Komolyzenei programajánló – 2026. szeptember

2026. 09. 01., 14:45
Szabó Sándor tárogatózenés délutánsorozatának harmadik alkalma a Cifrapalotában, Magda Dávid orgonaművész koncertje a Szentcsalád Plébánián, a Lakó Sándor Kamarazenekar emlékhangversenye az Ars Sacra Fesztivál keretében az evangélikus templomban, az M. Bodon Pál Zeneiskola növendékeinek kamaraestje a Hírös Agórában, Alföldyné Dobozi Eszter életét és munkásságát felidéző kerekasztal-beszélgetés a Katona József Könyvtárban, valamint vezetett séták a Kodály Intézet épületében a Kulturális Örökség Napjain – szeptemberben többek között ezek a programok várják a hírös városban a zeneszeretőket.

A komolyzenei programokban szűkölködő augusztus után eseményekben gazdag hónapra készülhetnek a kecskeméti zenebarátok. A Kecskeméti Református Egyházközség két kántora, Mikesi Tibor és Vass-Eysen Ákos a következő hetekben is várja a napi forgatagban rövid időre megpihenni vágyókat, szerdai napokon 12 óra után pár perccel, a városházi harangjátékot követően 20-25 perces orgonakoncertet adnak. A DOM, azaz a Déli OrgonaMuzsika kiváló lehetőség a református templomba betérők számára az elcsendesedésre.

Szeptember 5-én délután folytatja koncertsorozatát Szabó Sándor tárogatóművész. A Cifrapalota Pávás termében 16 órától a magyar hungarikumnak elismert hangszer mestere többek között 48-as és Trianon utáni dalokat játszik majd, emellett a román tárogatósok dallamait és a betyárok nótáit szólaltatja meg. Előadásában elhangzik Bartók Béla: Este a székelyeknél című műve is.

Újból Kecskeméten ad koncertet a Kodály Iskola volt diákja, Magda Dávid. A zeneszerzőként is komoly ismertséget szerzett orgonaművész a Szentcsalád Plébánia visszatérő „vendége”, szeptember 5-én 17 órától ismét ott játszik majd. Előadásában saját szerzeményei és improvizációja mellett többek között Johann Sebastian Bach, Kodály Zoltán, Otto Olsson és César Franck darabjai hangoznak el. Révész László volt tanítványa ezekkel a gondolatokkal hívja, várja a zeneszeretőket: „Hogy mit is jelent számomra a zenei hagyományápolás? Többek között azt, hogy minden koncertemhez igyekszek neves szerzőktől választani műsort. A nagy elődöket tisztelve így egy olyan lélek-képet tudok mutatni a zenén keresztül, ami a koncert alatt átérezhetővé teszi azt a kincset, amit a zenében elrejtettek. Az előadó a zenén keresztül fogja meg a hallgatóság kezét és lelkét, és egy igazi utazásra repíti őket. A megszólaltatott darabok az emberiség kultúráját magában hordozva mesélnek el bizonyos történeteket, adnak át érzéseket, mutatnak képet egy korról és mindezt a zene nyelvén teszik. A szeptemberi koncerten is egy ilyen hagyományokkal átszőtt utazásra invitálom a zenebarátokat, melyen a barokk kor csillogásától a romantika heves érzésein keresztül egészen a magyarság gyökereit felidéző, velőtrázó XX. századi dallamokon át elvezetem Önöket a saját művészetemig, a ma pillanatába. Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt a szeptember 5-én 17 órakor kezdődő orgonakoncertre a Szentcsalád Plébániára, melyre a belépés ingyenes.”

A Bibliából vett idézetet választva mottóul – „Reményt és jövőt adok nektek” (Jeremiás 29,11) – immár 20. alkalommal rendezik meg szeptember derekán az Ars Sacra Fesztivált. A szakrális művészet ünnepén országszerte sok száz ingyenes programmal várják az érdeklődőket. A fesztivál szervezőinek célja az, hogy rendezvényeiken keresztül a jelen embere találkozzon a hagyományos zsidó–keresztény alapokon nyugvó európai kultúrával, és fölfedezze annak sokrétű gazdagságát a művészet segítségével. Az idei összművészeti programsorozathoz hagyományosan Kecskemét is csatlakozott, a hírös városban két komolyzenei rendezvényre várják a nagyérdeműt.

