Komolyzenei programajánló – 2026. november

2026. 11. 02., 09:26
A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye a Hírös Agórában, a 25 éves Nemesszeghy Márta Vegyeskar és a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus hangversenye, illetve Bősze Ádám és László Ferenc életrajzi-kultúrtörténeti produkciója a Katona József Könyvtárban, a Trio Passacaglia jótékonysági estje a Barátok templomában, a Kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolája, a jelenlegi szakgimnázium alapításának 45. évfordulója kapcsán szervezett rendezvénysorozat az ünneplő intézményben – november hónapban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.

A Kecskeméti Fesztivál Kórus meghívást kapott a Kecskeméti Szent László Lions Club november 4-i jótékonysági programjára, amely a vakok és gyengénlátók, valamint az autizmussal élők számára kínál különleges, közös élményt. A kórus örömmel vállalta a felkérést, karnagyuk, dr. Kiss Katalin így összegezte fellépésük célját, a gálaesthez fűzött reményeit: „A zene nemcsak hallgatni való, hanem találkozási lehetőség is: kapcsolatot teremt az előadók és a közönség között, és mindenkit bevonhat a közös élménybe. Az est célja, hogy a résztvevők ne csupán szemlélői, hanem aktív részesei legyenek a programnak, amelyben a zene, a figyelem és az együttlét egyaránt fontos szerepet kap. A koncert színvonalához Maczák János (klarinét) és Gerhát László (zongora) művészi közreműködése is hozzájárul. Az este remélhetőleg nemcsak szép dallamokat, hanem valódi találkozásokat, közös pillanatokat és maradandó élményeket is kínál majd – megmutatva, hogy a zene mindenkit képes közelebb hozni egymáshoz.” Az Otthon Moziban 19 órakor kezdődő gálaesten a Kecskeméti Fesztivál Kórus mellett a Kecskeméti Kodály Iskola növendéke, Kohut Péter (gitár) is fellép.

A Kecskeméti Református Egyházközség két kántora, Mikesi Tibor és Vass-Eysen Ákos novemberben is folytatja „misszióját”: szerdai napokon 12 óra után pár perccel –  a városházi harangjátékot követően – rövid, 20-25 perces orgonakoncertre várják az elcsendesedni vágyókat.

25 évvel ezelőtt, 2001-ben alakult meg a Nemesszeghy Márta Vegyeskar. Az akkor már nyugdíjas Pejtsikné Párdányi Judit zenetanárt, karnagyot korábbi növendékei keresték meg azzal, hogy szeretnének továbbra is a keze alatt énekelni. A következő években nagyon sok örömben volt részük, számos koncertet adtak, jártak Erdélyben, Olaszországban, Felvidéken, Németországban és Franciaországban is. A Kodály Iskola egykori vezető tanára tíz évig irányította az énekkar munkáját, azután egy betegség miatt átadta a feladatot. Egy évig Dömötör Zsuzsa, 2012 óta pedig Smuta Attila áll az együttes élén. Alapításának negyed évszázados jubileumán a kórus ünnepi hangversenyt rendez, november 7-én 16 órai kezdettel a Katona József Könyvtár földszinti nagytermében lép föl. A szép jubileumot ünneplő együttes – amint azt kérdésünkre karnagyuk, Smuta Attila „elárulta” – a következő zeneszerzőktől énekel műveket: Henry Purcell, Heinrich Schütz, Felix Mendelssohn, Gabriel Fauré és Michael Bedford. Kecskeméti vonatkozásként elhangzik Dóbiás Péter: Szeretethimnusz című darabja is, melyet a zenepedagógus-zeneszerző a kórusnak írt. A hangverseny különlegességét pedig az adja, hogy meghívottként fellép a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus. A patinás múltú énekkar karnagya, Miklós Dániel elmondta: nagy örömmel fogadták a felkérést, hogy énekeljenek a november 7-i koncerten. Meglehetősen szoros a kapcsolat a két kórus között, így például tagjaik közül többen is énekelnek mindkét együttesben. A hangverseny végén a két kórus közösen szólaltatja meg Fauré: Cantique de Jean Racine című művét. Az ingyenes koncerten – melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak – Smuta Attila és Miklós Dániel vezényel, az énekeseket zongorán Révész László kíséri majd.

