Komolyzenei programajánló – 2025. december

A következő hetek kecskeméti koncertkínálata ismét rendkívül gazdag, szinte minden napra jut majd legalább egy komolyzenei program. Már december második napján kórushangverseny várja a zeneszeretőket: a KÓTA Magyar Kórusok (Hó)Napja rendezvénysorozat részeként a piarista templomban adventi ökumenikus kórustalálkozót rendeznek. A Kodály Zoltán születésének 143. évfordulójára emlékező koncerten a város templomi énekkarai, összesen hét együttes – aBarátok templomának Szent Miklós Kórusa (karnagy: Horváthné Erdélyi Zsuzsanna), a Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda, karnagy: Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika), a Nagytemplom Benedictus Kórusa (karnagy: Liptainé Szeverényi Márta), a Piarista Liturgikus Kórus (karnagy: Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika), a Kecskeméti Református Egyházközség Grádics Kórusa (karnagy: Jámbor Zsolt) és a Kecskeméti Vég Mihály Énekkara (karnagy: Mikesi Tibor), valamint a Sztudita Szent Teodor Görögkatolikus Kórus (karnagy: Timkó Tamás) – lép majd fel.

A Kecskeméti Református Egyházközség két kántora, Mikesi Tibor és Vass-Eysen Ákos szerdai napokon 12 óra után pár perccel – a városházi harangjátékot követően – rövid, 20-25 perces orgonakoncertre várja az érdeklődőket. A DOM, azaz a Déli OrgonaMuzsika jó lehetőség a református templomba betérők számára az adventi forgatagból való kiszakadásra, az elcsendesedésre. Vass-Eysen Ákos játékát december 7-én a katonatelepi református templomban is meghallgathatják a zenekedvelők. A „...szépen zengjenek hangszereitek!” mottóval meghirdetett adventi zenés áhítat 15 órakor kezdődik.

A „Lords of the Organ” sorozatát 2025 adventjében is folytatja Rákász Gergely orgonaművész. A különböző művészeti műfajokat ötvöző látványkoncertjeiről is ismert koncertorgonista december 3-án lép fel Kecskeméten. Az evangélikus templomba tervezett estjére ezekkel a gondolatokkal invitálja közönségét: „A zeneirodalom egyik legkarakteresebb, legizgalmasabb alakja és remekműve nyitja az idei adventi-karácsonyi koncerteket. Händel mester és nagyszabású Hallelujah kórusa vezeti be a Klasszikus szerelem lemezbemutató válogatott műsorszámait. Vivaldi atya »Il Prete Rosso«, a Vörös Pap a-moll concertója kapcsán felmerülhet bennünk, hogy lehet papként ilyen szenvedélyes zenét írni! [...] Ezután a műsor második fele a karácsonyi csillogás felé fordul: Az angyal énekel, Jöjjetek hívek, Francia karácsonyi ének, és Mendelssohn legendás művének a Csitt az angyali hírnökök szólnak (Hark the Herald Angels Sing) variáció zárják a programot, amely a betlehemi jászol körül éneklő angyali kart idézi, és ahogy az évek alatt megszokhatták, az este meggyújtja majd a lélekben az ünnep gyertyáit.”
December 4-én 17 órai kezdettel Rankov Annának,a 2024/2025-ös Virtuózok különdíjasának hegedűestjét rendezik meg a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. Az ifjú tehetség – akinek felkészítő tanára, H. Kovács Benedek korábban az ÁZI-ban tanított – többek között Johann Sebastian Bach, Jules Massenet és Bartók Béla műveit szólaltatja majd meg, de előadásában elhangzik Vittorio Monti Csárdása is. A Vajdaságból érkező fiatal muzsikus már egészen kiskorától tudta, hogy a hegedű az élete része lesz. Édesanyja zongoratanárnő, két bátyja pedig szintén zenél, így a zene szeretete természetes módon bontakozott ki benne. Még egészen kicsi volt, amikor megkapta első kis hegedűjét, és azóta sem akarja abbahagyni a játékot. Kecskeméten a Magyar Televízió komolyzenei tehetségkutató versenysorozatán elnyert, Rácz Pál aranykoszorús hegedűkészítő mester által felújított, 140 éves hangszerén fog játszani.

