Jubileumát ünnepli az Őszi Helyi Termék Ünnep

2024. 10. 05., 16:10
Az idén október 11-12. között rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a 20. Őszi Helyi Termék Ünnepet és Aranyhomok Portéka Vásárt Kecskemét főterén a Hírös Forrás Szökőkútnál. A helyi szervezetek és térségi termelők bevonásával megvalósuló hagyományőrző rendezvény az Univer Product Zrt.-vel együttműködve, az Erős Pista Feszt társrendezvényeként valósul meg.

Minden korosztály számára szórakoztató, közösségi programokkal készülnek a szervezők. Hagyományőrző és gyermekprogramok egyaránt gazdagítják a kínálatot. Bemutatásra kerülnek a Kecskemét térségi bortermelői és a Város bora cím nyertes borászatai. A rendezvényen együtt jelennek meg és kóstoltatnak a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek. A gyerekeket többek között Piros lábasos nosztalgiajáték - Vándorjátszóház, népi és ügyességi játékok, a jakabszállási

Magyarkert kézműves foglalkozásai várják, a felnőtteknek pedig borkóstolóval, jótékonysági látványfőzéssel, kistermelői finomságokkal, kóstolókkal, különleges egyedi kézműves termékekkel kedveskednek a szervezők.

Október 11-én, pénteken 16:30 órakor kerül sor a megnyitóra a Hírös Forrás szökőkútnál, amely Szabó Sándor tárogatóművész előadásával kezdődik. A rendezvényt dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő nyitja meg.

Tizenegyedik évfordulóját ünnepli a Kecskeméti Tanyai Termék Piac. Ezen alkalomból köszöntőt mond Gulyás János, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének élelmiszeriparért felelős alelnöke, valamint átadja „Az év Kecskeméti Tanyai Termék Piac gazdája” díjat és a vele járó vándorserleget.

17 órától a szervezők immáron ötödik alkalommal Térségi Nagy Koccintásra invitálják a fesztivál résztvevőit, melynek keretében 150 pohárral koccintanak 9 városi és térségi boros gazda és borászat felajánlásából, megszerettetve ezáltal Kecskemét és környéke borait. Az érdeklődők ezúttal támogatói jegy vásárlásával vehetnek részt a programon, amellyel támogatják a kunsági borok népszerűsítését.

Kecskemét főterén, a Hírös Forrás szökőkútnál bemutatkozik a nagyközönség előtt a 2024. év Kecskemét Város Bora címet viselő bor is, a Gedeon Birtok Kft. – Kövidinka bora.  A térségi koccintás a Mathiász János Borrend és a Kunsági Női Borrend közreműködésével valósul meg. Kocsis Pál a borrend elnöke, nagymestere köszönti és bemutatja a jelenlévő pincészeteket. A Térségi Nagy Koccintást Szabó Attila ceremóniamester vezényli le. A nap zárásaként 17:30 órától a Kecskeméti Városi Fúvószenekar Kuna Lajos és Lauer Zsolt vezetésével gondoskodik a kellemes kikapcsolódásról.

Október 12-én szombaton 10 – 17 óra között a Tourinform Iroda környékén II. Kecskemét és Térsége Turisztikai Kiállításra invitál az Aranyhomok Egyesület, a Kecskemét Tourinform Iroda üzemeltetője. Az esemény célja, hogy az érdeklődők megismerjék Kecskemét és térsége szolgáltatóit, éttermeit, szálláshelyeit és szabadidős programkínálatait, valamint hozzájáruljon a térség turizmusának fellendítéséhez. Izgalmas kvízek és nyereményjátékok, helyi termék kóstolók és kézműves foglalkozások színesítik a programot, amely kapcsolódik a XX. Őszi Helyi Termék Ünnep eseményhez. A kiállításon megtalálható lesz a nemrégiben bevezetett Aranyhomok Turisztikai Infókártya is.

11 órától a Hetényegyházi Kutyaiskola bemutatója várja a négylábúak kedvelőit. 12 órától pedig jótékonysági gulyás ebédet tart az Univer Product Zrt. a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat munkáját segítő Noéma Alapítvány javára a térségi gyermekek pedagógiai és pszichológiai támogatására. Az alapítvány legfőbb célkitűzése a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kecskeméti Tagintézményénél ellátott gyermekek korszerű, színvonalas ellátásának (vizsgálatának, fejlesztésének, gondozásának, terápiájának) támogatása.

A színpadon 13:00-tól „Mindannyian mások vagyunk” címmel Szénási Anna, Szénási Pál és a Big Beng műsora lesz hallható, melyet 14 órától a Pirossapkások Zenekar követ. 15 órától a Bor ’ la Bor zenekar gondoskodik a jó hangulatról, 16:30-tól pedig a Kodály Zoltán Vegyeskar kedveskedik egy dalcsokorral a közönségnek. Vasárnap az őszi színpadi műsort egy country, rock’n roll és blues partyval a TBX Band zárja.

Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár október 11 – 12. között minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei az egész rendezvény alatt megvásárolhatóak lesznek.

A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal fogadják vevőiket.

A kínálatban megtalálhatók bőrből készült termékek, réz és üveglencsés ékszerek, tarsolyok, kézműves ruhák, kerámia áruk, horgolt tárgyak, valamint dekorációs termékek széles választéka, mindezek elérhető áron. Szívesen látják azokat is, akik ajándékötleteket keresnek vagy egyszerűen csak élvezni szeretnék a vásár egyedülálló hangulatát. A tudatos vevők és a reform konyha kedvelői közvetlenül a termelőktől vásárolhatnak a kistermelői élelmiszerek közül. A főtérre érkezők füstölt áruk, sajtok, fürjtojás, chili készítmények, mézek, mézes puszedlik, marcipán, lekvárok, reform édességek és a magas C-vitamin tartalmú homoktövis termékek közül válogathatnak.

A Kecskeméti Tanyai Termék Piac gazdái is lelkesen készülnek a jubileumi vásárra. Ezúttal a megszokott helyükön, a Tér a térben fogadják az érdeklődőket. Börönténé Molnár Melinda szörpöket és homoktövis termékeket, Laczi Bence füstölt húsárut, Szombatiné Tóth Katalin mézkülönlegességeket, Mizsei Márta zöldségkrémeket és lekvárokat, valamint Mészáros Zoltán savanyúságokat kínál.

Nem hiányoznak majd a vásári finomságok sem, úgymint  kürtőskalács, lepény, hurka, kolbász, lángos,  hot-dog, valamint a finom tájjellegű borok, pálinka és kézműves sör sem.

Látogasson ki ön is rendezvényre! Fedezzük fel újra hagyományainkat! Éltessük a helyit, éltessük az igazit!

Információ, részletek: www.aranyhomok.hu
Keresse az eseményt a facebookon: XX. Őszi Helyi Termék Ünnep