Egy hívő lélek bolyongása címmel szeptember 15-én 19 órai kezdettel Sipos Rita Veronika énekművész és Varga Viktor zongoraművész koncertje lesz a Kecskeméti Református Kollégium dísztermében. Az érdeklődők Hildegard von Bingen több antifónáját, Wolfgang Amadeus Mozart: Exsultate, jubilate című motettáját és Samuel Barber 8. és 13. század között élt névtelen ír szerzetesek és tudósok verseire komponált dalciklusát, a Hermit Songs-t hallhatják. A mintegy egyórás hangverseny kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, melynek vendégei Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze, valamint Zirig Kristóf atya, a Nagytemplom káplánja lesznek.

Koncert humorról, kételyről, gyarlóságról és arról, hogy hogyan fér meg mindez az ember életében

Műsorválasztásuk célját a két fiatal előadóművész az Ars Sacra Fesztivál oldalán így összegezte: „A hit nem mindig egyenes út: van benne öröm és bizonyosság, de ugyanúgy kétely, játékosság, kísértés. A műsor ezt a belső bolyongást követi, ahol a lélek hol felszabadultan fordul Isten felé, hol csendben keresi a helyét a világban. Több korszak zenéjén keresztül egy nagyon is emberi tapasztalat rajzolódik ki: hogyan lehet őszintén Isten felé fordulni, miközben ott van bennünk az emberi gyarlóság.”

Az Ars Sacra Fesztivál másik kecskeméti komolyzenei programján a Kulcsár Erika vezette Lakó Sándor Kamarazenekar tagjai névadójukra emlékeznek. Koncertjük meghívójában így fogalmaznak: „Huszonöt év telt el azóta, hogy Lakó Sándortól búcsút vettünk. Az idő nem törölte el hiányát, de megtanított együtt élni az emlékével. Az a szeretet, amelyet tőle kaptunk, ma is velünk van, formálja életünket, és tovább él gyermekeinkben, unokáinkban, mindazokban, akik ismerték és szerették.” Hangversenyükön – melyet szeptember 19-én 17 órai kezdettel az evangélikus templomban rendeznek – többek között Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart és Érsek Lajos műveit szólaltatják meg; közreműködik Halmi Norbert Sándor (hegedű), Korponai Zsolt (brácsa), Kulcsár Erika (gordonka) és a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar (karnagya: Mikesi Tibor).

Szeptember 16-án 17 órai kezdettel a Kecskeméti Kodály Iskola Nemesszeghy Márta termében a Kaleidum formáció koncertjét rendezik meg. Tóth Levente és Varga Bence ütőhangszeres művészek Johann Sebastian Bach: Goldberg-variációk című művének részleteit játsszák majd rövid zenetörténeti előadással egybekötve. Bach alkotása az európai zenetörténet egyik megkérdőjelezhetetlen csúcspontja. Bár a hallgatóság leggyakrabban zongorán vagy csembalón találkozik az eredetileg Clavier-Übung néven megjelent darabbal, ezen a délutánon egy egészen különleges, Magyarországon ritkán hallható interpretációt ismerhet meg a közönség. A két ütőhangszerművész tolmácsolásában a mű dallamhangszereken (marimbán és vibrafonon) szólal meg. Az átirat nemcsak a darab matematikai precizitását és érzelmi mélységét őrzi meg, hanem az ütőhangszerek sajátos, természet közeli rezonanciájával egy egészen új, transzparens és légies hangzásvilágot is teremt.

Tóth Levente ütőhangszerművész

Kecskeméten született. Zenei tanulmányait a Kodály Iskola ütőhangszeres tanulójaként kezdte, először pár hónapig Háry Péternél, majd kilenc éven át Palotás Gábor növendékeként. Ezt követően a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója. A Virtuózok-győztes TanBorEn Trió alapító tagja, korábban a MÁV Szimfonikus Zenekar művésze, jelenleg a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar ütőhangszerese. Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Előadóművészi hitvallása a hangszeres irodalom széleskörű ismertetése, amelyet Bach műveinek adaptációival mélyít el. Az utánpótlás-nevelés aktív szereplője: a Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola tanára és az intézmény ütőegyüttesének művészeti vezetője.