Az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola további hangversenyeket is rendez a következő hetekben. December 5-án délután öt órától a zeneiskolában a Novum Kamarazenekar műsorával a hagyományos kakaó-koncertre várják a családokat – az alkalom végén kakaóval és péksüteményekkel kínálják a gyerekeket, illetve Horváthné Erdélyi Zsuzsanna kézműves foglalkozást tart majd nekik. Néhány nappal később, december 8-án 17.30 órától „Tisztelgés kecskeméti művész elődeink előtt 2025” címmel a hírös városhoz kötődő szerzők műveit adják elő az ÁZI növendékei és művésztanárai. Többek között Szent-Gály Gyula, Dávid Gyula, Zimay László és M. Bodon Pál darabjaiban gyönyörködhetnek az érdeklődők, de elhangzik egy népdalcsokor is Vásárhelyi Zoltán 1933-as bugaci gyűjtéséből. December 13-án, szombaton 17 órától az evangélikus templomban adventi hangversenyt tartanak a szolfézscsoportok szereplésével, míg a szintén sokéves múlttal bíró karácsonyi koncertjüket december 17-én 17 órai kezdettel az evangélikus templomban rendezik meg növendékeik és tanáraik fellépésével.

December 5-én 17 órai kezdettel adventi tanári hangversenyt rendez a Ballószögi Faluházban a Líra Zeneiskola. „Készüljenek egy meghitt, professzionális, mégis családias hangulatú zenei élményre! – invitálják közösségi oldalukon a zenebarátokat a szervezők. – Különösen szívmelengető élmény a tanári zenekar és a gyermekek közös munkája: a zene iránti elkötelezettség és a közösségi szellem egyaránt érezhető. Örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen elhivatottan készülhetünk a közös ünnepvárásra.”

Az év utolsó hónapjának első hétvégéjén Budapesten „hódítanak” majd a kecskeméti kórusok. December 5-én a dr. Kiss Katalin vezette Ars Nova Énekegyüttes a pasaréti ferences templomban (Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia – 1026 Budapest, Pasaréti út 137.) lép fel. A hangversenyt a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, Farkas Ferenc születésének 120., halálának 25. évfordulója alkalmából tartják – a 20. század második magyar zeneszerző-generációjának egyik legjelentősebb képviselője ebben a templomban imádkozott rendszeresen. Az „In memoriam Farkas Ferenc” címmel szervezett koncert a 18 órakor kezdődő szentmise után, kb. 19 órakor kezdődik. Szintén ezen a napon és ugyancsak 19 órai kezdettel az Aurin Leánykar Durányik László vezetésével az Eötvös Gimnázium dísztermében énekel majd. A Kodály Iskola együttese az idén már 3. alkalommal megrendezett HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny gálakoncertjére kapott meghívást, ahol két illusztris énekkar, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium Bárdos Lajos Ifjúsági Vegyeskara (a kecskeméti Magyar Örökség-díjas intézményben korábban tanító karnagyuk, Balázs Gergely a saját darabját is fogja vezényelni), valamint a verseny egyik életre hívója, a Vox Insana Kamarakórus (karnagyaik Orosz Dóra és Tőri Csaba) társaságában lép színpadra. Durányik László másik kórusát is meghallgathatják a fővárosi zeneszeretők ezen a hétvégén. Az Aurin Vegyeskar december 6-án, szombaton 19.30 órától az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban (1074 Budapest, Rózsák tere 8.) énekel majd. A Kodály-, Csokonai- és Prima-díjas karnagy által vezetett együttes ezekkel a gondolatokkal invitálja a hangversenyre az érdeklődőket: „Első önálló budapesti adventi koncertünkön izgalmas zenei utazásra hívjuk a közönséget: a kecskeméti és budapesti próbák közös munkájából született sokszínű műsorunkban a reneszánsztól a kortárs zenéig számos korszak és hangulat elevenedik meg.”

Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része szerte a világban. A történet táncos változatát 2023-ban óriási sikerrel mutatta be a Hírös Agóra. Az egyik legautentikusabb karácsonyi mesét idén is műsorra tűzte az intézmény, december 6-a és 22-e között összesen 6 alkalommal láthatja a nagyérdemű. S bár a magával ragadó dallamokat idén nem élőben hallhatják, így is számos különleges meglepetés várja a nézőket, hiszen a színpadon minden varázslatos életre kel majd: a karácsony este csillogó csodavilága, a hólepte téli táj, a megelevenedő és táncra perdülő bábuk, s végül szélesre tárja kapuit még az édességek birodalma is.
A Barátok templomának búcsúja december 6-án, Szent Miklós ünnepén lesz. Az eseménysorozat 11 órakor a Kodály Intézetben egy kiállításmegnyitóval kezdődik, amelyen a Zeneakadémia nemzetközi zenepedagógiai műhelyének hallgatói is közreműködnek. A tárlaton mutatják be a templom 550 éves oklevelét – Kecskemét legrégibb fennmaradt épületének első írásos emlékét tavaly találták meg –, valamint egy középkori szentségtartót, melyek itt lesznek először megtekinthetők a nagyközönség számára. Az ünnepi programok sorában 16 órai kezdettel a templomban ad koncertet a Liszt Ferenc Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének gregorián kórusa, a Schola Academica. A Szent Miklós-búcsú 17:30 órakor szentmisével ér véget, amelyen dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atya mond homíliát.

Ugyanezen a napon, azaz december 6-án immáron az utolsó jubileumi kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött kamarakoncertjét rendezi meg a Kodály Iskola. A nagy sikerű sorozat része a délelőtt kezdődő osztálytalálkozó, melyen az elmúlt 75 év során végzett kodályosok hosszú idő után újra egymásnak örülhetnek. 15 órakor dr. Ittzés Tamás főigazgató beszélget három valamikori Kodály-iskolás vendéggel. A beszélgetést az iskola tanárainak és diákjainak hangszeres és néptáncos műsorszámai színesítik majd.
December hatodikán – és azután karácsonyig még két szombat délután – egy hagyományos programon is részt vehetnek a kecskemétiek. A Hírös Agóra Téli Csodaország és Kecskeméti Advent elnevezésű rendezvénysorozata részeként immár sokadik alkalommal szervezi meg Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület az Adventi szombat estéket. A főtéri programok 16.45 órakor ünnepre hívogató muzsikával kezdődnek, az érdeklődők karácsonyi dallamokat hallgathatnak meg az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei előadásában. Ezt követően adventi gondolatok hangzanak el a helyi keresztény felekezetek képviselői jóvoltából, majd az igei üzenetek után iskolai csoportok és a keresztény közösségek verses-zenés műsorában gyönyörködhetnek a megjelentek. Az ünnepi műsor hétről hétre gyertyagyújtással és szeretetvendégséggel zárul, az apró fényforrásokat a városvezetés képviselői lobbantják fel.
Hagyományteremtő céllal 2023-ban adott először adventi koncertet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara Gömöri Balázs vezetésével. A Kecskeméti Kodály Iskolában fellépő katonazenészek hatalmas sikert arattak, ezért tavaly – immár a Hírös Agóra színháztermében – ismét megrendezték a hangversenyt. Az idei, III. Honvéd Évzáró Koncert helyszíne ismét a kulturális központ lesz, a magyar honvédség és a társadalom kapcsolatát erősítő program december 9-án 17.30 órakor kezdődik. A szervezők három órányi felhőtlen szórakozást ígérnek – változatos zenékkel, fantasztikus művészekkel és emlékezetes pillanatokkal. „Elsőre talán félelmetesnek tűnik a három óra, de higgyék el, repülni fog az idő. A végén nehéz lesz felkelni – és nemcsak a láb zsibbadása miatt, hanem mert teljesen elmerülnek majd az élményben. Egyszerűen azért, mert ez a három óra feltölt, megnyugtat és új energiával ajándékoz meg.”
December 10-én ismét kórusünnep lesz a Katona József Könyvtárban. A 13 órakor kezdődő eseményen összesen 18 kórus, sorrendben az Arany János Iskola Énekkara, a Kodály Iskola Mákvirágok Kórusa, a Bolyai János Gimnázium Énekkara, a Kecskeméti Református Gimnázium Psalmus Kórusa, a Piarista Általános Iskola Énekkara, a Piarista Gimnázium Énekkara, a Kodály Iskola Fiúkórusa és Miraculum Gyermekkara, a Vox Avis Nőikar, a Piarista Liturgikus Kórus, a Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos dalárda), a Benedictus Kórus, a MEDrigál Kórus, a Barátok temploma Szent Miklós Kórusa, a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus, a Kecskeméti Fesztivál Kórus, az LFZE Kodály Intézet Kórusa, valamint a Lajosmizsei Római Katolikus Templom Jubilate Kórusa és a Katona József Könyvtár Kórusa tagjai alkotta egyesített énekkarad majd rövid, 20-20 perces műsort. A Kórusok délutánja várhatóan 19.30 óráig tart, közben az érdeklődők az intézmény karácsonyi vásárát is meglátogathatják.

