Komolyzenei programajánló – 2026. július

2026. 07. 01., 11:11
A 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium és a Kodály Művészeti Fesztivál rendezvényei – többek között kamaraestek a Kodály Intézet dísztermében, az Ars Nova Énekegyüttes „élménykoncertje” a KultKaszinóban és Erdei Péter nemzetközi karmesterkurzusának záróhangversenye a Barátok templomában –, Illényi Katica és Nyári Károly előadása a Városháza Díszudvarán és a Hírös Agóra további zenés produkciói – júliusban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.

A Hírös Agóra a nyári élményekbe való mesés, vidám „csobbanásra” várja idén is a kisgyermekes családokat. Az Ifjúsági Otthon udvara július 8. és 22. között szerdánként 18 órától Meseudvarrá változik: zenés produkciókat láthatnak az érdeklődők. Július 8-án a 2006-ban alapított Kecskeméti Csörömpölők Együttes meséi – 20 év dallamai – elevenednek meg. A Kecskeméti Települési Értéktárba felvett muzsikusok immár két évtizede bizonyítják, hogy a csörömpölés nem zaj, hanem életérzés. Jubileumi műsorukban előkerülnek az elmúlt két évtized legcsilingelőbb, legdúdolhatóbb és „legmosolycsalogatóbb” dalai. Egy igazi best of válogatásra számíthatnak az alkalmon részt vevő családok, ahol a múlt és a jelen vidáman összekoccintja hangszereit: gitárt, csellót, hegedűt, klarinétot, furulyát és cajont – vagyis mindent, ami csörög, zörög, peng, búg és néha még meglepetést is okoz. „Egy biztos – ígérik a szervezők –, hogy aki eljön, garantáltan nem marad csendben!”

A Kecskeméti Csörömpölők Együttes két évtizede dióhéjban

Az együttes 2006 decemberében alakult azzal a céllal, hogy élményt adjon, szórakoztasson, valamint a maradandónak érzett értékeket (a zene szeretete, a tánc közösségformáló ereje, a mese varázsa) megtartsa és továbbadja. Műsoraikkal szeretnének minél több helyen minél több gyerekkel és szülővel megszerettetni a zenét, a táncot és a mesét. Fellépéseiken legfőképp saját szerzeményeiket játsszák, de repertoárjukat folyamatosan bővítik ismert költők verseinek megzenésítésével, mesékkel, játékos dramaturgiai elemekkel és nem utolsó sorban népzenével.

A művelődési központ programjainál maradva, a HA esték a Díszudvarban sorozatban július 18-án 20.30 órai kezdettel Illényi Katica és Nyári Károly estjét rendezik meg. A két művész fergeteges, szórakoztató, mindenkit megénekeltető műsorral várja az érdeklődőket. A Városháza Díszudvarán Edith Piaf, Frank Sinatra, Máté Péter és Gershwin dalai mellett részletek hangoznak el a Summertime, a Love story, a New York, New York és a My Way című filmekből, de Piazzolla több tangója és a Monti csárdás is felcsendül. Muzsikálás közben Illényi Katica az életéről és izgalmas kulisszatitkokról kérdezi majd Nyári Károly zongoraművészt.

Szabó Sándor tárogatóművész hangszere „szünetet tart” – ahogyan kérdésünkre ő maga fogalmazott –, az általa vezetett MEDrigál kórus tagjai viszont a megérdemelt pihenésük előtt még egyszer fellépnek: július 8-án, a magyar egészségügy napja alkalmából szervezett ünnepségen énekelnek majd, melyet 14 órai kezdettel a kecskeméti Neumann János Egyetem CAMPUS Oktatási Épületében tartanak, zongorán közreműködik Pápai Béla.

A Nemzetközi Kodály Szeminárium a világszerte elismert Kodály Intézet egyik legjelentősebb nemzetközi szakmai eseménye. Több mint fél évszázada fogadja a világ minden tájáról érkező zenepedagógusokat, karnagyokat és előadóművészeket, akik a Kodály-koncepció szellemében gazdagítják tudásukat és építenek szakmai kapcsolatokat. A szeminárium nemcsak Kodály Zoltán örökségének méltó továbbéltetését szolgálja, hanem Kecskemétet is a nemzetközi zenei és zenepedagógiai élet kiemelkedő találkozóhelyévé emeli.

Az idei, immár 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium keretében több nyilvános hangversenyt is szervez a Kodály Intézet – a belépés valamennyire ingyenes. Július 20-án 20 órai kezdettel Szovák Kitti (gordonka) és Dömötör Máté (zongora) kamarakoncertjét rendezik meg az intézmény dísztermében.

Ifjú zeneakadémisták sikeres múlttal

Szovák Kitti Szombathelyen kezdte zenei tanulmányait, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka mesterszakos hallgatója. Számos hazai és nemzetközi megmérettetésen ért el kiemelkedő eredményt: többek között a Prágában megrendezett Jan Vychytil Nemzetközi Csellóverseny II. helyezettje, a David Popper Nemzetközi Csellóverseny „Új Generáció” díjasa, valamint a Friss Antal Országos Gordonkaverseny győztese. Munkáját többszörös Nívó-díjjal ismerték el a Regionális Sistrum Versenyen, szóló és kamarazene kategóriában is. A Tibia-díj arany fokozatának négyszeres büszke tulajdonosa. A kamarazene iránti szeretete már kiscsellista kora óta jelen van életében, barokkzenész nővérétől egészen a kezdetektől fogva tanulhatta a közös játék rejtelmeit. 

Dömötör Máté hétéves kora óta zongorázik, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A 23 éves fiatal zongorista számos nemzetközi verseny díjazottja: többek között az olaszországi Pietro Argento Zenei Versenyen és a csehországi Broumov Key Zongoraversenyen I. díjat, míg a belgiumi César Franck Zongoraversenyen és a spanyolországi Ricard Viñes Zongoraversenyen II. díjat nyert. Fellépett egyebek mellett a budapesti Zeneakadémián és a Művészetek Palotájában, a helsinki Musiikkitalóban, a stuttgarti Liszt Intézetben, a stockholmi Akademifestivalenen, a Rovinj Summer Festival koncertjein, valamint a müncheni Steinway-Hausban és a prágai Rudolfinumban is. .

Július 22-én is lesz koncert a Kodály Intézetben. A szintén este 8-kor kezdődő hangversenyen a  Zeneakadémia nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhelyének két tanára – akik oktatóként a szeminárium munkájában is részt vesznek –, Darázs Renáta (ének) és Takáts Zsuzsanna (zongora) lép fel. Pontos műsorukról az érdeklődők az intézet Facebook-oldalán az alkalom előtti napokban tájékozódhatnak.

A harmincas zongoraművész-generáció egyik kiemelkedő alakja, Kovács Gergely játékában július 24-én gyönyörködhetnek majd a kecskeméti zeneszeretők. A fiatal, de már számos elismerésben részesített előadó – Junior Prima-díjas és Cziffra Tehetség-díjas, valamint 2021-ben a Los Angeles-i és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen is 3. díjat nyert, utóbbin pedig a közönségdíjat is elnyerte – rendkívüli zenei érzékenységével és technikai tudásával vívta ki szakmai elismeréseit. Játéka egyszerre erőteljes és lírai, amely a közönség számára minden alkalommal különleges zenei élményt nyújt. Kecskeméti koncertjén Frédéric Chopin és Szergej Rahmanyinov művei csendülnek föl.

Névjegy

Kovács Gergely igen korán, négyéves korában kezdett el zongorázni. A Zeneakadémián a Rendkívüli Tehetségek Képzőjében folytatta tanulmányait, majd az intézmény felsőfokú képzésén diplomázott. Az elmúlt évek során tehetsége és elhivatottsága révén számos elismerést szerzett. Napjainkban rendszeresen koncertezik és mesterkurzusokat tart világszerte. Művészi koncepciója szerint a zene nyelvi kódolás nélküli hatása mély érzelmi impulzusokat válthat ki. Első szólólemezének műsora is erre az elképzelésre épül, és a világ leghíresebb koncerthelyszínein bizonyított már. .

A Zeneakadémia Kodály Intézete, együttműködésben a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvánnyal, a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium keretében karvezetés mesterkurzust hirdetett meg fiatal, pályájuk elején lévő kóruskarnagyok számára, repertoárjuk és szakmai tapasztalataik bővítésére. A mesterkurzust Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, érdemes és kiváló művész, címzetes egyetemi tanár vezeti majd az erre az alkalomra létrehozott Kodály Szeminárium Kamarakórusa részvételével. A tanfolyam – melynek munkája a Kodály Intézetben, valamint a Hirös Agóra kamaratermében folyik majd – július 25-én kezdődik és július 31-én ér véget. „A Nemzetközi Karvezetői Mesterkurzusra a jelentkezőket magam hallgattam meg – mondta Erdei Péter –, közülük 8 fiatal karnagyot vettem fel, velük fogok majd együtt dolgozni közel egy héten át. A kurzus anyagát Kodály Zoltán és más 20. századi magyar szerzők művei, valamint az európai kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatott anyag alkotja. Közös munkánk július 31-én a Barátok templomában hangversennyel zárul, az este 8 órakor kezdődő koncerten a részt vevő hallgatók vezényelnek majd.”

Július 31-én egy másik nagyszerűnek ígérkező koncertre is várják a zeneszeretőket: a Kodály Művészeti Fesztivál keretében, a KultKaszinóban a dr. Kiss Katalin vezette Ars Nova Énekegyüttes különleges zenei utazásra hívja a közönséget. A 18 órakor kezdődő hangversenyen Kodály Zoltán művei és személyes leveleinek részletei elevenednek meg egyedülálló módon tárva fel a zeneszerző alkotói világát és gondolatait. Dr. Kiss Katalin szerint „az est nem csupán koncert lesz, hanem mély szellemi és érzelmi élmény is, amely közelebb hozza Kodály örökségét a hallgatókhoz”.

A Hírös Agóra által szervezett idei Kodály Művészeti Fesztiválon – július 29. és augusztus 2. között – minden bizonnyal sok további érdekes koncert lesz majd, a végleges programot az intézmény hamarosan meghirdeti.

A következő hetek sokak számára a jól megérdemelt pihenés, a feltöltekezés időszaka lesz. A kecskeméti muzsikusok, komolyzenei együttesek közül azonban többen pódiumra lépnek az ország más településein is vagy épp külföldön. Az Aurin Leánykar például június 22-e óta Angliában turnézik. Július 4-ig tartó útjukon Durányik László vezetésével még lesznek fellépéseik, emellett helyi iskolákban tartanak közös workshopokat és énekléseket az ottani diákokkal és kórusokkal. Hazatérésük után karnagyukra azonnal egy újabb rangos szakmai feladat vár: a Budapesti Nemzetközi Kórusfesztivál keretében rendezett Laurea Mundi Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Grand Prix zsűrijének munkájában vesz majd részt. Durányik László ezt követően sem fog túl sokat pihenni. Július 20-án ugyanis az Aurin Vegyeskarral Pozsonyba utazik, hogy részt vegyenek a Bratislava Cantat I. Nemzetközi Kórusfesztiválon. A világ számos pontjáról érkező együtteseket felvonultató esemény különleges alkalom számunkra, hiszen ez lesz a vegyeskar első külföldi útja és egyben első versenye. A Kodály Iskola tanára július 23-án ismét útra kel: az idén újjáalakult Aurin Nőikar egyik első nemzetközi fellépésére készül, a kórus Bécsbe utazik, hogy részt vegyen a 15th World Peace Choral Festival programjában. „A rangos esemény a világ számos országából érkező kórusokat hozza össze a zene és a kulturális párbeszéd jegyében. Számunkra különösen izgalmas, hogy a megújult együttes újra nemzetközi közönség előtt mutatkozhat be” – olvasható az Aurin Nőikar honlapján.

Gerhátné Papp Rita zongora- és csembalóművész a Capella Savaria tagjaként Vácott, a június 27-n kezdődött egyhetes Régi Zenei Napokon vesz részt: a világhírű fiatal furulyaművész, Lucie Horsch mesterkurzusán működik közre csembalón korrepetitorként, és koncertezik majd a július 4-i záróalkalmakon. A Kecskeméti Kodály Iskola tanára férjével, Gerhát Lászlóval idén is ad egy négykezes koncertet a csodálatos fertődi Esterházy-kastélyban. A művésztanár-házaspár július 25-i műsorán évfordulós zeneművek – Mozart, Haydn és Schumann darabjai – és az idén 100. születésnapját ünneplő háromszoros Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas komponista, Kurtág György négykezes átiratában Johann Sebastian Bach koráljai szerepelnek majd. A Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány szervezésében – szintén Fertődön – két további hangversenyen is fellép Gerhátné Papp Rita: a szombathelyi együttessel július 31-jén többek között Joseph Haydn D-dúr kürtversenyét (a szólista Pálkövi Dániel lesz), míg augusztus 1-jén Wolfgang Amadeus Mozart D-dúr szerenádját szólaltatják meg.

Júliusi komolyzenei események:

2026. július 8. – 18.00 óra – Hírös Agóra Ifjúsági Otthon – A Kecskeméti Csörömpölők Együttes zenés produkciója

2026. július 18. – 20.30 óra – Városháza Díszudvara – Illényi Katica és Nyári Károly estje

2026. július 20. – 20.00 óra – Kodály Intézet – Szovák Kitti (gordonka) és Dömötör Máté (zongora) kamarakoncertje

2026. július 22. – 20.00 óra – Kodály Intézet – Darázs Renáta (ének) és Takáts Zsuzsanna (zongora) hangversenye

2026. július 24. – 20.00 óra – Kodály Intézet – Kovács Gergely zongoraművész estje

2026. július 31. – 18.00 óra – Hírös Agóra KultKaszinó – Az Ars Nova Énekegyüttes „élménykoncertje”

2026. július 31. – 20.00 óra – Barátok temploma – Erdei Péter nemzetközi karmesterkurzusának zárókoncertje

Varga Géza