Varga Bence ütőhangszerművész

A Debreceni Egyetemen szerzett diplomát, szakmai fejlődését neves nemzetközi mesterkurzusok segítették. Az elmúlt években rendszeresen közreműködött a hazai szimfonikus életben (Alba Regia Szimfonikus Zenekar, MÁV Szimfonikusok, Kodály Filharmónia), jelenleg a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar hivatásos zenésze. Klasszikus zenei precizitását magyar népzenei gyökerekkel ötvözi – népi-cimbalom, ütőgardon, dobok –, emellett elkötelezett népzenegyűjtő a moldvai és gyimesi területeken. A Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanára, az intézmény tanszakvezetőjeként kiemelt küldetése az ütőhangszeres irodalom népszerűsítése és az újszerű zenei adaptációk bemutatása. A Nemzeti Tehetség Program 2025. évi Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj nyertese.

Az Alzheimer-világnap a Nemzetközi Alzheimer Társaság által kezdeményezett és az Egészségügyi Világszervezet támogatását élvező, minden év szeptemberében világszerte megrendezett eseménysorozat. A nemzetközi programokhoz csatlakozva Kecskeméten idén már kilencedik alkalommal szervezik meg az Alzheimer Sétát. Szeptember 17-án 15:15-től lesz a gyülekező az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága épülete előtt – Kecskemét, Piaristák tere 7. –, azután 15:30-kor indul a séta. Az Arany János utcát és a Szabadság teret érintve a Városházához mennek majd a résztvevők, ahol ünnepi műsor várja őket. Előbb dr. Bagi Anett, a Kecskemét Járási Egészségfejlesztési Iroda vezetője és Engert Jakabné alpolgármester köszöntőjét hallgathatják meg, majd 16 órától a Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda) műsorában gyönyörködhetnek, míg 16:15-től a Kecskeméti EFI Szenior Örömtánc csoport és a Hello 60 – Szenior Örömtánc csoport bemutatóját tekinthetik meg (vezetik: Szűcs Ildikó és Szűcsné Gyöngyösi Ildikó). A program közös tánccal ér véget, amelybe mindenki bekapcsolódhat.

Szeptember 19-én és 20-án megnyitja kapuit a Kodály Intézet. A Magyar Örökség Napjai országos programsorozat keretében az érdeklődők ingyenes vezetett séták révén ismerhetik meg a Zeneakadémia nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhelyét. Az épületvezetések szeptember 19-én, szombaton 11.00, 14.00 és 16.00 órakor indulnak. Az épületlátogatás – amely végigvisz a kolostor emeleti részén, a hátsó kerten és a pinceszinti régészeti bemutatótéren is – hossza 50 perc. A csoportok létszáma limitált, maximum 20 fő. Az épület ezen a hétvégén – a nyitvatartási időn belül – vezetés nélkül, egyénileg is megtekinthető. Az egyéni látogatók azonban csak az épület földszinti kerengőjét, a koncerttermet (az egykori kolostor refektóriumát), a Kodály Zoltán életéről és munkásságáról szóló kiállítást, valamint a Katona József Múzeummal közösen rendezett „Parketta alatt a múlt – A középkori Kecskemét nyomában” című régészeti-numizmatikai kamarakiállítást tekinthetik meg.

A Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja kezdeményezésére 2024 novemberében indult, Kodály-díjasok öröksége címet kapott beszélgetéssorozata szeptember 25-én folytatódik. A hírös város legrangosabb zenei díjában részesült, de sajnos már elhunyt nagyjaink életét és munkásságát felidéző program a Katona József Könyvtárban 17 órakor kezdődik. Az érdeklődők ezúttal Alföldyné Dobozi Eszter József Attila-díjas költőre, íróra, a Forrás folyóirat szerkesztőjére, a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi igazgatójára emlékeznek. Gerhát László beszélgetőtársa Füzi László, Gerhátné Pap Rita és Miklósné Faragó Csilla lesz. A program résztvevői Szolláth Katalin grafikus- és festőművész Dobozi Eszter verseihez készült illusztrációt is megtekinthetik.

