Ez az év az aszályos évek számát növeli idehaza. A Homokhátság számára egyre rosszabb a helyzet. Vasárus Gábor, ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének a munkatársa azt mondta, hogy a Kecskeméti Járásban az első hat hónap során 159 és 200.8 közötti csapadék hullott. De tovább rontott a helyzeten, hogy az idei relatíve erős szél többnyire el is vitte a kevés csapadékot. De, mint fogalmazott, az aszályt nem csak az idei vízhiány okozza. Egyrészt 2018 óta egy súlyos, görgetett vízhiány van, ennek eredménye, hogy Bács-Kiskunban legalább 1 méterrel voltak alacsonyabban a talajvízszintek a 30 éves mozgóátlaghoz képest. Szemléletes, hogy a tázlári mérőkútnál -342 cm volt az eltérés – vázolta a helyzetet a kutató.  

Majd hozzátette: az elmúlt évtizedben gyakorlatilag eltűntek a tartós téli fagyok – a fagyott talajból nem párolog ki a víz. Ennek hatása, hogy az őszi esővel érkező csapadék a tél folyamán elpárolog és már márciusban újra vízhiány van. S hogy mit is okoz majd a klímaváltás?

Hősziget keseríti meg az emberek életét

A tudós arra hívta fel a figyelmet, hogy mindehhez társul még egy csapda: a városi hősziget. Annyira kibetonoztuk a városokat és a nagyobb falvakat, hogy ott egy nyári estén 6-3 fokkal melegebb van, mint a tájban. Amikor a hivatalos hőmérő egy kecskeméti nyári estére 33 fokot mond, akkor valójában 36-39 fok van a házak között. Ez ma már kimutatható az országos halálozásban – főleg a szívbetegek, idősek és a kismamák vannak veszélyben. Ilyen értelemben az időjárásjelentés egy totálisan elavult módszert követ: a külterületi hőmérsékletek közlése sokszor teljesen félrevezető a városi lakók számára. De ez, nem csak a nagyvárosok sajátja, 3-5000 fős településeken is kimutatható.

Van megoldás, vagy tűzzük ki a fehér zászlót?

Ugyanakkor meglepően könnyű lenne tenni ez ellen. A városokat 2-4 fokkal le lehet hűteni pofonegyszerű megoldásokkal. Az egyik megoldás a „white roof”, azaz fehér tető program. Ha az épületek tetejét világosra festjük jóval kevésbé melegszik fel. Azaz 80°C helyett csak 40-re. Ha a beton felületek is világosak (festve vannak, esetleg aszfalt helyett világos színű burkolólapot használnak) akkor a járda is ennyivel hűvösebb. Ez, a megfelelő árnyékolással (pl. fásítás, hálókra felfuttatott növények – akár sima díszbab - vagy van felettük egy kifeszített fehér ponyva, akár 4-5 fokkal is csökkenti a hőérzetet. Ugyanakkor a 80 fokra felmelegedett sötét burkolat még éjfélkor is ontja magából a hőt, ezért éjjel sem tud pihenni az ember. Fontos lenne a városok és nagyobb falvak fásítása és bokrosítása. A fák nem csak árnyékot adnak, de cserjékkel-bokrokkal kombinálva remek porszűrők és a zajt is csökkentik.

A hőszigetek elkerülése tőlünk is függ

Sajnos ez országos gond, vélte Vasárus Gábor. A Magyar Építészetről szóló törvény úgy lett megírva, mintha az alkotók életükben nem hallottak volna a klímaváltozásról. Például albedó maximum nem szerepel benne – ez mutatja, hogy egy felület a fény mekkora részét alakítja hővé napsütésben. Például egy jó építési törvényben a grafitszürke és sötétvörös térkövet, a közel fekete épület-burkolatokat konkrétan be kellene tiltani. Ez nem esztétikai kérdés, hanem a városi hőszigeten keresztül szó szerint életekbe kerül. Fontos az épületek szigetelése is, az nem csak a téli hidegtől, de a napsütés hőjétől is védi a falat.

Kecskemét vizével takarékosan kellene bánni

Pedig lenne víz a városban, de ami lehullik, vagy keletkezik azzal sem bánunk takarékosan.A vízpazarlás ott kezdődik, hogy a kevés kecskeméti esőt a csatornán át szépen elvezetjük a Fekete tengerbe – a Tisza és a Duna közbeiktatásával. Nagyon szemléletes példa, hogy a vízgazdálkodást szabályozó 1995. évi LVII. törvényben csak 2020 óta szerepel az aszály szó. A hazai vízgazdálkodás tett lépéseket a vízvisszatartás érdekében – épültek víztározók, feltöltöttek holtágakat – csak éppen a sétatempójú haladás mellett a klímaváltozás úgy ment el, mint egy gyorsvonat. Ma már ott kellene tartanunk, hogy minden csatornában tömegesen kellene épülnie a lefolyást lassító és a víz egy részét visszatartó átereszek és szivárogtató rönkgátak, stb. Az teljes téboly, hogy a tavaszi esőt még mindig belvíznek nevezve levezetjük, aztán 4 héttel később meglepődünk, hogy nincs víz. Ez azonban nem a vízügy hibája, hanem mint a példa is mutatta, a 30 éves vízügyi törvényeink egyszerűen nincsenek rokonságban a valós világgal – pont, mint az építésügyiek, vélte Vasárus Gábor.

Kérdésünkre, miszerint kell-e attól tartanunk, hogy a távol-keleti vegyipari-, akkumulátorgyárak elszippantják az ivóvizet előlünk, így válaszolt.

Az autógyárakkal – és általában a gyárakkal – az egyik fő gond, hogy a magyar törvények még mindig nem írják elő a zártkörű vízhasználatot. Sok esetben az egyszer használt víz megy a csatornába, vagy elpárologtatják hűtőtornyokban – ami azért rejt némi veszélyt a szennyezések miatt. Zárt rendszerű hűtőtornyokkal ezt lehet orvosolni, ahol a víz nem kerül elpárologtatásra. Egyben a Paksi Atomerőmű esetében is fontos lenne ez. Egy Heller-Forgó rendszerű hűtőtorony a Dunát érő hőhatást jelentősen csökkentené és a teljes atomerőmű projekt árához képest pöttöm összegbe kerülne. Ez a két példa azt mutatja, ezen a téren is alapvetően az elavult szemlélet a gond, a sétatempóban fejlődő előírásaink mellett az ipar is gyorsvonatként száguldott el. Emellett sokszor a törvények betartatásával is gond volt az elmúlt évtizedben.

Kemény munka vár ránk, de van remény

De a legfontosabb, hogy a szemléletet kell megváltoztatni: a víz nem KÁR hanem egy feltételesen megújuló erőforrás a tájban, a vízvisszatartást olyan közszolgáltatásnak kell tekinteni amiért ellenszolgáltatás jár. Valójában a probléma, hogy ehhez sem elég segítséget sem támogatást nem kaptak a gazdák. Ugyanakkor fontos kimondani: a mezőgazdaságra, az építészetre és a vízgazdálkodásra is igaz, hogy nem azt kell csinálni, amit megszoktunk, hanem azt, amit ésszerű megtenni. Összegezve: a jövőben kemény munka vár ránk az Alföldön a Homokhátságon, de ha a cselekvést nem halogatjuk, akkor valójában hatalmas eredményeket tudunk elérni, mondta végül Vasárus Gábor, ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének a munkatársa.