Ilyen volt a 27. Ovi Kupa Kecskeméten

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 15., 13:53
Közel kétszáz óvodás vett részt a szerdán megtartott 27. Ovi Kupán a Csokor Utcai Óvodában. A régi hagyományokra visszatekintő rendezvényen a gyermekek rövidtávfutásban, célbadobásban és távolugrásban mutathatták meg, hogy melyik az erősségük.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 25 képet tartalmaz

Tengerészek táncával hangolták rá a versenyekre az apróságok társaikat vagyis közel 200 óvodást, a szerdán megtartott Ovi Kupán, a Csokor Utcai Óvodában. A majd 30 éves múltra visszatekintő rendezvény nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében.

- Ebben az óvodában nagyon sok energiát fordítanak a gyermekek lelki életére. Nyugalommal tölt el, amikor bejövök ebbe az intézménybe. A vezetők, a kollégák úgy élnek, mint egy nagy család és ez olyan hátteret ad a gyerekeknek, a szülőknek, amelyből lehet táplálkozni
— mondta Lévai Jánosné, önkormányzati képviselő.

Lévai Jánosné önkormányzati képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Kecskemét városának legnagyobb kincse a gyermek. A nyugodt háttér, amit az óvoda és a család biztosít számára a legfontosabb a gyermekek életében.

18 óvoda, köztük városi és magánóvodák is képviseltették magukat a Csokor Utcai Óvoda udvarán és buzdították egymást minden egyes számban.

- Az Ovi Kupa három fő versenyszámból áll, kislabdadobásból, távolugrásból és 30 méteres futásból. A versenyszámot idézőjelben kell érteni, az egész nap lényege a jó hangulat, a mozgás a sportos életmód megszerettetése a gyerekekkel. Csapatok versengenek egymással, de ezen belül az egyéni teljesítményeket is értékeljük
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Obbágy Tiborné, a Corvina Óvoda igazgatója.

Kapásné Pusztai Edit, a Corvina Óvoda volt intézményvezetője volt az Ovi-Kupa megálmodója, ő adja át minden évben azt a vándorserleget, melyet a győztes csapat vihet el az óvodájába.