Világhírű komponista, tudós és tanár, a 20. századi magyar zenetörténet egyik legnagyobb alakja – általában így gondolunk Kodály Zoltánra. De vajon el tudjuk-e képzelni drámai hősként? Voltak-e az életében színpadon is megjeleníthető helyzetek, és ha igen, illik-e ezeket megmutatni? A Kecskeméti Katona József Színház Kodály – Hegyi éjszakák című előadása erre tesz kísérletet: a színház eszközeivel ábrázolja a hatalommal örökösen konfrontálódó, lázadó művész alakját. A szerzőket – Kovács Dominiket és Kovács Viktort – a megírás során Bónis Ferenc, Péteri László, Körber Tivadar, László Ferenc művei, az Így láttuk Kodályt című visszaemlékezés-gyűjtemény, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta és Lukács György interjúi, illetve Kodály Zoltán publicisztikái, naplójegyzetei inspirálták. A történet azonban több ponton is eltér a valóságtól, fiktív elemeket is tartalmaz. A Kovács Lehel rendezte darab bemutatója szeptember 25-én lesz. A főbb szerepekben kiváló színészeket láthat a nagyérdemű: Kodály Zoltánt Gálffi László, a fiatal Kodályt Koltai-Nagy Balázs, Sándor Emmát Danyi Judit, Péczely Saroltát Vajda Boróka alakítja. Közreműködik mások mellett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkara, valamint hangfelvételről a Miraculum Gyermekkórus.

Immár több mint fél évszázada október 1-je a zene világnapja. Minden idők egyik legismertebb hegedűművésze, Yehudi Menuhin javaslatára – aki az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsában töltött be akkor elnöki tisztet – még 1975-ben jelölte ki az UNESCO ezt a napot az évfordulóra. Ehhez a naphoz kapcsolódóan az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola kamarazenei estet szervez szeptember 30-án a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban, a hangverseny egyúttal egy pályázat révén megvalósított projekt zárómomentuma lesz. A 18 órakor kezdődő ünnepi alkalmon a zeneiskola növendékei lépnek majd színpadra – a nyári zenei táboruk alatt készültek fel erre a szereplésre a csoportok –, mellettük két műsorszámban a Vásárhelyi Iskola táncosai működnek közre. A hangszeres együttesek mellett gyermekkórus is lesz, valamint Csajkovszkij: Diótörő szvitjéből több részletet testütő hangszeres előadásban lehet élvezni. A koncert végén pedig a szereplő gyerekek mellett tanáraik is énekelnek egy tradicionális zambiai népdalfeldolgozásban.

A következő hetekben Kecskemét határain túl is képviselik majd többen a hírös várost, így például Szabó Sándor tárogatóművész szeptember 4-én 16 órakor a XXXII. Helvéciai Szüreti Mulatság megnyitóján lép fel.

A Kecskeméti Kodály Iskola zeneszerető, énekelni vágyó egykori diákjaiból 2025 őszén alakult meg a Vox Avis Nőikar. Az Arató Ákos vezette együttes szeptember 5-én Pécsen énekel majd. A Cappella Quinqueecclesiensis kamarakórussal közös koncertjük mottója: Értékközösség – értő közönség. Az est műsorát a reneszánsztól napjainkig a kórusirodalom remekműveiből állította össze a két kórus.

