Kadétok ismerkedtek a Gripenekkel

A kecskeméti reptér is megnyitja kapuit, hogy a pilótaképzés felé tereljék a növendékeket.

KÖZLEMÉNY
2024. 03. 02., 07:49
Mintegy száznyolcvan kadét látogatott el az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz. A csapatlátogatás alkalmával statikus bemutatón és repülés közben is megcsodálhatták a Jas-39 Gripen vadászgépet.

A Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák kadétjai számára idén is számos lehetőség nyílik arra, hogy csapatlátogatások alkalmával megismerkedjenek a katonák mindennapi feladataival és szemügyre vegyék technikai eszközeiket. A kecskeméti reptér is megnyitja kapuit, – azzal a nem titkolt céllal – hogy a pilótaképzés felé tereljék a növendékeket.

Debreceni Zsolt törzszászlós, az alakulat honvédelmi nevelési referense hangsúlyozta: a légierő haderőnemet, különösen a kecskeméti alakulat alapvető tevékenységét prezentáló napon szeretnék a kadétoknak megmutatni, hogy milyen fontos a haza szolgálata és védelme. „Az előadásokon megismerik az alakulat felépítését és a pilóták mindennapi feladatait, valamint a pilótaképzés elemeit. A csapatlátogatás célja, hogy a kedvüket meghozzuk a légierőhöz és a pályaválasztás alkalmával a pilótaképzést válasszák” – fogalmazott a törzszászlós.

A kadétok egy-egy előadás keretében a dandár szervezeti felépítését és repülési feladatrendszerét ismerték meg, majd a főszerepet a Gripen vette át. A hangárban tartott statikus bemutatón közelről megnézhették a pilótafülkét, valamint minden felmerülő kérdésükre szakmai választ kaptak. A statikus bemutató mellett a pilótaruhákat, karbantartó gépeket és a tűzoltó autót is kipróbálhatták, de legjobban a felszállás érdekelte őket.

20240228kadetoklatogatasakecskemet.rt01  (7)

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei is várták a kecskeméti kirándulást, ugyanis közülük többen is érdeklődnek a pilótaképzés iránt. „Mindig nagy érdeklődés övezi az alakulatlátogatásokat, hiszen többen szeretnének pilóták lenni. A tankönyvben ugyan tanulnak vadászgépekről, de nagyon sokat jelent számukra, hogy élőben láthatják ezeket az eszközöket. A pilótáktól személyesen kapnak olyan válaszokat, amiket a könyvben nem olvashatnak” – összegezte a látogatás fontosságát Kalamár Andrea főhadnagy, az iskola debreceni telephelyének katonai nevelője.

Laczkó Zsolt György, a Kratochvil tizedik osztályos növendéke kisgyermekként, egy repülőnap alkalmával eldöntötte, hogy pilóta szeretne lenni. Az idő haladtával az elhatározása csak erősödni látszik, ezért is örült nagyon, amikor megtudta, hogy iskolájával a kecskeméti repülőtérre látogatnak. Elmondta, nagyon jó testközelből látni, hogy miként épül fel egy katonai repülőtér, illetve milyen gépekkel dolgoznak a katonák. „Ilyen közel még életemben nem kerültem a Gripenhez, úgyhogy nagyon jó itt lenni” – mondta Zsolt.