Kadétok tisztították meg a Noszlopy Gáspár park emlékhelyét

2024. 10. 04., 12:34
A Gáspár András Technikum kadét növendékei tették rendbe ma reggel a Noszlopy Gáspár parkot, illetve a mellette lévő kecskeméti '48-as emlékkő környezetét. Az önkéntes munkát követően a fiatalok ezt követően az október 6-i, nemzeti gyásznapról is megemlékeztek.

Még az eső sem tántorította el a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikum kadétjait, hogy megemlékezzenek az október 6-i nemzeti gyásznapról, az aradi vértanúkról. A reggeli órákban a szorgos kezek, rendbe tették a Noszlopy Gáspár Park területét, valamint az ott található szobrot és a ’48-as emlékmű környezetét.

Szerettünk volna a városnak egy olyan pontján is tenni a közösség érdekében, amely egy kicsit kevésbé volt frekventált, és most már hagyományosan ezt a környezetet választottuk. Nagyon köszönjük Zilahi Kálmán úrnak, aki szinte összefogja ezt az eseményt és szervezi. A kadétok pedig évről évre nagy szeretettel, szinte már örökbe fogadták ezt a parkot és igyekszenek rendben tartani
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Gáldonyi Sándor, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője.

Az október 6-i megemlékezés alkalmából Zilahi Kálmán, a Kecskeméti Református Temető vezetője szervezte meg az eseményt, aki szerint fontos, hogy mindenki óvja és védje az emlékműveket, de az is fontos, hogy emlékezzünk hőseinkre, akik sokat tettek az országért és a településért.

Évek óta hagyomány, hogy a KSZC Gáspár András Technikum kadét növendékei megtisztítják a parkot, hogy az a nemzeti gyásznapon méltón fogadja az emlékezőket.

Ez az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Az október 6-án hősi halált halt Aradi vértanúkra emlékezésen túl egy picit mi is teszünk a hazánkért, még hogyha nyilván nem fogható ahhoz, amit ők tettek.

Ez az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Az október 6-án hősi halált halt Aradi vértanúkra emlékezésen túl egy picit mi is teszünk a hazánkért, még hogyha nyilván nem fogható ahhoz, amit ők tettek
— mondta el dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő.

A takarításban résztvevők a munka befejeztével megemlékezést tartottak az 1848-as emlékkőnél. Az eseményen részt vett Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja, valamint dr. Szabó Ildikó, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola igazgatója is.

A múltidézésen köszöntőt mondott, dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő, valamint megemlékező beszédet tartott a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola történelemtanára, Somogyi Haroldné. Az emlékezés végén a résztvevők az általános iskolában készült zászlókat és koszorúkat is elhelyezték az emlékműnél.