Jubileumi ünnepséget tartottak a fehér bot napja alkalmából

Megtelt a Katona József Könyvtár a fehér bot nemzetközi világnapja alkalmából. Az esemény kezdetén Sirkó László és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház mini társulat előadása szórakoztatta a résztvevőket. Sirkó László mellett Sirkó Anna és Balázs Zsófia lépett a könyvtár színpadára.
Október a látás hónapja, október 15-e pedig 1976 óta a fehér bot nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete idén is egy rangos ünnepet szervezett a városban élő vakok és gyengénlátók, szeretteik, valamint támogatóik számára. Az esemény kezdetén azonban megemlékeztek elhunyt támogatóikról, valamint Hencz Andrásról, az egyesület volt elnökéről.
A fehér bot napjának óriási jelentősége van, ugyanis ez egy üzenet a társadalom felé, ennek továbbadásában a városvezetés is segít, összefogásban az egyesülettel. Ennek köszönhetően például létrejött a tömegközlekedési eszközökön a leszállóhelyek hangos bemondása, a zebráknál való hangos jelzés.
A mai nap egy jubileum is volt, mivel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elődszervezete 60 évvel ezelőtt alakult meg. A mai ünnep fő célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.
