csap össze. Az erőviszonyokat egyelőre nehéz megítélni, hiszen még folyamatban vannak a tárgyalások és igazolások – a hírös városiak a bajnoki rajtot megelőző napokban is keményen dolgoztak a keret véglegesítésén.

A KNKSE hazacsábított néhány hazai nevelésű, vagy korábban Kecskeméten kézilabdázó játékost, így újra piros mezben játszik Jámbor-Herceg Réka, Varga Benita, Kovács Enikő, Vuletity Szuncsica; hazatért és a felnőtt keret tagja a fiatal Czár Ajsa és Árvai Laura, és úgy tűnik, hálóőr poszton is sikerült erősíteni, hiszen a kiválóan teljesítő, ám több fronton helytálló Ács Petra mellett Szegedi Brigitta érkezett a hírös városi kapuba; „Bringa” rutinja nagyban megkönnyíti a KNKSE dolgát.

A keret még nem végleges; amint a tárgyalások befejeződnek, a csapat kommunikálja a friss híreket.

Annyi bizonyos, hogy a Kecskemét bajnoki rajtja nem lesz könnyű, hiszen a mezőnyből kiemelkedő ENUSE otthonában vívja az első ütközetet. A Tápiószele tavaly is a bajnokság egyik meghatározó csapata volt, keretében jónéhány első- és másodosztályban szerzett tapasztalattal felvértezett játékossal, és egészen biztos, hogy az ENUSE idén is a feljutást tűzte ki célul.

Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - A nyitányon éppen a bajnokaspiráns otthonában lépünk pályára, ahol nem mi leszünk az esélyesek. A Tápiószele rutinos, jó erőkből álló alakulat, az elmúlt időszakban több szoros – sőt, megnyert – edzőmeccset játszottak NB I/B-s ellenfelekkel, egyértelműen a G-csoport egyik legerősebb gárdája. Mi azonban igyekeztünk alaposan felkészülni, és egyáltalán nem feltartott kézzel lépünk pályára – a teher nem a mi vállunkat nyomja. Csapatunk alakulóban van, hatalmas bravúr lenne, ha idegenből pontot, pontokat tudnánk elhozni, de mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

ENUSE – Kecskeméti NKSE

Női kézilabda NB II. G-csoport, 1. forduló

2023. szeptember 10. vasárnap, 16:00

Szászberek Sportcsarnok

Vezeti: Gyimesi, Kékesi