Kamarakoncert, amely az előadókat és a hallgatókat is megörvendeztette

A már több évtizedes múltra visszatekintő, idén az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Kecskeméti Kodály Iskola jubileumi programsorozatába illeszkedő hangverseny első perceiben Gerhát László zongoraművész-tanár, intézményegység-vezető köszöntötte a megjelenteket. Az est szervezője néhány mondatban az alkalom előzményeit is összegezte: „Nagy szeretettel és nagy örömmel köszöntök mindenkit ezen a hangversenyen. Ezt mindig nagy lelkesedéssel teszem. Most talán különösen is, mert nagyon sokan tudják önök közül, hogy jubileumi évet él a Kodály Iskola, hiszen 75 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, egészen pontosan 1950. október 27-én. Épp ezért az egész év, de legfőképp az első félév erre reflektál, számtalan olyan rendezvényünk van, amelyek kifejezetten emiatt a jubileum miatt valósulnak meg. A művész-tanári koncertek jelentőségét azonban én azt gondolom pontosan az adja, hogy nem köthetők jubileumokhoz. Jövőre lesz a szakgimnázium 45 éves – 1981-ben indult meg a szakgimnáziumi oktatás –, és a művész-tanárok koncertjeinek múltja tulajdonképpen innen eredeztethető. Akkor még csak fuvola és zongora tanszakkal indult el az úgynevezett konzi, és a lelkes, pályakezdő kollégák – akik akkor nekem még tanáraim voltak –, Dratsay Ákos tanár úr és Radványi Mária tanárnő útjára indították ezeket a koncerteket. Azóta ezek folyamatosan, évről évre megvalósulnak. S bár a Covid rövid ideig akadályozta ezt, de természetesen ahogyan lehetőségünk adódott, újraélesztettük ezeket a hangversenyeket. Mondhatom tehát, hogy ha esik, ha fúj, ezek a koncertek jönnek, s pontosan azért jönnek, mert önöknek igényük van erre, s mindig örömmel várják ezeket az alkalmakat, nekünk pedig igényünk van arra, hogy játszhassunk.”

Az est folytatásában különböző korokban élt zeneszerzők különböző hangszerekre komponált kamaraműveit szólaltatták meg a Kodály Iskola művész-tanárai. Elsőként Cézar Franck: h-moll korálfantáziáját Révész László (orgona) játszotta el, azután Jacopo da Bologna: Elas mon cuor című sanzonjának billentyűs letétjét Edőcs Fanni egy különleges hangszeren, clavisimbalumon mutatta be. Ezt követően Bozsóki Gergely Dušan Bogdanović gitárra írt 6 balkán miniatűrjét adta elő, majd az intézmény két új tanára lépett színpadra: Johannes Brahms: fisz-moll szonátájának 4. tételét Szalai Gergő (zongora), Cécile Chaminade: Concertinóját Szidonya Júlia (fuvola) tolmácsolta, utóbbi műben Éliás Katalin (zongora) működött közre. A koncert végén egy komoly hangvételű, mély érzelmeket sugárzó négykezes zongoradarabot, Franz Schubert: Divertissement à la hongroise című alkotásának 3. tételét Gerhátné Papp Rita és Gerhát László tolmácsolta, zárásként pedig Carl Rorich három fuvolára és zongorára írt Burleszkjét Dratsay Ákos, Balog-Pulius Emese és Szidonya Júlia, valamint Éliás Katalin vidám, játékos előadásában hallhatta a nagyérdemű.

A zenei produkciók közötti szünetekben Gerhát László és az előadók közül is többen számos zenetörténeti érdekességet, háttér-információt osztottak meg a jelenlévőkkel. A szép számban megjelent zenebarátok megtudhatták például, hogy Cézar Franckot az édesapja Mozart nyomán csodagyereknek akarta nevelni zongoristaként, csakhogy a fiú nem akart az lenni, mert sokkal zárkózottabb volt, mint a bécsi klasszikusok egyik vezéralakja. Párizsban azután elmélyült magányban élt, a Szent Klotild-templom orgonistája volt évtizedeken át. Elhangzott továbbá az is, hogy a kortárs szerb zeneszerző hat miniatűr gitárdarabja 1993-ban, a délszláv háború idején született. Dušan Bogdanović ekkor már Amerikában élt, és művét a világ békéjéért való aggódás, óhajtás ihlette. A közönség megismerkedhetett a középkorban igen népszerű, napjainkban azonban alig fellelhető billentyűs hangszerrel, a clavisimbalummal, amelyet egyesek a csembaló ősének neveznek, s amely többféle mechanikával épülhetett az 1300-as, 1400-as években, volt pengetős fajta és volt kalapácsos is. A koncerten bemutatott, Edőcs Fanni saját részére megrendelt és pár héttel ezelőtt elkészült hangszere ez utóbbiakra hasonlított –  apró kalapácsok szólaltatták meg a rézhúrokat –, hangja pedig inkább a mai zongora hangjára emlékeztetett.

A művész-tanárok műsora ismét óriási sikert aratott, a jelenlévők valamennyi előadót hosszas ünneplésben részesítettek, minden produkciót vastapssal jutalmaztak. A jó hangulat kölcsönösnek tűnt, a színpadra lévő muzsikusok is látható örömmel adták elő a zeneműveket. S amiként a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség közösségi oldalán Lángné Nagy Mária alelnök meleg szavakkal méltatta a rendezvényt – „A koncert minden perce a zene iránti szeretetről, a közösség erejéről és a generációk közötti kapcsolatról szólt” –, élményeikről a kiváló pedagógusok is felvillanyozottan beszéltek a koncert utáni percekben, Gerhát László például a négykezes zongoradarab kapcsán így fogalmazott: „A Jóisten különös ajándéka együtt játszani a feleségemmel!”