„Zene a reményért” címmel december 11-én 18 órai kezdettel adventi jótékonysági koncertet ad Csík János és a Mezzo. Az Élethinta Közhasznú Alapítvány és a színpadra lépő muzsikusok közös szervezésében megrendezésre kerülő jótékonysági koncert célja, hogy támogassa a súlyosan és halmozottan sérült fiatalok napközi otthonos ellátását. A Hírös Agóra színháztermében adventi hangulat várja a magyar népzene és világzene mestereit kedvelő adakozókat – „egy különleges este, ahol a zene nemcsak felemel, hanem segít is”.

Az elmúlt évben mind a közönség, mind a szakma rendkívül kedvezően fogadta a Hírös Agóra Élő barokk címmel indított koncertsorozatát. A sikeres bérletet a kulturális központ idén is meghirdette – igaz, ezúttal öt helyett csak három alkalomnak örülhetnek a zeneszeretők. A nyitóhangversenyt december 12-én 19 órai kezdettel rendezik meg az evangélikus templomban, amely kiváló akusztikájával, atmoszférájával már tavaly is hozzájárult a sorozat sikeréhez. A Natale elnevezést kapott koncerten Erdei Péter irányításával a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar (művészeti vezetőjük Hollókői Huba) előbb egy örökzöld barokk versenyművet – Georg Friedrich Händel: Concerto Grosso Op. 6, No. 12 – szólaltat meg, majd a Kecskeméti Énekes Körrel és kiváló szólistákkal az egyik legjelentősebb 17. századi német barokk zeneszerző karácsonyi történetét – Heinrich Schütz: Weihnachtshistorie, SWV 435 – tolmácsolják. Az est dirigense szerint „a 17.és 18. század zenéje a maga életerős színeivel, virtuozitásával, kontrasztos karaktereivel, logikusan szerkesztett formáival mindmáig bámulatos hatást gyakorol a hallgatóságra, békességet, nyugalmat, életerőt, jó kedélyt és mélyen járó érzelmeket ébresztve.” A koncerten Juhász Ágnes (hegedű), Illichné Kondacs Szilvia (hegedű), Lökösházi Mária (szoprán), Körmendy Flórián (tenor), Balázs Gergely (bariton), Halasi-Heibl Anna (csembaló) és Sipos Gábor Gergő (gordonka) működik közre.

