Jövőt építettek a diákok – sikerrel zárult a Neumann Egyetem első PLC programozó versenye

Látványos technológiai megoldásokkal és izgalmas mérnöki kihívásokkal telt meg pénteken a Neumann János Egyetem GAMF Kara. Az intézmény első alkalommal rendezte meg a PLC programozó versenyt. A megmérettetésre tíz, háromfős középiskolás csapat érkezett, akik egész napos feladatmegoldás során bizonyíthatták, mennyire jártasak az ipari automatizálásban.

A diákok a versenyen Siemens SIMATIC PLC-ket programoztak, a vezérlés és a virtuális technológia közötti kapcsolatot pedig Profinet kommunikáció biztosította. A munka során a TIA Portal fejlesztőkörnyezet különböző verzióit használhatták, ami az iparban is elterjedt rendszer, így valós, gyakorlatorientált tapasztalatot szerezhettek.

A nap folyamán IO-teszt, feladatbemutató, majd több órán át tartó programozási kihívás várt rájuk, miközben tanáraik laborlátogatásokon ismerkedtek meg a kar infrastruktúrájával. Délután a csapatok bemutatták elkészült megoldásaikat, amelyeket szakmai zsűri értékelt, majd szponzori előadások és eredményhirdetés zárta a rendezvényt.
A szervezők szerint a verseny nemcsak szakmai élményt adott, hanem motiválta a fiatalokat arra, hogy a műszaki, mérnöki pályát válasszák az egyre digitalizáltabb világunkban.
