Kézműveskedés a pszichiátriai betegekért a Széchenyi István Közösségi Házban

2025. 04. 23., 17:35
A keddi Földnapi szemétgyűjtés rendezvényhez szervesen kapcsolódott az a mai (szerda) kézműves esemény, mely a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház pszichiátriai osztályának nappali kórház részlegén valósult meg. Együtt alkottak a mentális betegek gyógyítóik és segítőik részvételével, ezúttal a Széchenyi István Közösségi Ház programszervezőinek közreműködésével.
A galéria 20 képet tartalmaz

A tegnapi széchenyivárosi Földnapi szemétszedés programja által nem csupán a környezet lett tisztább, de jó ügyet is szolgált. A Széchenyi István Közösségi Ház a visszaváltott palackokból befolyt összegből a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház pszichiátriai osztályának nappali kórház részlege számára vásárolt kézműves eszközöket. Ennek köszönhetően a hulladékgyűjtésen részt vett pszichiátriai betegek ma a művészeti műhelyükben Föld napjához köthető alkotásokat készíthettek. Ezen krónikus pszichiátriai betegek számára a kórházi kezelés nem szükséges, de még nem elég stabil az állapotuk ahhoz, hogy az életük normál kerékvágásába, munkába, tanulásba visszatérjenek – tudtuk meg dr. Lehoczky Szilvia pszichiáter-pszichoterapeuta szakorvostól, aki az antistigma programjukra is kitért.

– A pszichiátriai betegeket, a hozzátartozóikat, de a pszichiátriában dolgozókat is egy elég nagyfokú stigmatizáció sújtja és ezzel kapcsolatban kezdtünk el munkálkodni, hogy a pszichiátriai betegek és az őket ellátóknak a megítélése az pozitív irányba tolódjon el
— mondta el dr. Lehoczky Szilvia,  a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház pszichiátriai osztályának nappali kórház részlegének pszichiáter-pszichoterapeuta szakorvosa.

A program 2023-ban indult el és azóta több olyan rendezvényt tudhatnak maguk mögött, melyek célja, hogy leszámoljanak a stigmákkal. (Az antistigmát nem lehet projektszerűen kezelni, folyamatosan állandó munkálkodást teszt szükségessé.

A pszichiátriai osztály antistigma programjának egyik állomása volt a tegnapi szemétgyűjtés is.

– A stigma gondolatok keretében azt hiszi vagy azt feltételezi rólunk a külvilág, a pszichiátriai betegséggel nem küzdők, hogy a pszichiátriai betegeknek nincs olyan értékük, amit adni tudnak a világnak, most ez ellen mi próbálunk nagyon küzdeni
— tette hozzá a pszichiáter-pszichoterapeuta szakorvos.

A kecskeméti kórház pszichiátriai osztályának nappali kórház részlegén hétről hétre olyan alkotások születnek, melyek bizonyítják mire képesek a páciensek, hiszen terápiájuk része a művészet, mely során értékes alkotások születnek a színjátszás, szövés, agyagozás, festés, fotózás valamint a magas szintű szellemi tevékenység, mint például a versírás során is.

Ma a Széchenyi István Közösségi Ház munkatársai jöttek el hozzájuk kézműves foglalkozást tartani.

A tegnapi napon közös szemétszedésre invitáltuk a partner közösségeinket a Széchenyi István Közösségi házzal és a visszaválthatós palackokból befolyt összegből vásároltunk vászontáskát és hozzá tartozó kézműves termékeket. Ezekkel folyik most itt a kézműves munka
— mondta el Gödény Anikó, a Széchenyi István Közösségi Ház programszervezője.

A vászontáskákra sablonok segítségével készítettek a Föld napjához kapcsolódó illusztrációt a páciensek ezúttal saját részre, azonban a legtöbb általuk készített kézművestermék bárki által meg is vásárolható, az abból származó bevételből újabb alapanyagokat tudnak vásárolni.

A Széchenyi István Közösségi Ház és kecskeméti kórház pszichiátriai osztálya közötti együttműködés idén március 15-én indult útjára, ennek keretében a maihoz hasonló programok valósulnak meg, ahol együtt alkothatnak mentális betegek, hozzátartozóik, gyógyítóik, segítőik.

Fotók: Kakas Noel