Igazgatói mentorhálózat indult, a cél a tapasztalatcsere és az innováció

A megnyitón a házigazdák nevében Kovács Anita, a Mathias Corvinus Collegium kecskeméti képviseletének a vezetője köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy az MCC mára a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amely jövőre ünnepli 30 éves fennállását. Reményét fejezte ki, hogy a megyei intézményvezetők találkozóján nagyon sok jó gyakorlatot osztanak meg egymással az igazgatók annak érdekében, hogy az oktatás és a nevelés kéz a kézben járjon.
Kovács Anita részletesen beszélt az MCC tehetséggondozó programjáról, az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Programról, illetve közösépiskolás képzésükről. Jelenleg mintegy 120 középiskolás diák jár hozzájuk rendszeresen Kecskemétről és a város környékéről, de szeretnék kiterjeszteni programjukat az egész vármegyére.

Dr. Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelő kormánybiztos részletezte az igazgatói mentorhálózat célkitűzéseit. Mint elmondta, hatszáz igazgató együttműködésével valósul meg a program, Kecskemét az országos összefogás negyedik állomása. A kormánybiztos hangsúlyozta, nem felülről szeretnék irányítani a hálózatot.
– Nagyon sok kiváló igazgatónk van tele ötlettel, lendülettel és tettvággyal, amit átvisznek a munkájukba. Ehhez szeretnénk segítséget, megerősítést nyújtani ezzel a hálózattal – fogalmazott a kormánybiztos. Három sarokpontot emelt ki a most megkezdett közös munkához.
1. Az első, hogy legyen innováció az iskolákban. A helyi adottságokhoz, erősségekhez mérve határozzák meg a fejlődési célokat.
2. Nagyon fontosnak tartja, hogy az igazgatók jó kapcsolatban álljanak a pedagógusokkal. A jó szakmai közösség ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tanárok szeressenek bemenni dolgozni.
3. A harmadik sarokpont, hogy az iskoláknak élő kapcsolata legyen a gyerekek családjával – hangsúlyozta dr. Balatoni Katalin.
A kormánybiztos köszönetet mondott az MCC-nek, amely a hátteret biztosítja az igazgatói mentorhálózathoz, valamint Kecskemét polgármesterének, aki ajándékkal is készült a jelenlévő igazgatóknak.

Szemereyné Dr. Pataki Klaudia is köszöntötte a résztvevőket. Elárulta, mielőtt városvezető lett, az Arany János Tehetséggondozó Programban is részt vett. Beszédében méltatta a Neumann János Egyetemet, amelyre nagyon büszke a város, hiszen félúton Budapest és Szeged között egy magas szintű, gyakorlatorientált, versenyképes tudást nyújtó intézményt sikerült létrehozni.
A polgármester fontosnak tartja az igazgatói mentorhálózat kialakítását, hisz ezzel is segíthetik az iskolai innovációt. Sok erőt kívánt a résztvevőknek a mindennapi kihívásokhoz.
– Hiszek az együttgondolkodás, a közösség erejében. A problémák jó megoldásokat szülnek, és egy igazán dinamikus környezetet tudunk teremteni a soksok innovatív fiatal számára – mondta a polgármester.
A megnyitó után zártkörű tanácskozással folytatódott a rendezvény.
