Jubileumi tanévnyitót tartottak a Zrínyi Ilona Általános Iskolában

A 150. tanévet nyitották meg tegnap délután a Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Az igazgató asszony, Tóth Lászlóné arról beszélt köszöntőjében, hogy 1875-ben 3 pedagógus 49 gyermekkel indította útjára az iskola történetét. Az alapító igazgató Pásthy Károly hitvallása volt, hogy a tudás mindenki számára elérhető legyen, valamint hogy a lányok oktatása ugyanolyan fontos, mint a fiúké. Ez a felfogás akkor úttörőnek számított.
Az igazgató kiemelte, az iskola neve összeforrt a színvonalas oktatással, a hagyományőrzéssel és az innovatív jövő tervezésével. Majd hangsúlyozta, hogy az intézmény a "tehetségpont", az "akkreditált tehetségpont", a "boldog iskola" és "ökoiskola" címeket viselik.

„A Zrínyiben mindenkinek jó helye van, köszönhető ez a pedagógusoknak és a szülőknek.” Ezt már a Kecskeméti Tankerületi Központ vezetője mondta beszédében. Pálfi Tamás először az elsősökhöz szólt, majd az idősebbeket köszöntötte.
A tanévnyitón kihirdették a rajzverseny eredményeit, letették esküjüket az elsősök, valamint pedagógusokat is köszöntöttek.