Arató Ákos a pécsi hangverseny előzményeiről

„A Cappella Quinqueecclesiensisnek 2022 óta vagyok tagja, ugyanis a pécsi kamarakórus karnagya dr. Keresztes Nóra 3 évig tanárom volt a Zeneakadémián, jelenleg pedig konzulensem a Zeneakadémia doktori iskolájában, innen az érintettség. Azért hoztam létre a kapcsolatot a két kórus között, mert egyrészt lehetőségünk nyílhatott ezáltal az ország egy másik pontján történő fellépésre, illetve a Vox Avis Nőikar számára szerettem volna sort keríteni egyfajta szakmai legitimációra, melyet számomra Nóra elismerése jelentene. A közös koncertünk címének megalkotása során szerettük volna fókuszba helyezni a két kórus küldetésének fúzióját. Mivel mi a Kecskeméti Kodály Iskola hagyományait, a kodályi pedagógia szellemiségének értékeit őrizzük és az ebben felnövő egykori diákok közösségét alkotjuk, ránk esett az »értékközösség« címszó. A Cappella Quinqueecclesiensis és karnagyuk legfőbb célja a koncertéletben méltatlanul alulreprezentált reneszánsz zeneszerzők és vokális mesterműveik köztudatban tartása, interpretálása, illetve a kórusirodalom legnemesebb műveinek, azon belül is jellemzően a magyar kortárs kórusművek megismertetése, terjesztése hazai és nemzetközi szinten. A pécsi kórus és karnagyuk kitartó, áldozatos munkájának egyik legnagyobb elismerése, hogy számos híres magyar kortárs zeneszerző ajánlja művét a kórusnak. Céljukat megfogalmazván és a mi elnevezésünkkel szinkronba hozva választottuk ki az »értő közönség« megjelölést. Koncertünk tehát több oldalról is szimbolikus: számomra a »mester és tanítványa« reláció miatt, a kecskeméti kórus számára a szakmai legitimáció miatt, a pécsi kórus számára pedig jelentős művészeti vonzerejük miatt, amely közös koncertezésre késztet bennünket.” 

A Kecskeméten is immár évek óta sikeresen dolgozó világhírű finn karmester és oktató, Jorma Panula által vezetett 12. Nemzetközi Budapesti Karmester-mesterkurzust szeptember 7. és 11. között rendezik a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A rangos képzésen – Jorma Panula asszisztenseként – Hollókői Huba, a kecskeméti szimfonikusok művészeti vezetője is részt vesz. A mesterkurzus érdekessége, hogy a júniusi kecskeméti tanfolyamhoz hasonlóan a fővárosban is lesz egy magyar résztvevő, illetve a kiválasztottak között szerepel Yuki Urushihara japán karmester, aki a hírös városban is járt már: két évvel ezelőtt az volt az első mesterkurzusa a Maestróval.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében szeptember 19-én 19:30 órai kezdettel a fővárosban, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban lép fel a dr. Kiss Katalin vezette Ars Nova Énekegyüttes – közreműködik Botos Gergely (orgona) és Gerhát Balázs (hegedű). Estjük Kodály Zoltán szellemi örökségéből indul: abból a tiszta hangzásvilágból és mély zenei gondolkodásból, amelyek a magyar kóruskultúra alapkövei. E hagyomány folytatóiként szólalnak meg Orbán György és Csemiczky Miklós már-már klasszikussá vált művei, míg Dobszay-Meskó Ilona kompozíciói új színekkel és friss zenei látásmóddal gazdagítják a koncertet. A hangversenyre ellátogatók két ősbemutatónak is tanúi lesznek, valamint Johann Sebastian Bach hangszeres darabjaiban gyönyörködhetnek.

Gerhátné Papp Rita csembalóművész szeptember 19-én és 20-án a Capella Savariával Szombathelyen és Ausztriában (Bildeinben) koncertezik majd. A Kecskeméti Kodály Iskola művész-tanárának a hónap utolsó napjaiban is lesz kiemelt feladata: szeptember 26–27-én a Hajósi Barokk Kastélyban, a Barokk Művek Nemzetközi Zongoraversenyén – amelyet a Zenevilág Művészeti Alapítvány hirdetett meg ez évben is – a zsűrielnöki teendőket fogja ellátni.

A Művészetek Palotája Literárium-estjein az irodalom kilép a könyvek lapjairól és élő, mozgalmas eseménnyé válik. A műsorok egyedi ötleteikkel, olykor szokatlan megközelítésükkel új oldalukról mutatják be a szerzőket és a műveket, kedvet ébresztve ahhoz, hogy kézbe vegyünk addig még nem ismert köteteket is. A felolvasóest-sorozat újabb alkalmának vendége szeptember 22-én a tervek szerint a kortárs magyar és európai irodalom megkerülhetetlen alakja, Nádas Péter lett volna. A Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista néhány nappal ezelőtti váratlan halála megváltoztatta a szervezők elképzeléseit. A program emlékest lesz, amelynek résztvevői együtt búcsúznak el az írótól, az általa összeállított eredeti műsorral és a Rajk Judit énekművész, Kéringer László énekművész és Zétényi Tamás gordonkaművész alkotta Trio Passacaglia közreműködésével megszólaló zenékkel. Az esten Nádas Péter Halott barátaim című könyvéből Forgách András olvas fel.