November 9-én 17 órai kezdettel Rankov Annának,a 2024/2025-ös Virtuózok különdíjasának hegedűestjét rendezik meg a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. A mindössze 13 éves ifjú tehetség a közelmúltban több komoly szakmai feladatot kapott: részt vehetett Keller András Kossuth-díjas hegedűművész mesterkurzusán, fellépett az UNICEF Magyarország ez évi jótékonysági vacsoráján, illetve „virtuóz” társaival adták elő közösen a Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen a magyar himnuszt. Kecskeméti koncertjén többek között Wolfgang Amadeus Mozart, Max Bruch és Pablo de Sarasate műveit szólaltatja majd meg, de előadásában elhangzik Edward Elgar egyik legismertebb és legnépszerűbb darabja, a Salut d'Amour (Szerelemköszöntés) is. A fiatal hegedűst zongorán édesanyja,  Rankov Mónika kíséri majd.

Tavaszi nagy sikerű közös előadásuk után újra Kecskemétre látogat Bősze Ádám és László Ferenc „páratlan párosa”. A Budapesten immár hat éve tartó, egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő sorozatukból ezúttal a Bánk bánról, Erkel Ferencről és persze Katona Józsefről mesélő előadást hozzák majd el a hírös városba. Az érdekesnek ígérkező életrajzi-kultúrtörténeti produkciót a Katona József Könyvtár nagytermében – stílszerűen az intézmény névadójának születésnapján – november 11-én 17 órától rendezik meg.

A Trio Passacaglia október 14-ére tervezett koncertje betegség miatt elmaradt. A hangversenyt a Barátok templomában új időpontban, november 11-én 18.30-kor rendezik meg. A Kodály Intézet Átformált tradíciók címmel meghirdetett magyar kortárszenei sorozatának újabb alkalmán a Rajk Judit, Kéringer László (ének) és Zétényi Tamás (cselló) alkotta kamaraegyüttes műsorának fókuszában Szécsi Lőrinc és Horváth Márton Levente művei, valamint Dargay Marcell átiratai állnak majd.

Az új évadban új koncertsorozattal várja a kecskeméti zenebarátokat a Filharmónia Magyarország. A Kodály-bérlet első, november 13-i hangversenyén a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép majd fel. Az est első felében a Hírös Agóra színháztermében Wolfgang Amadeus Mozart két remekműve, a C-dúr szimfónia és a C-dúr fuvola-hárfaverseny csendül fel, ez utóbbi darabban Szabó Anita (fuvola) és Sipkay Deborah (hárfa) működik közre. Szünet után két szimfóniát hallhat majd a nagyérdemű, Joseph Haydn c-mollban, illetve Antonia Casimir Cartellieri Esz-dúrban komponált művét.

Gerhátné Papp Rita zongora- és csembalóművész november 14-én folytatja és november 20-án be is fejezi a zenetanároknak meghirdetett 40 órás akkreditált továbbképzését. „A barokk és klasszikus billentyűs zene értő és élő előadásmódja, tanítási szempontjai az alap- és középfokú zeneoktatásban” címmel tartott tanfolyamra az ország minden tájáról érkeznek majd résztvevők a Kodály Iskolába.


Kurtág-töredékek címmel november 21-én 15 órától filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést rendeznek a Katona József Könyvtárban. Az alkalmon Nagy Dénessel, a film Ezüst Medve-díjas rendezőjével – aki négy éven át kísérte kamerával Kurtág György mindennapjait – Balogh Máté Erkel- és Artisjus-díjas zeneszerző beszélget majd.

Nagy Dénes Kurtág-filmjéről dióhéjban

A 2021 és 2025 között született dokumentumfilm messze túllép a műfaj konvencionális keretein. A költői képsorokon megelevenednek az 1930-as évekbeli gyerekkor emlékei, az időskori magány dilemmái, alkotás és tanítás alapvető kérdései és egy páratlan zeneszerzői életmű emberi és gondolati hátterének alapelemei. A film, amelyben a klasszikus zenei élet olyan világsztárjai is megjelennek, mint Víkingur Ólafsson, Pierre-Laurent Aimard, Benjamin Appl vagy Steven Isserlis, Kurtág műveihez hasonlóan apró töredékekből épít nagy egészet. „A tanításban az történik, hogy azt nyomozzuk, mi a valóság” – mondja Kurtág a film egy pontján. Nagy Dénes filmje pontosan ugyanerre kíváncsi.

