Szép sikerrel vettek részt a Kecskeméti Kodály Iskola diákjai Baján az V.
Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyen. Az online formában meghirdetett
megmérettetésre az intézmény 12 növendéke küldte el versenyanyagát. A zsűri
valamennyiük játékát elismeréssel illette: egyikük Ezüst díjat kapott, heten Arany
díjban részesültek, míg négy diák produkcióját Kiemelt Arany díjjal jutalmazták.
Utóbbiak közül ketten – Csobolya Olívia és Yan Yue Hao – meghívást kaptak a
március 22-i ünnepi koncertre, így ők a Bácskai Kultúrpalota színház- és
koncerttermében is bemutathatták tudásukat.
A Zenevilág Művészeti Alapítvány idén immár ötödik alkalommal – ezúttal is online formában – hirdette meg a Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyt. A megmérettetésre magyarországi és határon túli alapfokú művészeti iskolák növendékei jelentkezhettek. Az intézmények éltek a felkínált lehetőséggel, idén rekordszámú, 640 nevezést küldtek be a versenyre.
A Zongoramesék ötletgazdája
Ari-Bencses Anikó 1995-ban tanítói végzettséggel kezdte meg pedagógiai munkásságát. Később
a Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoratanár-kamaraművész szakán szakirányú
képzettségre tett szert, majd közoktatás-vezető és pedagógus szakvizsgával zárta felsőfokú
tanulmányait. 1999 óta tanít a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Szent László
ÁMK Lukin László ÉZI és AMI zongora tanszakán. Vallja, hogy „a klasszikus zenét, a
zongoramuzsikát a mesével ötvözve a gyermekek számára vonzóbbá lehet tenni.” Ennek jegyében
vetette papírra a Zongoramesék-sorozat első darabját, A muzsikus királyfit, majd A kisegér
karácsonya, a Nagytakarítás a napnál és A hétfejű sárkány címűt, melyeket követték a további
kiadványaiban megjelenő karakterdarabok. A kötetek megjelenése magában hordozta azt a
lehetőséget, hogy zongoraversenyt is kiírjanak ezen darabok előadására, bemutatására. Erre már
online formában került sor 2021 tavaszán. Így jött létre az I. Nemzetközi „Zongoramesék”
Zongoraverseny.
Az idei, immár sorozatban ötödik versenyen a Kecskeméti Kodály Iskola diákjai is részt vettek. Indulásukat – a nevezési díjuk rendezésével – A Kecskeméti Kodály Iskoláért Alapítvány támogatta. Az ifjú tehetségek kiváló eredményeket értek el, dr. Feketéné Rodler Anett, Lestákné Valasek Szilvia, Pék Ágnes, Pék Gáspárné és Seres József valamennyi benevezett növendéke értékes elismerésben részesült. A neves szakemberekből álló zsűritől – a bírálóbizottság tagjai Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Ari-Bencses Anikó, Gróf Katalin és Máté Krisztina voltak – Csobolya Olívia, Árvai Anna Veselke, Varnyú Szonja és Yan Yue Hao Kiemelt Arany díjat; Boros Bertalan, Boros Csaba, Juhász Janka, Kövér Lotti Regina, Matkó Elíz Anna, Pleiner Zselyke és Szijártó Katalin Arany díjat kapott, míg Búti Flóra produkcióját Ezüst díjjal jutalmazták.
A díjazottak közül ketten március 22-én a bajai Bácskai Kultúrpalotában tartott Zongoramese-bemutatóra külön meghívást kaptak. Az ünnepi koncert első részében Ari-Bencses Anikó Pompazsúr cirkusz című művét adták elő a gyerekek – a mese felolvasását meg-megszakítva az oda tartozó, azt a részt illusztráló zongoradarabokat játszották el. A második részben léptek fel a meghívott növendékek – Yan Yue Hao és Csobolya Olívia szereplésükkel méltóképpen képviselték a Kodály Iskolát –, és a koncert végén adta át a zeneszerzőnő a díjakat, az okleveleket és az érmeket.
Olívia már a kezdetektől fogva örömmel és lelkesen érkezik minden zongoraórára. Inspiráljuk egymást a közös munkában, hiszen nagyon nyitott, kíváncsi, érdeklődő és elhivatott növendék. A zongorázás mellett kiválóan néptáncol és kosárlabdázik is, ami zongorajátékában is visszatükröződik, fantáziadús gondolkodásmódjával együtt fedezzük fel a darabok karakterét és mondanivalójának lényegét. S bár még csak második éve zongorázik, van önálló elképzelése a művekről, amit meg is tud valósítani.
Yan Yue Hao, akinek európai neve Dodó, Magyarországon, Kecskeméten született. Dodóka iskolánk második osztályos növendéke. S bár nem volt könnyű dolga, hiszen az online versenyen külön nehézséget jelentett, hogy vágás nélküli videóban kellett bemutatkoznia – az előadott darabok címét előbb be kellett mondania és a két darabot utána lehetőleg hiba nélkül kellett eljátszania –, zeneileg és technikailag is nagyon jól megoldotta a feladatát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom