Kiderült, melyik a legbiztonságosabb óvoda Bács-Kiskunban

2025. 10. 16., 13:53
A kecskeméti Csigabiga Óvoda nyerte meg ma (csütörtökön) délelőtt a Közlekedés Tudományi Intézet által életre hívott Biztonságos Óvoda Kupa vármegyei fordulóját. A játékos versenyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága rendezte meg a Kecskeméti Árpádvárosi Óvoda Csigabiga Óvodájában. Az elődöntők során bejutott három óvoda tíz fős csoportjai mérkőztek meg a kupáért. A nagycsoportos óvodások többek között láthatósági eszközök felismerésében is bizonyíthattak, a gyalogos közlekedés szabályait pedig egy speciális pályán mutathatták be.
A galéria 28 képet tartalmaz

Zebra Zebi is eljött ma a Csigabiga Óvodába, hogy együtt melegítsen be a gyerekekkel, akik a Biztonságos Óvoda Kupáért szálltak versenybe. Az elődöntők során három intézmény jutott be a mai döntőbe: a Gátéri Liget Óvoda, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézmény Tagóvodája és a Ferenczy Ida Óvoda Csigabiga Óvodájának tíz fős csoportjai játékos feladatokon keresztül bizonyíthatták felkészültségüket.

A verseny megnyitóján a Közlekedés Tudományi Intézet képviseletében dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika köszöntötte a gyerekeket, majd Dudásné Tóth Erika rendőr őrnagy, a vármegyei balesetmegelőzési bizottság titkára biztatta őket. A csoportok csatakiáltással is készültek az eseményre, ezután táncos bemelegítéssel hangolódtak rá a közlekedésbiztonsággal, balesetmegelőzéssel kapcsolatos feladatokra.

Az óvoda három helyszínén zajlott a verseny. Volt, ahol hangjuk alapján kellett felismerniük a különböző közlekedési eszközöket a gyerekeknek, máshol pedig egy sötét sátorból kellett kiválasztaniuk a különböző láthatósági eszközöket. A legizgalmasabb helyszín pedig a rendőrség közlekedési lámpákkal felszerelt gyakorlópályája volt, ahol a gyalogos közlekedés szabályaiból vizsgázhattak az ovisok. A feladatokat leggyorsabban és legügyesebben teljesítő Csigabiga Óvoda nyerte el a Biztonságos Óvoda Kupát, másodikak az imrehegyi, harmadikak pedig a gátéri gyerekek lettek. Decatlon utalványokat és társasjátékokat nyertek a versenyen, a legnagyobb jutalom pedig az volt, hogy mindannyian megtanulták a biztonságos közlekedés alapjait.