Idén először ül össze a Közgyűlés

2023. 02. 15., 17:32
Holnap azaz csütörtökön, idén először ül össze a kecskeméti közgyűlés. A képviselők a tervek szerint döntenek többek között az önkormányzat fenntartásában működő intézményeknél dolgozok idei béremeléséről, az óvodai ellátás átszervezéséről, de a képviselők új rendeletet alkotnak a helyi kitüntetésekről is.

A tervek szerint 42 napirendi pont megtárgyalása vár a csütörtökön összeülő közgyűlésre. A képviselők asztalára kerül többek között a tavalyi költségvetés módosítása, amely tartalmazza egyebek mellett a tartalékkeret mértékét illetve az önkormányzati intézményeknek biztosított támogatást, a megemelkedett energiaköltségek fedezése érdekében.

Döntenek a képviselők az önkormányzat fenntartásában működő intézmények átlagosan 10-12 százalékos idei béremeléséről is.

Foglalkozik majd a közgyűlés a Ferenczy Ida Óvoda két intézményi egységének átszervezésével is, de új rendelet készül az önkormányzat által adható kitüntetésekről is.

Az ülés végén egyéni indítványokra, a képviselők által korábban feltett kérdések megválaszolására és interpellációkra kerül sor.  A közgyűlés munkáját ezúttal is élőben közvetíti a Kecskeméti Televízió reggel 9 órától.