Ismét aranydiplomákat adtak át a Neumann János Egyetemen

2024. 08. 30., 16:03
A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara idén ünnepli az 1974 –ben végzett hallgatók diploma átadásának 50. évfordulóját. Ez alkalomból a hagyományoknak megfelelően ünnepi kari ülést rendeztek, amelynek keretében több mint 50-en vehették át aranydiplomájukat.
Fotó: Puskás Barbara
A galéria 16 képet tartalmaz

Az 1974-ben végzett hallgatókat köszöntötték ma (péntek) a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán. Az ünnepi eseményre több mint 50-en érkeztek, hogy megtekintsék egykori iskolájukat és átvehessék aranydiplomájukat.

- Mindannyiunk számára nagyszerű érzés, hogy az egykori alma mater a GAMF Műszaki és Automatizálási Főiskola, mely idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Nemcsak nagy múltjával, de egyetemmé válásával és folyamatos gyarapodásával, fejlődésével is elismerést váltott ki, a magyar felsőoktatásban, vállalati partnereink körében és a munkaerőpiac szereplői között is
— mondta köszöntőjében Dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektore.

A Neumann János Egyetemen idén, tanulmányaikat megkezdő hallgatók létszáma meghaladja az 1600 főt és a GAMF-on is közel 1000 diák kezdi meg tanulmányait, mondta el az eseményen Dr. Fülöp Tamás. A rektor kiemelte, köszönet illeti az aranydiplomásokat, hiszen ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az intézmény mára elismert és tiszteletre méltó hely lehessen a magyar felsőoktatás térképén. A rektor felsorolt néhány jelentős pillanatot, amely diplomázásuk idején 1974-ben történt, ilyen volt például, hogy Kovács Kati Németországban az év énekesnője lett. Helyi vonatkozásban pedig az év utolsó napján az utolsó forgalmi nap volt a Hetényegyháza és Kerekegyháza vasútvonal történetében. Ezt követően Dr. Kovács Lóránt, a GAMF Kar dékánja köszöntötte az ünnepelteket.

- Azt kívánom a Neumann János Egyetem GAMF Karának, hogy ma is olyan mérnököket tudjunk képezni, akik 50 év múlva majd azzal a lelkesedéssel térnek vissza falaink közé, mint Önök kedves Öregdiákjaink. Végtelenül megtisztelő számunkra, hogy ennyien itt vannak kifejezve azt, hogy az 50 éve kapott diploma és a diplomát adó iskola, mennyire fontos Önöknek
— fogalmazott az ünnepségen dr. Kovács Lóránt, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja.

Dr. Kovács Lóránt ezt követően bemutatta a Neumann János Egyetem fejlődését, mai oktatási területeit, valamint elért eredményeit.

Az ünnepségen Molnár János öregdiák mondott beszédet, ahol felidézte a régi egyetemi életet és köszönetet mondott az egyetem akkori oktatóinak. Végül az esemény méltó zárásaként az egyetem rektora és a Kar dékánja átadták az aranydiplomákat, amelyeket több mint 50-en vehettek át.