Kodályt ünnepelték a Hírös Agórában
140 évvel ezelőtt, 1882. december 16-án Kecskeméten született Kodály Zoltán. A kerek évforduló kapcsán az elmúlt hónapokban számos Kodályhoz kötődő, rá emlékező programot szerveztek városunkban: koncerteket, kiállításokat, filmbemutatót, városi vetélkedőt és népdaléneklési versenyt, családi foglalkozásokat, módszertani továbbképzéseket, zenetörténeti előadás-sorozatot stb. Az ünnepi rendezvények sorában az utolsó hangversenyt szombat este tartották meg. A Hírös Agóra színháztermét csaknem teljesen megtöltő zeneszeretők az ünnepelt műveiből összeállított, zenei műfajokban gazdag, színes műsort hallgathattak meg.
Az est első részében a kecskeméti Kodály Intézet igazgatója, dr. Nemes László Norbert vezette Új Liszt Ferenc Kamarakórus előadásában Kodály hat kórusműve csendült fel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater Kórusából, illetve a Zeneakadémián közelmúltban végzett fiatal muzsikusok közül válogatott együttes Bartók–Pásztory-díjas karnagyuk irányításával végtelen profizmussal szólaltatta meg a Virág Benedek versére komponált „Békesség-óhajtás”-t, az idilli hangulatú vegyeskari művét, az „Esté”-t, a nagyszalontai népszokásdalra írt gyermekkori darabjának átiratát, továbbá A 150. genfi zsoltárt, valamint egy magyarországi zsidó imadallam feldolgozását és az angol nyelvű szövegre írt Óda a muzsikához című, az írországi Cork városában rendezett 10. Nemzetközi Kórusfesztivál köszöntésére írt vegyeskarát.
Egy rövid szünetet követően Kodály Zoltán két nagyszabású műve hangzott fel. Először a zeneköltő szabadságszeretetét hirdető zenekari Páva-variációt játszotta a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Erdei Péter ihletett irányításával. A Liszt-, Kodály- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy – a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója – a kompozícióról így vallott: „Ebben a műben zeneileg és érzelmileg olyan erők és olyan mágneses vonzalmak vannak jelen, amelyek tulajdonképpen az emberi élet teljességére vonatkoznak. A darab elején apró mozaikokban születik meg a dallam, egy bizonyos régi zenei stílusú magyar népdal, amely az egyik legjelentősebb és ugyanakkor az egyszerűségénél fogva az egyik legszebb énekünk. Azután a variációk, vagyis a változatok színben, karakterben nagyon sok mindent mutatnak: az élet delét, az emberi élet kiteljesedését – a teljes zenekar maximális intenzitással dallamosan játszik és valami csodálatosan intenzív anyag szólal meg –, de röviddel utána megjelenik az elmúlás, a gyász, a halál gondolata. Benne van az élet apoteózisa és benne van az a pozitív szemlélet is, aminek a vége egy augusztus 20-i tűzijátékhoz hasonlítható, a fuvoláknak, az oboáknak a fénye, játéka mind erre szolgál. A legvégén pedig még a cintányér és a harangjáték is megszólal, ezek nagyon fényes és játékos hangszerek, és talán azt lehet mondani, hogy egy picit duhajkodó, táncos és nagyon intenzív, az életigénylést mutató fináléval zárul a darab.”
Ady Endre 1907-ben, a Vér és arany című kötetében jelentette meg „Felszállott a páva” című versét, mely már maga is „változat magyar népdalra” – a népi szöveg döbbenetes erejű, forradalmi továbbgondolása. Az alapeszme – a páva mint a szabadság jelképe – mellett ott van másik szimbólumként a vármegyeház, melynek tömlöcében senyvednek a szabadulásra váró rabok. Amikor Ady ezt a látomásos verset írta, a népdalnak még csak a szövege volt hozzáférhető. A később feltárt eredeti dallamban a kutatás a régi magyar népdal iskolapéldáját találta meg, tökéletes kvintváltó szerkezettel, szabályos pentaton dallamvonallal és parlando rubato előadásmóddal. Korántsem volt tehát véletlen, hogy Kodály választása a sok száz és ezer magyar népdal közül éppen a „Pává”-ra esett.
A hangverseny zárásaként Erdei Péter dirigálásával Kodály Zoltán talán legismertebb zeneművét, a Psalmus Hungaricust szólaltatta meg a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, a Kecskeméti Énekes Kör és a Miraculum Gyermekkar (felkészítőjük Durányik László), a tenorszólót mély átéléssel Komáromi Márton énekművész énekelte. A Magyar zsoltárt a hírös város szülöttje Kecskeméti Vég Mihály szövegére írta. A darab Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félszázados évfordulójára született 1923-ban, s azóta a magyar zenetörténet nemzeti ereklyéjévé vált. A magyar kultúra egyik legnagyobb kincseként tartják számon, amely komoly-tragikus hangon fejezi ki a nemzet lelkivilágát. Ezt az érzelemgazdagságot az előadók érthetően közvetítették, adták tovább, hosszas vastaps volt a jutalmuk.