2026 első napján is lesz újévi koncert
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar gőzerővel készül a hagyományos újévi koncertjére is. A Hírös Agóra színháztermében 2026. január 1-jén 19 órakor kezdődő programban könnyed stílusú darabok csendülnek majd fel: keringőket, polkákat, opera- és operettáriákat – többek között Johannes Brahms, Wolfgang Amadeus Mozart, Giacomo Puccini, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Johann Strauss „slágereit” – hallhatja majd a nagyérdemű. Az est dirigense Hollókői Huba lesz, közreműködik a televíziós műsorvezetőként is bizonyító operaénekes, Zavaros Eszter és Bretz Gábor Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese.
A Závori Erika vezette Scherzo Vegyeskar hagyományos ünnepváró hangversenyét december 14-én rendezik meg az evangélikus templomban. A 17 órakor kezdődő koncerten – amely a szervezők ígérete szerint hosszában és műsor-összeállításában is családbarát lesz – a közelmúltban a fővárosban is szép sikert aratott együttes énekeiben gyönyörködhetnek a kecskeméti zeneszeretők. Az esten fellép a Novum Kamarazenekar (művészeti vezetőjük Gyalus Erika) és az Allodole Énekegyüttes (művészeti vezetőjük Horváth Zsófia), valamint Vörös Lilien (ének) és Kocsi Mirkó (zongora). A Scherzo a Kecskeméti Adventista Gyülekezet hagyományos karácsonyi koncertjén is énekel majd. Az ünnep előtti időszakban a közösség minden évben szervez az adventista kápolnában hangversenyt. Idén Závori Erikát, a Scherzo Vegyeskar karnagyát keresték meg, és a kórus nagy örömmel fogadta el a meghívást. A december 20-án 18 órakor kezdődő alkalom jótékonysági koncert lesz, egy kecskeméti leukémiás kisfiú családján szeretnének segíteni. A kórusművek mellett a lélek ünnepre hangolásáról az adventista gyülekezet lelkészházaspárja gondoskodik.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén először döntött úgy a Kodály Iskola vezetősége, hogy nemcsak egy, hanem két alkalommal rendezi meg hagyományos kóruskoncertjét, melyen névadója születésnapját ünnepli. A december 15-i és 16-i hangversenyeken az iskola összes kórusa mellett a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Ének-zenei Általános Iskola két énekkara is fellép.
Az adventi időszak egyik legjobban várt komolyzenei eseményét a Nagytemplomban tartják meg. A Miraculum-Aurin kóruscsalád hagyományos koncertjét, a „Varázslatos Karácsony”-t december 20-án rendezik meg. A hatalmas érdeklődés miatt a Durányik László vezette énekkarok idén is kétszer adják majd elő a műsorukat, a világszerte sikert sikerre halmozó fiatalok énekeiben nemcsak 16 órától, hanem 19.30-tól is gyönyörködhetnek a zeneszeretők.
A Barátok templomának Szent Miklós Kórusa is megtartja a hagyományos karácsonyváró koncertjét. December 21-én, vasárnap 16.45 órai kezdettel előadásukban adventi és karácsonyi művek csendülnek fel, külön figyelmet szentelve a 2025-ös év jubiláns zeneszerzőinek. Így a műsorban többek között a 290 éve született Esterházy Pál mellett a három 1685-ben, azaz 340 évvel ezelőtt született zeneszerzőktől: Bachtól, Händeltől és Domenico Scarlattitól, valamint a 255 éve született Beethoventől is hallhatnak az ünnepi hangulathoz illő kórusműveket az érdeklődők. A kórus élén Horváthné Erdélyi Zsuzsanna áll majd, közreműködik Holló Artúr (ének) és Fehérvári Gábor (orgona).

Kodály Zoltán születésének 143., illetve Farkas Ferenc születésének 120. és halálának 25. évfordulója alkalmából december 22-én 18 órai kezdettel ünnepi hangversenyt szervez a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja. A két kiváló zeneszerzőre emlékező koncert helyszíne az Újkollégium lesz. Az esten Eckhardt Gábor, a Magyar Kodály Társaság elnöke mond köszöntőt, majd a két ünnepelt kompozícióit a Kecskeméti Kodály Iskola és az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fiatal tehetségei, valamint Balogh-Jámbor Janka gordonkaművész, Dani Imre zongoraművész és dr. Kiss Katalin irányításával az Ars Nova Énekegyüttes szólaltatja meg.

Az előttünk álló hetekben további érdekes programokat is rendeznek. A Kecskeméti Fesztivál Kórus december 17-én karácsonyi évzáró koncertet ad, a 19 órakor kezdődő hangverseny helyszíne a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara díszterme lesz. A Kecskeméti Református Kollégium kórusainak adventi hangversenyét december 15-én, a Kecskeméti Piarista Iskola kórusainak adventi koncertjét december 17-én tartják majd meg. A Lakó Sándor Kamarazenekar december 18-án a Kápolna utcai nyugdíjas otthonban, december 19-én délelőtt pedig a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Mathiász János Általános Iskolájában játszik adventi dallamokat. December 21-én 17 órától a Kecskeméti Baptista Gyülekezet zenei együttesei is szerveznek karácsonyi koncertet. Emellett Kecskemét határain túl is fellép több zenei együttes, így például december 7-én 10 órától a Nádudvari Református Egyházközség gyülekezeti közösségében szerepel a Gregus Tárogató Kvartett – előbb az istentiszteleten játszanak, majd az idősek otthonában adnak hangversenyt –, míg a Chorhidea Kamarazenekar december 12-én Soltvadkerten, a városi adventi hangversenyen lép fel.