Megalakulásának 45. évfordulóját az idei tanévben ünnepli a Kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolája, a jelenlegi szakgimnázium. Ebből a jeles alkalomból november 28-án, szombaton egész napos rendezvénysorozatot szerveznek a Magyar Örökség-díjas intézményben. 10 órakor a jelenlegi növendékek adnak hangversenyt, 15 órakor a korábbi diákok és tanárok muzsikálnak közösen, 18 órakor pedig ünnepi gálakoncert keretében lépnek színpadra az iskola nagy együttesei – többek között egy közel 100 tagú fuvolazenekar játékában is gyönyörködhetnek az érdeklődők. Az esti hangverseny után lehetőség adódik majd kötetlen beszélgetésre, a közös élmények felelevenítésére. A nap folyamán – Patkós László képzőművész-tanárnak köszönhetően – az elmúlt 45 év dokumentumaiból készített kiállítás tekinthető meg az ÉZI aulájában.

Néhány nappal korábban, november 23-án is lesz hangverseny a Kodály Iskolában. A Classicus Trió kamarakoncertje a Nemesszeghy Márta teremben 18 órakor kezdődik majd. A Kökény Eszter (hegedű), Tornyai Péter (brácsa) és Zétényi Tamás (cselló) alkotta együttes előadásában Johann Sebastian Bach, Kurtág György és Ligeti György művei hangoznak el.

2026 novemberében a kecskeméti muzsikusok és zenei együttesek közül többen a hírös város határain túl is képviselik majd szűkebb pátriájukat. A Scherzo Vegyeskar alapító karnagyuk, Závori Erika irányításával november 2-ig Törökországban kiemelt vendégként vesz részt egy nemzetközi kórustalálkozón. Az együttes különleges műsorral készült Eskisehirbe: „A magyar népdaloktól és virágénekektől egészen napjaink kóruszenéjéig szeretnénk megmutatni valamit abból a zenei örökségből, amelyet magunkkal viszünk Kecskemétről. De ez az út ennél is többről szól. Török barátaink magyar művet tanulnak, mi török nyelven is énekelünk, és Deli Zsolt kifejezetten erre az alkalomra, a Scherzo számára komponálta az İki Gelin – Két menyasszony című művét, amelyben egy magyar és egy török népdal találkozik” – írták közösségi oldalukon.

In memoriam 1956 – The Songs of Sorrows címmel Rajk Judit énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója a genfi Francia Nyelvű Kodály Intézetben (l’Institut Kodály Francophone) ad hangversenyt. A november 2-i koncerten Lőrincz Ágnes zongoraművész, a Genfi Magyar Kulturális Központ elnökségi tagja működik közre. Az est a huszadik századi magyar történelem egyik legfájdalmasabb, ugyanakkor legfelemelőbb eseményének állít méltó, lírai és drámai zenei emléket, ugyanakkor az előadó személyén keresztül felidéződik az is – a genfi Frank Martin koncertteremben rendezendő est vetített látványában meg is fog jelenni –, hogy milyen törekvések voltak a XX. századi kollektív magyar traumák emlékének megőrzésére. Rajk Judit néhai férje, Rajk László építész tervezte ugyanis Nagy Imre és mártírtársainak 1989-es Hősök terei újratemetése látványát, de ő volt az alkotója az 1988-ban, az akkor még temetetlen holtaknak emléket állító, a párizsi Père-Lachaise temetőben álló jelképes síremléknek is.

November 3-án a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium ütőhangszeres növendékeinek tart kurzust a Kecskeméti Kodály Iskola ütőhangszeres művész-tanára, Palotás Gábor. A neves ütőhangszerművész a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára speciális képzési lehetőségeket kínáló nyírségi intézmény hangversenytermében aznap este koncertet is ad. A Vibes & Wires című, kortárs magyar ütőhangszeres műveket népszerűsítő produkcióját néhány nappal később a Baranya megyei zenebarátok szintén meghallgathatják, pécsi koncertje az Apáczai Művelődési Ház színháztermében november 9-én lesz.

