Kiszervez az önkormányzat két kulturális műhelyt a Hírös Agórából

A Hírös Agóra kereteiből kiválva önállóan folytathatja tevékenységét a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. és Hetényegyházi Közösségi Ház. Ahhoz azonban, hogy a kiszervezés végbe menjen, el kell fogadni a Hirös Agóra féléves beszámolóját.

A Kulturális Bizottság hétfői ülésén a beszámolót nem fogadta el, de a polgármester a napirend kezdetén azt mondta a hivatal szakembereivel egyeztetve nem találtak olyan hibát, amiért azt nem lehetett volna elfogadni. Ezért Szemereyné Dr. Pataki Klaudia ismét előterjesztette azt, hozzá téve, hogy a zárt bizottsági üléseken megfogalmazott kérdésekre az előterjesztésben megtalálták a választ.
A Hírös Agóra gazdasági vezetője Király Gábor is szót kapott, aki megerősítette, hogy az intézmény 494 millió forintos mérlegfőösszeggel és 5 millió 463 ezer forintos pozitív eredménnyel zárta az első félévet. A társaság gazdálkodása és likviditása stabil, hosszú távon is fenntartható, és a könyvvizsgálói vélemény is ezt állapította meg.
Gyuris Dávid helyi ellenzéki képviselő hozzászólásában emlékeztetett arra, hogy a Kulturális Bizottság zárt ülésén 6:1 arányú volt a szavazás, vagyis a fideszes képviselők sem szavazták meg a beszámolót. A kiválást előmozdító döntést pedig a Hahn-Tapodi Zsuzsanna külsős bizottsági tag által kezdeményezett aláírásgyűjtés is segítette.

Leviczky Cirill a FIDESZ - KDNP helyi frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy külön kell venni az Agóra kulturális és gazdasági tevékenységének beszámolóját, és célszerű lenne a jövőben a gazdálkodás értékelését egy szakbizottságra bízni.
Bán János alpolgármester, mint előterjesztő a Kortárs Művészeti Műhelyek kiválása kapcsán a szakmai érveket hangsúlyozta, kiemelve, hogy az intézmény 15 év után most lesz teljesen önálló.

A napirendet lezárva Kecskemét polgármestere a helyi részvételi demokrácia működését hangsúlyozta, hozzá téve azt is, hogy a Kortárs Művészeti Műhelyek az Agórán belül is önálló szerződéssel, önálló hatáskörrel és elszámolási kötelezettséggel működött.
A Hetényegyházi Közösségi Ház civil kézbe kerülése is hosszabb vitát generált a két napirendi pont tárgyalása során. Kopping Rita baloldali képviselő azzal vádolta meg a Mi Hazánk képviselőjét, hogy a működtetésére vállalkozó civil szervezet mögött Hódi Zsuzsanna áll. A politikus azonban hangsúlyozta, hogy nem tagja a szervezetnek, nem tisztségviselője, de támogatja a munkájukat.
Több képviselő is felvetette, hogy meg kellene pályáztatni a működtetést, valamint azt is, hogy szigorúan ellenőrizni kellene a civilek által fenntartott kulturális intézményeket.
Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester nyitott volt ezekre a kezdeményezésekre, és későbbre egy átfogó előterjesztést ígért.
Az előterjesztést, amelynek a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. mellett a Hetényegyházi Közösségi Ház önállóvá válása is része, 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a közgyűlés.