Az adventi időszak komolyzenei eseményei:
2025. december 2. – 18.00 óra – Piarista templom – Adventi ökumenikus kórustalálkozó
2025. december 3., 10. és 17. – 12.00 óra – Református templom – Déli OrgonaMuzsika
2025. december 3. – 19.00 óra – Evangélikus templom – Rákász Gergely orgonahangversenye
2025. december 4. – 17.00 óra – M. Bodon Pál AMI – Rankov Anna hegedűestje – HALASZTVA 2026. január 8-ra
2025. december 5. – 17.00 óra – M. Bodon Pál AMI – Kakaó-koncert a Novum Kamarazenekarral
2025. december 5. – 17.00 óra – Ballószögi Faluház és Könyvtár – A Líra Zeneiskola adventi tanári hangversenye
2025. december 5. – 19.00 óra – Pasaréti ferences templom (Budapest) – Az Ars Nova Énekegyüttes hangversenye
2025. december 5. – 19.00 óra – Eötvös Gimnázium (Budapest) – A HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny gálakoncertje
2025. december 6–22. (több alkalom) – Hírös Agóra – Csajkovszkij: Diótörő
2025. december 6. – 15.00 óra – Kodály Iskola – Hangversennyel összekötött kerekasztal-beszélgetés
2025. december 6. – 16.00 óra – Barátok temploma – A Schola Academica koncertje
2025. december 6., 13. és 20. – 17.00 óra – Főtér – Adventi gyertyagyújtás
2025. december 6. – 19.30 óra – Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplom (Budapest) – Az Aurin Vegyeskar adventi koncertje
2025. december 7. – 15.00 óra – Katonatelepi református templom – Adventi zenés áhítat
2025. december 8. – 17.30 óra – M. Bodon Pál AMI – „Tisztelgés kecskeméti művész elődeink előtt 2025”
2025. december 9. – 17.30 óra – Hírös Agóra – III. Honvéd Évzáró Koncert
2025. december 10. – 13.00 – 19.30 óra – Katona József Könyvtár – Kórusok délutánja
2025. december 11. – 18.00 óra – Hírös Agóra – Csík János és a Mezzo adventi jótékonysági koncertje
2025. december 12. – 19.00 óra – Evangélikus templom – A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskeméti Énekes Kör barokk hangversenye
2025. december 13. – 17.00 óra – Evangélikus templom – Az M. Bodon Pál AMI szolfézscsoportjainak adventi koncertje
2025. december 14. – 17.00 óra – Evangélikus templom – A Scherzo Vegyeskar ünnepváró hangversenye
2025. december 15. – 17.00 óra – Református templom – A Kecskeméti Református Kollégium kórusainak adventi hangversenye
2025. december 15. és 16. – 17.00 óra – Kodály Iskola – Kodály Zoltán születésnapjára emlékező kóruskoncert
2025. december 17. – 17.00 óra – Evangélikus templom – Az M. Bodon Pál AMI karácsonyi koncertje
2025. december 17. – 17.00 óra – Piarista templom – A Kecskeméti Piarista Iskola kórusainak adventi koncertje
2025. december 17. – 19.00 óra – Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – A Kecskeméti Fesztivál Kórus karácsonyi évzáró koncertje
2025. december 20. – 16.00 és 19.30 óra – Nagytemplom – A Miraculum-Aurin kóruscsalád koncertje
2025. december 20. – 18.00 óra – Kecskeméti Adventista Gyülekezet kápolnája – A Scherzo Vegyeskar jótékonysági karácsonyi koncertje
2025. december 21. – 16.45 óra – Barátok temploma – A Szent Miklós Kórus adventi koncertje
2025. december 21. – 17.00 óra – Baptista imaház – A Kecskeméti Baptista Gyülekezet karácsonyi koncertje
2025. december 22. – 18.00 óra – Újkollégium – A Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja emlékestje
(2026. január 1. – 19.00 óra – Hírös Agóra – A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar újévi hangversenye)