Nádas Péterrel – vele, de már nélküle 

Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója közösségi oldalán így vallott az emlékestről: „Készültünk egy estre Nádas Péterrel. Életről, halálról. Olyan zenékkel, amiket ő válogatott, beszélgetve, sokat hallgatva: »Nagy élvezettel nézem a felvételeket. Tegnap este az elsőt, az életről, ma este majd a halálról. Ha külön lehet választani. Igen, pontosan ilyesmire gondoltam. // Így tanul az ember, csak akkor most azt nem fogom megtudni, mi lenne a passacaglia della morte. Pedig erre, minden előzetes tapasztalatommal együtt nagyon kíváncsi lennék. // Nagy kétségeim nekem sincsenek, de a részletek, a részletek.« A szeptember 22-i esten a MÜPÁ-ban Péter nem lesz ott, de velünk lesz. Az általa összeállított előadást fogjuk előadni a Trio Passacaglia-val és a régi-régi baráttal és írótárssal, Forgách Andrással.”

A „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében háromnapos programmal – klasszikus, népzenei, világzenei és dzsesszkoncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal, gyerekprogramokkal, helyi értékekkel, erdei sportprogramokkal és erdei helyszínekkel – várja az érdeklődőket Gyulán, az Almásy-kastély parkjában, Gyula-Városerdőn, az Erdei Iskola területén és a Mályvádi erdőben, valamint a határon túl, Nagyvárad közelében, Szentjobb község erdejében. A szeptember 25–27. közötti összművészeti rendezvénysorozaton többször is fellép a Miraculum Gyermekkórus. A Durányik László vezette együttes a regionális Erdők Hete rendezvénysorozat megnyitóünnepségén, illetve a Mályvádi erdőben, a nagy szilfánál szervezett erdei koncerten énekel majd – utóbbi helyszínen a Kecskeméti Kodály Iskola tanára, Edőcs Fanni csembalóművész és Sirokai Mátyás költő, zenész alkotta Sans Paroles Duo is színpadra lép –, de a határon túli zenebarátok is meghallgathatják produkciójukat.

Szeptemberi komolyzenei események:

2026. szeptember 2., 9., 16., 23. és 30. – 12.00 óra – Református templom – Déli OrgonaMuzsika

2026. szeptember 5. – 16.00 óra – Cifrapalota – Tárogatózenés délután

2026. szeptember 5. – 17.00 óra – Szentcsalád Plébánia – Magda Dávid orgonakoncertje

2026. szeptember 15. – 19.00 óra – Újkollégium – Sipos Rita Veronika énekművész és Varga Viktor zongoraművész koncertje

2026. szeptember 16. – 17.00 óra – Kodály Iskola –  A Kaleidum formáció koncertje

2026. szeptember 17. – 16.00 óra – Főtér – A Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar műsora a IX. Alzheimer Sétához kacsolódóan

2026. szeptember 19. – 17.00 óra – Evangélikus templom – A Lakó Sándor Kamarazenekar hangversenye

2026. szeptember 19. és 20. – Kodály Intézet – Épületlátogatás és vezetett séták a Magyar Örökség Napjai keretében

2025. szeptember 25. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Kodály-díjasok öröksége: Alföldyné Dobozi Eszter

2025. szeptember 25. – 19.00 óra – Kecskeméti Katona József Színház – Nagyszínház – Kodály – Hegyi éjszakák (Katona József bérlet – bemutató)

2025. szeptember 26. – 19.00 óra – Kecskeméti Katona József Színház – Nagyszínház – Kodály – Hegyi éjszakák (Arany János bérlet)

2025. szeptember 27. – 15.00 óra – Kecskeméti Katona József Színház – Nagyszínház – Kodály – Hegyi éjszakák (Gombaszögi Ella bérlet)

2026. szeptember 30. – 18.00 óra – Hírös Agóra – Az M. Bodon Pál AMI hangversenye a zene világnapja alkalmából

Varga Géza