Idén ünnepli alapításának 45. évfordulóját a Capella Savaria. Hazánk legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekarával Gerhátné Papp Rita csembalóművész novemberben iskoncertezik majd. A Kecskeméti Kodály Iskola művész-tanára előbb november 3-án Debrecenben, a Kölcsey Központban lép fel, ahol a Kodály Kórus Debrecennel közösen Bach Máté-passióját szólaltatják meg, míg november 29-én Szombathelyen, a Bartók Teremben játszik a barokk együttes jubileumi hangversenyén.

Rendkívül megtisztelő felkérést kapott az Aurin-Miraculum kóruscsalád három együttese, az Aurin Leánykar, az Aurin Nőikar és az Aurin Vegyeskar: a Dunakanyar Kortárs Zenei Fesztivál meghívására november 7-én önálló estet adhatnak a fővárosban, a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, azaz a Mátyás-templomban. A fellépési lehetőséget a nőikar 2025 novemberében elért szép eredményének, a Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyen odaítélt különdíjuknak köszönhetik. Azóta nagy lendülettel készülnek erre az alkalomra: új műsort állítottak össze, amelynek középpontjában kortárs szerzők – többek között Balatoni Sándor, Gyöngyösi Levente, Kutrik Bence, Magda Dávid, Orbán György, Tóth Péter, Várnai Szilvia és Zombola Péter – művei állnak. A Durányik László vezette kórusok most először énekelnek majd a Mátyás-templomban, így különösen várják, hogy a számukra új helyszínen mutathassák be műsorukat.

A Kodály Intézet hallgatói és tanárai november 14-én, szombaton szokatlan időpontban, 12.00 órakor lépnek fel a Zeneakadémia Solti termében. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyitott napja keretében rendezett matinékoncerten előadásukban Heinrich Schütz, Liszt Ferenc, Louis Spohr, Gabriel Fauré, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Kurtág György kórus-, zongora- és kamaraművei hangoznak majd el. A nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhely kórusát Falvai Anna vezényli, a műsort Rajk Judit énekművész, a Kodály Intézet igazgatója vezeti be és ismerteti.

Kecskeméti koncertjük után néhány nappal, november 14-án a Trio Passacaglia Egerben is fellép, a kamaraegyüttes Nádas Péter írásainak részleteit és különböző korok zeneműveit szólaltatja meg az Egri Kamaraopera Fesztiválon. Rajk Judit, Kéringer László és Zétényi Tamás előadásában az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kápolnájában Machaut, Ockeghem, Monteverdi, Landi, Purcell, Tornyai Péter, Szécsi Lőrinc, Dargay Marcell és Kurtág György darabjait hallhatják majd az érdeklődők, emellett az előadásban Nádas Péter írásainak részletei is elhangoznak.

Novemberi komolyzenei események:

2026. november 4., 11., 18. és 25. – 12.00 óra – Református templom – Déli OrgonaMuzsika

2026. november 4. – 19.00 óra – Hírös Agóra Otthon Mozi – A Kecskeméti Szent László Lions Club gálaestje

2026. november 7. – 16.00 óra – Katona József Könyvtár – A 25 éves Nemesszeghy Márta Vegyeskar és a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus hangversenye

2026. november 9. – 17.00 óra – M. Bodon Pál AMI – Rankov Anna hegedűestje

2026. november 11. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Páratlan párok: Erkel Ferenc és Bánk bán

2026. november 11. – 18.30 óra – Barátok temploma – A Trio Passacaglia koncertje

2026. november. 13. – 19.00 óra – Hírös Agóra – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye (Kodály-bérlet 1.)

2026. november 21. – 15.00 óra – Katona József Könyvtár –  Kurtág-töredékek – filmvetítés és pódiumbeszélgetés

2026. november 23. – 18.00 óra – Kodály Iskola – A Classicus Trió kamarakoncertje

2026. november 28. – 10.00 óra – Kodály Iskola – Rendezvénysorozat a szakgimnázium megalakulásának 45. évfordulója alkalmából